2014. január 29., szerda

Scooby-Doo - Mystery Incorporated

A korábbi Scooby-Doo-rajz- és mozifilmekről,
sorozatokról készült írásom elolvasható ITT.

Az eleddig legutóbbi Scooby-Doo-animációs sorozat 2010-ben készült, és 2013-ig volt a tévék (pl. Cartoon Network) műsorán. Az epizódok a klasszikus szériát idézik (pl. a főszereplők ruhái pontosan ugyanolyanok, mint a '60-as években), ám a miliő hasonlóan modern, mint a What’s New, Scooby-Doo?-ban.

2014. január 27., hétfő

A háború sámánja - Mielőtt meghaltam


A háború sámánja
A 12 éves, fekete-afrikai Komona falujába egy nap fegyveres lázadók törnek be, a "használható" embereket - főleg gyerekeket - összegyűjtik, mindenki mást megölnek. A lányt szülei lelövésére kényszerítik, majd elhurcolják az erdőbe, ahol a Nagy Tigris nevű lázadó hadsereg katonája lesz. Rendszeresen megverik és drogozzák is. A lány olykor (kábítószeres hallucináció?) halottak szellemeit látja, emiatt a lázadók azt hiszik, hogy boszorkány, aki képes megérezni az ellenség közeledését.

2014. január 22., szerda

Filmes fegyverek

Amikor az első ősember egy bottal fejbe verte a másodikat, mert annál nagyobb mamutcomb volt, a homo sapiens feltalálta a fegyverrel elkövetett gyilkosságot.
Az ölés erkölcsi mibenlétébe inkább nem megyek bele, helyette viszont foglalkozzunk a fegyverekkel, melyek végigkísérték az emberi történelmet, és elkerülhetetlenül vezető szerepet kaptak a filmekben is. Elsősorban persze az amerikaiak tömik tele a filmjeiket fegyverekkel, hiszen ők ezzel tudnak (jobban) azonosulni, és bár e cikkben nem célom az "ölőszerszámok" népszerűsítése, mégis, a filmekben szereplő szúró- és vágóeszközök, szilárd vagy energialövedéket kibocsátó lőfegyverek között számtalan akad, melyek az évek során kiemelkedtek társaik közül, mert egy bizonyos színész használta őket egy bizonyos filmben, vagy mert a megjelenésük volt annyira különleges, szokatlan, esetleg vicces.

2014. január 20., hétfő

Fékezhetetlen - Hamarosan...


Fékezhetetlen
Amerikában az illegális szeszfőzést moonshining-nak nevezik, az így készült folyékony lórúgást pedig moonshine-nak, azaz holdfénynek, mivel az ilyesmivel foglalatoskodók általában az éjszaka leple alatt dolgoztak, amikor csak a holdfény világított.

2014. január 13., hétfő

Napos oldal - Sivatagi cápák - Frászkarika

Napos oldal
Az elmegyógyintézetből frissen szabadult Pat vissza akarja szerezni hűtlen feleségét, ill. általában véve össze akarja kaparni széthullott életének darabkáit, hogy újra felépítse önmagát. Egy nap megismerkedik egy fiatal nővel, aki férje halála után szintén a gödör aljáról próbál visszakapaszkodni. A két rokonlélek eleinte egymás megtépázott idegeire megy, de lassan ráébrednek, hogy ennyi erővel akár segíteni is tudnak egymáson.

2014. január 6., hétfő

A Kelet - A nagy Lebowski

A Kelet
Egy magánnyomozó-ügynökség egyik fiatal munkatársnője új feladatot kap: be kell épülnie egy öko-terrorista csoportba, amely az utóbbi időben egyre nagyobb aktivitást mutat radikális akcióival, melyekben nagyvállalatok vezetőit célozzák. Minél több időt tölt el az egész rendszert megváltoztatni óhajtó emberek között, úgy kezd Sarah meggyőződése és elkötelezettsége is meginogni.

2014. január 2., csütörtök

Croft

A Croft című rajongói film a Tomb Raider-játékok által ihletett történet alapján készült. Írója és rendezője az a Trevor Addie, aki kaszkadőrként dolgozott például az X-Men 3.-ban, A majmok bolygója - Lázadásban, vagy az Arrowban. Fontos leszögezni, hogy azért, mert valaki ilyen produkciókban dolgozik, még nem feltétlenül válik szakemberré, pláne ha "csak" kaszkadőr az illető, akinek nincs köze a forgatókönyvhöz és a rendezéshez, hiszen egészen más a feladata. Ezzel együtt mégis egy csomó dolgot el lehet lesni egy-egy forgatáson, például a kamerák elhelyezését, és az is biztos, hogy össze lehet haverkodni a megfelelő emberekkel, akikre lehet a későbbiekben számítani technikai és művészi tanácsok tekintetében.
A Croft esetében a legelsőtől a legutolsó képkockáig meglátszik, hogy Addie kiváló szakemberekkel vette körbe magát.