2013. május 26., vasárnap

Egyik kopó, másik eb - Battlestar Galactica: Blood and Chrome


Egyik kopó, másik eb
Ahogy szinte egy időben volt a mozikban annak idején az Armageddon és a Deep Impact, a Tűzhányó és a Dante pokla, úgy mutatták be 1989-ben a Kutyám, Jerry Lee című filmet, aminek természetesen szintén volt egy szinte egy az egyben megegyező párja. Azt ne firtassuk, hogy Hollywood miért másolja saját magát, mindenesetre Tom Hanks részéről az Egyik kopó, másik eb az első nagy lépésnek számított a "komolyabb" szerepek irányába a korábbi tévés munkák és habkönnyű komédiák után.

2013. május 25., szombat

Sötétségben - Star Trek

Amikor néhány éve J. J. Abrams elkészítette a Star Trek rebootját, kétségtelenül új lendületet adott a kissé megfáradt franchise-nak, a rendezőt pedig kikiáltották (pl. Joss "Avengers" Whedon mellett) napjaink egyik legjobb geek-direktorának. Tény, hogy nevezett úriembernek valóban igen jellegzetes stílusa van (pl. sűrű vágás, rángatózó kamera, fénybecsillanások stb.), ugyanakkor a látvány mellett nem feledkezik el a történetről sem, sőt néha még egész jó hangulatot is sikerül teremtenie (pl. Super 8).

2013. május 21., kedd

Amikor háromszor megállt a Föld


Rendhagyó vállalkozásba fogtam. Egy ismerősöm nemrég tett a Facebookon megjegyzéseket az általa tévében látott Amikor megállt a Föld című Keanu Reeves-mozira, mire azt javasoltam neki, hogy az eredeti filmet kellene megnéznie, akkor talán megváltozna a véleménye. Másnap kitaláltam, hogy miért ne vehetném górcső alá a két filmet, hiszen egyrészt már úgyis régen volt nem hagyományos kritika, másrészt mióta egy másik ismerősöm révén megtudtam, hogy a híres-hírhedt Asylum Studio is elkészítette a maga verzióját Klaaturól és Gortról, még inkább úgy láttam, hogy érdemes lenne nem kettő, de rögtön mindhárom filmről írni egy közös cikket.

2013. május 17., péntek

A kis hercegnő


A kis hercegnő
A kis hercegnő az angol-amerikai Frances Eliza Hodgson Burnett 1905-ben született regénye. Az írónő leginkább a gyerekek számára íródott műveiről ismert, azok közül is az egyik leghíresebb (amit hazánkban is ismerhetünk, ha máshonnan nem, akkor az 1993-as mozifilm kapcsán) A titkok kertje, amelyet - hasonlóan a Hercegnőhöz - többször is megfilmesítettek az elmúlt lassan száz évben. Nekem ezúttal A kis hercegnő hat részes, angol tévésorozat-verziójához volt szerencsém, amely a London Weekend Television megbízásából készült 1986-ban.

2013. május 13., hétfő

Amerikai fogócska - Zero Dark Thirty


Amerikai fogócska
Reggie, a fiatal özvegy Párizsban tudja meg, hogy férje közönséges csirkefogó volt: megkárosította az Egyesült Államok kormányát 250 ezer dollárral. Ez ugyan igen régen történt, de most jelentkeznek a tettestársak, valamint a CIA, hiszen a pénz nyilván az örökösnél van. De hol lehet a 250 ezer dollár, amikor a férj után semmi nem maradt, csak egy apróságokat tartalmazó kézitáska?

2013. május 6., hétfő

A leleményes Hugo - Animal kingdom


A leleményes Hugo
Bár évente rengeteg filmet nézek meg, ez nem jelenti azt, hogy minden esetben van részem filmélményben is (mintha Charlie Harpernek nem lenne orgazmusa...). Az előző a Pillangó-hatás miatt volt, a legújabb pedig a ma esti filmtől, ami nem volt más, mint A leleményes Hugo.