The A-Team

Újra itt van a nagy csapat

Történet egy csapat iraki veteránról, akik ellen körözés van érvényben egy olyan bűncselekmény miatt, amit nem követtek el. A csapat úgy dönt, tisztára mossák a nevüket, mielőtt feladnák magukat.

Jó 10 éve, a Star Wars – Baljós árnyak óta Hollywood a prequelek (előzményfilmek) és a feldolgozások korszakát éli. Az persze korábban is jellemző volt az Álomgyárra, hogy regényekből, korábbi filmekből vagy képregényekből merít (akár külföldiekből is), de az elmúlt évtizedben ez fokozottabban tapasztalható. Nincs ez másképp a tévésorozatok esetében sem; az amerikai filmipar folyamatosan vissza-visszanyúl a közkedvelt tévés szériákhoz, hogy a legújabb nézői igényekhez és elvárásokhoz igazítva, alaposan felturbózva tálalják azokat a nagyérdemű felé. Maverick, A szökevény, Miami Vice, Charlie angyalai, Mission: Impossible, Star Trek, hogy csak néhányat említsek…
Ezek az egészestés feldolgozások persze nem mindig érik el az eredeti sorozatok színvonalát (tisztelet a kivételnek), hiszen nem könnyű egy több évados széria eseményeit és lényegét belegyömöszölni két órába. Ilyenkor van az, hogy nézzük a filmet, ami ugyan tartalmazza a forrás-sorozat bizonyos elemeit, ámde mégis kényelmetlenül fészkelődünk a székünkben, mert tudjuk, érezzük, hogy valami hiányzik, valami, ami a szériában megvolt, de a filmből kihagyták. A 80-as évek egyik klasszikus akció-kalandsorozata, az A-Team, vagyis a Szupercsapat is erre a sorsra jutott.

A The A-Team eredetileg 1983 és ’87 között volt látható az NBC-csatornán; főszereplői ártatlanul elítélt, szökevény katonák voltak, akik modernkori őrangyalokként segítettek a bajbajutottakon. A csapat főnöke a folyton szivarozó John „Hannibal” Smith ezredes, társai a nőcsábász Templeton „Szépfiú” Peck, a totálisan lökött, viszont bármilyen légijárművet vezetni képes „Őrült” Murdock, és a hegyomlásszerű B. A. „Rosszfiú” Baracus, aki mindig tonnányi aranyékszert aggatott magára. A Szupercsapatban állandó komikumforrás volt Murdock és a repüléstől rettegő Rosszfiú közti pajkos csipkelődés, jellemzőek voltak a látványos akciójelenetek, melyekben a legnagyobb rombolás ellenére sem sérült meg senki komolyan, ill. csaknem minden részben a csapat tagjai egyszerű alapanyagokból barkácsoltak össze különféle fegyvereket vagy fura szerkentyűket, melyeket az éppen aktuális ellenfelek vagy az őket hajkurászó katonai rendőrség legyőzésére használtak fel. Mindez állandó bájt és játékosságot kölcsönzött a sorozatnak, és sajnos éppen ezt nem sikerült maximálisan átültetni a mozis feldolgozásba.

Megjegyzem, a mozifilmben is akadnak mosolygásra késztető momentumok, pl. Szépfiú rókázása, vagy Murdock csörtéi Rosszfiúval, de ezek csupán azért kerültek be a filmbe, hogy az alkotók eleget tegyenek az eredeti sorozat szellemiségének, hiszen ha abban voltak poénok, akkor a filmben is kell lenni. A cselekmény nem túl bonyolult, bár ahhoz képest eléggé zavaros (és nem is kicsit sablonos): hőseinket kirúgják a hadseregtől és börtönbüntetésre ítélik egy olyan bűnért, amit nem követtek el, de egy CIA-ügynök (?) segítségével megszöknek, hogy bebizonyítsák ártatlanságukat, és egyszersmind visszaszerezzenek egy táskányi ellopott bankjegy-nyomólemezt egykori katonatársuktól. Természetesen nyomukban van a hadsereg rendőrsége is, mégpedig egy gyönyörű nő személyében, aki – micsoda véletlen – Szépfiú szerelme.
Még ez az aprócska történet is háttérbe szorul azonban a különböző akciójelenetek záporában, pusztán csak átvezetésként szolgál két lövöldözés vagy robbanás között, így a néző egy idő után már nem is próbálja kitalálni, hogy ki kicsoda, vagy mit miért csinál, egyszerűen csak hátradől és rágóztatja az agyát. Látványos akciófilm lett a Szupercsapat-mozi, szó se róla, van benne zúzás keményen, repülnek az autók (és tankok) a szélrózsa minden irányába, sőt, talán nem számít komoly spoilerezésnek, ha elárulom, hogy egy bazinagy konténerszállító hajót is sikerül leamortizálni a teljes rakományával együtt.

Színészileg nem (sem) nagy kihívás a film, noha Hannibal ezredes szerepére nem kisebb nevet sikerült megszerezniük az alkotóknak, mint Liam Neeson (Schindler listája, Baljós árnyak, Batman begins), azonban hiába az őszre festett haj és a szivar, Neeson csupán szerepel a filmben, de nem játszik. Szépfiú egy ügyeletes bájgúnár, Bradley Cooper lett (Másnaposok, Nem kellesz eléggé), Murdock bőrébe a dél-afrikai Sharlto Copley bújt (District 9), míg Mr. T. legendás frizuráját Quinton Jackson, korábbi UFC-harcos (Ultimate Fighting Championship) nyírta a hajába. A kötelező női csinipofit Jessica Biel (Valentin nap, Next) biztosítja. Érdekesség, hogy a sorozat több főszereplője is feltűnik a filmben egy apró cameo erejéig, például az eredeti Murdockot és Szépfiút játszó Dwight Schultz és Dirk Benedict.
A filmzenében felcsendül itt-ott az eredeti A-Team-főtéma (a zeneszerző Alan Silvestri-nek hála), sőt, az egyik diliházas jelenetben az ápoltak egyenesen az eredeti sorozatot nézik (3D-ben…), és persze a Bourne-filmek óta kötelező kézikamerás rángatózás is megvan, ami nélkül valamirevaló akciómozi ma már szinte elképzelhetetlen. Kár, hogy ennyiben ki is merül minden rendezői koncepció…

Összefoglalva tehát az A-Team-mozi látványos, ámde tucat-akciófilm lett, ami remekül illeszkedik ugyan az elmúlt évek sorozat-adaptációihoz, azonban csak nyomokban hasonlít az eredeti tévésorozatra, annak minden bája és eredetisége nélkül. Az ember bemegy, két órán át hűbamegol a törés-zúzás láttán, majd kijön a moziból, hogy 5 perccel később már semmire ne is emlékezzen. Persze nem mintha lenne vagy kéne mire...