2011. június 3., péntek

Sikoly 4

Fuck Wes Craven



Ghostface visszatért, de minek?...
Egy többé-kevésbé érdekes első film után az út már csak lefelé visz, avagy egy újabb ikonikus (?) álarcos gyilkos mélyrepülése a tékák legalsó polcaira.


Mi a közös Freddy Kruegerben, Michael Myersben, Jason Voorheesben, Norman Bates-ben és Bőrpofában? Az, hogy egytől egyig mind olyan kultikus horror-szereplők, akik a hollywoodi visítósfilmek történetében a legtöbb nagymellű, szőke csajt és kockáshasú, bájgúnár pasit kaszabolták át a túlvilágra, miközben manifesztálták az emberi természet legbrutálisabb, legalantasabb és legsötétebb ösztöneit. És persze az is igaz mindegyik figurára, hogy az első mozis feltűnésüket követő folytatások már kivétel nélkül gyengébben muzsikáltak mind a mozipénztáraknál, mind a kritikusok körében. A kezdeti újdonságot felváltotta a futószalag-klisé, a történetek már annyira sem voltak érdekesek, mint az első részben, végül már csak a maratoni gyilkolás számított. Az eredeti filmek rendezői soha többé nem voltak képesek megismételni első mozijaik színvonalát, minden folytatás csak egyre röhejesebb és fárasztóbb lett, és ezt a legújabb remake-ek (pl. Rémálom 2010, Psycho, stb) sem tudták ellensúlyozni.



A lényeg, az esszencia végképp elveszett, csakis a vérzivatar és a minél undorítóbb módon bemutatott gyilkosságok maradtak. A horrorral eredendően az a baj, hogy az ilyenfajta „műélvezet” a lélek aberrációja, mikor az emberek kéjelegve gyönyörködnek mások szenvedésében és pusztulásában. Persze ez a fajta „civilizált” brutalitás, ill. annak az illúziója még mindig jobb, mintha minden háborodott állat a valóságban is kiélné a torz vágyait… Nyilvánvalóan a horrorfaktor mértéke, ill. a mögöttes tartalom és mondanivaló megléte sokkal fontosabb a legszörnyűbb kaszabolásnál (legalábbis szerintem), csak az a kár, hogy a mozikba ellátogató nézők az esetek többségében nem gondolkodni, hanem kiomló belsőségeket óhajtanak látni.
Wes Craven, a sokáig horrormesternek kikiáltott író-rendező pontosan ugyanazt csinálta Ghostface-szel, amit Freddyvel. Egy valamennyire még érdekes, és újdonságnak számító első filmet követően nem hagyta abba még időben, a csúcson, hanem tovább nyújtotta a tésztát, fokozatosan lerontva az amúgy sem túl magas színvonalat. Végül a hófehér szellemálarc szilveszteri bulik bugyuta kellékévé degradálódott, ahelyett, hogy valódi popkulturális idollá vált volna, mint Freddy csíkos pulóvere és barna kalapja, vagy Jason hokimaszkja.



Az első Sikoly-film 1996-ban felélesztette a kaszabolós filmeket, és a lelkes horror-rajongók azt hihették, tovább bővül a híres mozis killerek nem túl népes tábora. Lehetett volna így, mégis másképp alakult. Ghostface maszkját zavarodott és valódi motivációktól mentes tinik húzták magukra, akikben szikrája sem volt a pl. Freddyre jellemző vegytiszta gonoszságnak, ill. elmebetegek sem voltak, mint Norman Bates, ennélfogva a Sikoly-filmek gyilkosaival az a baj, hogy éppen az nincs meg bennük, ami az őrült-gonosz gyilkosokat azzá teszi, ami: valódi gonoszság és őrület. Ha pedig ez hiányzik, nem marad más, mint az öncélú hentelés, ami viszont még a legbrutálisabb horrorfilmet sem teszi jóvá.
Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a negyedik Sikoly-film milyen lett. Ha egy szóban akarnám összefoglalni, azt mondanám: szar. Bővebben kifejtve: felháborítóan rossz, amivel nem az a baj, hogy ötlettelen, ódivatú, és gagyi, amiben nulla a feszültség és a színészi játék, elavult a rendezési stílus, kiszámítható a cselekmény, ráadásul nyoma sincs valódi katarzisnak, a film végi „nagy fordulat” pedig kb. annyira izgalmas, mint egy félbetört vécécsésze… Nem, a valódi baj az, hogy isteníti a gyilkolást, és tökéletesen semmibe veszi az emberi életet, amit akármilyen elbutult tinédzser gátlás nélkül képes kioltani, csak hogy egy kis hírnevet szerezzen magának a tévében. Igazi amerikai agymosó celluloidszemét, ami még jobban kilúgozza a fiatalok amúgy is csökkent értelmű agyát, és éppen ez benne a legveszélyesebb, mert az élet és az emberiesség fölöslegességére és értéktelenségére tanít.
Talán nem ez volt Wes Craven célja, hanem éppen ellenkezőleg, sokkoló példát és görbe tükröt akart állítani napjaink média által uralt világa elé, ám célját semennyire nem tudta elérni. A filmben látható minden gyilkosság öncélú, a motiváció pedig indokolatlan és felszínes. Mindezek tetejében az álarcos gyilkos még komolyan vehetetlen is, mert állandóan a Scary Movie jut róla az ember eszébe, ahol Ghostface-t parodizálták, ettől meg állandóan röhögni kell.




Szóval Sikoly 4... SENKINEK sem ajánlom, de komolyan! Még saját felelősségre sem! Wes Craven végképp elkurvult és egy véres gruppenszex keretében megerőszakolta önmagát, Ghostface-t, Courtney Coxot, David Arquette-et, Neve Campbellt, és a többi, jobb sorsra érdemes színészt. Undorító, öncélú, közhelyektől hemzsegő, szánalmas, F5-ös fostornádó!


2/10

(a 2 is csak Anna Paquin, Hayden Panettiere, Rory Culkin és Mary McDonnell miatt, minden más SZAAAAR!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése