Mediterrán finomságok

A csaj S-sel

A nézők szívéhez a gyomrukon át vezet az út, főleg, ha Sofia készíti a kaját.

Végy egy temperamentumos spanyol lányt, adj hozzá két helyes pasit, fűszerezed meg egy szerelmi háromszöggel, bolondítsd meg déli bohósággal és nagy adag szenvedélyességgel, és már készen is van egy kedves spanyol film, amely mindenkinek az egészségre válik.

Ha spanyol filmről van szó, a legtöbb embernek alighanem Pedro Almodóvar, Penélope Cruz, Antonio Banderas, Javier Bardem, vagy a bunkó madridi rendőr, Torrente jut eszébe, meg újabban talán a REC c. horrorfilm. Ezzel együtt azonban elmondható, hogy hazánkba alig-alig jutnak el a hispán filmgyártás alkotásai, hiszen azok nem igazán férnek bele a magyar plázamozis „kultúra” keretei közé, ráadásul ezek a filmek annyira mások, tele számunkra idegen életérzéssel, melyek megértéséhez minimum spanyolnak kell lenni.

Ugyanakkor fontos azt is hangsúlyozni, hogy a derék spanyolok éves filmtermése bőven veri a magyarokét, és nem csak azért, mert jóval több pénz áll ehhez a rendelkezésükre, hanem azért is, mert náluk létezik a hazai filmekre vevő igényes piac, így aztán nem csak amerikai filmeket majmoló, vagy ál-művészkedő, hanem jellegzetesen spanyol, eredeti alkotások is születnek. Ezek egyike a Mediterrán finomságok című ironikus hangvételű, romantikus elemeket és némi drámát is felvonultató, jellegzetesen déli életérzést árasztó film, Joaquín Oristrell rendező 2009-es alkotása.

A film Sofia (Olivia Molina) története, aki a világ legjobb szakácsa akar lenni egy olyan világban, ahol a konyha urai szigorúan/hagyományosan férfiak. Sofia szülei éttermének konyhájában töltötte élete első 16 évét, így jól ismeri a gasztronómia csínját-bínját, de persze hogy ő legyen a legjobb, még nagyon sokat kell tanulnia. Ebben két másik, számára nagyon fontos ember segíti: Toni, a férje (Paco León), akinek három gyermeket is szül, és Frank (Alfonso Bassave), a mentora, első munkaadója, és „se vele, se nélküle” szeretője.

A három ember az évek során furcsa ménage à trois-helyzetbe bonyolódik egymással, eközben az öntörvényű Sofia egyre magasabb szintre jut a konyhaművészetben, a két pasi egymással rivalizál a nő maximális kegyeiért, mindez pedig kedvesen kacsint ki François Truffaut Jules és Jim, valamint Billy Wilder Sabrina című filmjeire.

Ettől persze a Mediterrán finomságok még nem plágium, hanem teljes jogú, önálló alkotás, bár az is igaz, hogy sok újdonságot nem mond és nem is mutat, ill. nem ad többet, mint amit már eddig is láthattunk máshol, másképp, de célja nem is holmi örök igazság felfedezése és Szent Grálként való körbehurcolása. Ahogy a film végén is látható (pici spoiler!): az élet tulajdonképpen olyan, mint a főzés. A rendelkezésre álló alapanyagokból kell elkészíteni az ételt, miközben az ember maga választja meg, mivel fűszerezi azt; keserű, savanyú, édes, sós, és ezen ízek végtelen kombinációi követik egymást…

Kellemes kikapcsolódás tehát a film mind a 102 perce, ideális első randihoz, és valódi felüdülés az amerikai filmek mindent elborító dömpingjében ilyet látni. Aranyosan európai, életszeretettől és pozitív energiától duzzad, és ízig-vérig spanyol.