Amerikai fogócska
Reggie, a fiatal özvegy Párizsban tudja meg, hogy férje közönséges csirkefogó volt: megkárosította az Egyesült Államok kormányát 250 ezer dollárral. Ez ugyan igen régen történt, de most jelentkeznek a tettestársak, valamint a CIA, hiszen a pénz nyilván az örökösnél van. De hol lehet a 250 ezer dollár, amikor a férj után semmi nem maradt, csak egy apróságokat tartalmazó kézitáska?
Stanley Donen (Ének az esőben) 1963-ban készült filmjének női főszereplője minden idők legbájosabb amerikai színésznője, Audrey Hepburn, míg a férfi főszereplő egy másik legenda, a vasalóállú Cary Grant, de a mellékszerepekben sem kisebb nevek tűnnek fel, mint Walter Matthau, James Coburn vagy éppen George Kennedy.
Még a stúdiórendszerben vagyunk, tombol a Technicolor, egyszóval ez egy egészen más kor, más filmkészítési és színészi stílussal. Napjainkban leginkább akcióvígjátéknak titulálnák az Amerikai fogócskát, hiszen mindenki az eltűnt negyedmillió dollár nyomában lohol, senki nem az, akinek mondja magát, és persze a szereplők is egyre hullanak. A vígjáték-faktort szellemes megjegyzések és apró gegek szolgáltatják, de az egész film sokkal inkább egy kém- és akciófilm, melybe komikus elemeket is kevertek. Kevesebb a nevetnivaló, míg feszültségből lényegesen több van, de a kettő mégis kellemesen arányban van, ugyanakkor némiképp szokatlan, hogy egy ilyen régi film esetében mennyire jól működnek a drámai pillanatok is, ahogy a rendező fokozatosan árulja el a nézőknek a különféle információkat, hogy aztán látványosan sutba dobjon mindent, mikor kiderül, hogy valaki mégsem az, akinek korábban hittük.
Ami azt illeti, ebben az alapvetően kedves filmben durva képek is előfordulnak (pl. ahogy megtalálják a különböző, pórul járt rosszfiúkat), de valahogy még sincs olyan érzésünk, hogy valami "kemény" alkotással lenne dolgunk. A film végi csavar talán nem túl meglepő az olyanok számára, akik Agatha Christie-n nőttek fel, ugyanakkor a befejezés is tartogat még egy fordulatot, ami viszont tényleg váratlan és meglepő.
Kedves, bájos film tehát, amiből egyfajta életöröm és szellemesség sugárzik, talán egy kevéssé ismert Hepburn-mozi, amit viszont mindenképp érdemes megnézni, hiszen Audrey elbűvölő mosolya minden pillanatot megér, Grant zuhanyozós jelenete pedig "kötelező olvasmány" egy komikus színész számára. A magyar szinkron (Bács Ferenc, Udvaros Dorottya, Vass Gábor, Rajhona Ádám, Hollósi Frigyes) egy olyan időből való, ahol még számított a minőség.
Zero Dark Thirty
Kathryn Bigelow elég magasra helyezte önmaga előtt a lécet, hiszen A bombák földjénért nyert rendezői Oscarja "kötelezi" arra, hogy hasonlóan jó filmeket készítsen, mint az iraki tűzszerészeket bemutató mozija - legalábbis a közönség valami ilyesmit vár el tőle. A hölgy ezek után nem hogy nagyobb fába, de egyenesen egy mamutfenyőbe vágta a fejszéjét, hiszen nem kisebbre vállalkozott, mint hogy megfilmesíti az amerikai körökben csak UBL-ként emlegetett Osama Bin Laden felkutatását és elfogását.
9/11 után beindul a CIA gépezete, hogy megtalálja a felelősöket. Egy fiatal ügynöknő kihallgatási videók és hírszerzési jelenések százain, ezrein rágja át magát, míg végül olyan információ birtokába kerül, amely talán pontot tehet egy évtizedes kutatómunka végére.
A Zero Dark Thirty egy katonai kifejezés, ami egyfelől éjfél után fél órát jelent, másrészt utal a UBL elleni támadás titkosságára is.
Sokunk nyilván ismeri a történetet, bár az annyi, amennyit a média a közvélemény elé tárt, mindez pedig nyilván csupán a felszíne a teljes igazságnak, mindenesetre Bigelow ismét egy feszült hangulatú, kiváló filmet tett le az asztalra, habár azért a Bombák némileg jobb volt.
Ennek legfőbb oka az, hogy a csaknem 160 perces játékidő közel kétharmadában rengeteg információ hangzik el és kevés a valódi cselekmény, míg érdemi "akció" csak onnantól látható, amikor az amerikai katonai alakulat elindul afelé a bizonyos pakisztáni ház felé. Onnantól a film a legjobb háborús mozikat idézi, de amíg idáig eljutunk, bizony próbára van téve a türelmünk. Ez azonban rendezői koncepció lehet, hiszen Mayának is hosszú ideig kell várnia, míg a felettesei jóváhagyják tervét, és minden feltétel adottá válik a művelet végrehajtására.
Jessica Chastain remekül hozza a kitartó CIA-ügynöknő figuráját, azért pedig külön dicséret jár a rendezőnek, hogy csak és kizárólag a célra koncentrált, és nem akart a cselekménybe holmi oda nem illő szerelmi szálat vagy bármi ehhez hasonlót csempészni, hogy "szalonképesebb" legyen a filmje. Maya csinos, fiatal nő, de ennek most az égvilágon semmi jelentősége, mert női mivoltát soha nem akarja céljai érdekében felhasználni, és mások sem tekintik kevesebbnek azért, mert nem férfi. Ilyen "minimálkarakterhez" kevés színészi eszköztár is elég, ám ilyet csak a jó színészek képesek produkálni, ami Chastain-ről simán elmondható.
A kisebb mellékszerepekben is remek aktorok tűnnek fel, például James Gandolfini, Mark Strong, Jason Clarke vagy éppen Joel Edgerton.
A fényképezés sokban hasonlít a Bombák stílusához (kézikamerázás, barnás-sárgás szűrők, érdekes beállítások), zene pedig szintén csak elvétve akad, ami így erősíti a dokumentarista hatást.
Bár én személy szerint A bombák földjént kicsit "erősebbnek", határozottabbnak és dinamikusabbnak érzem, a Zero Dark Thirty is egy kiváló, bátor film, amit más rendezők talán simán elrontottak volna azzal, hogy meg akarnak felelni a hollywoodi elvárásoknak.
Az Amerikai fogócska lényegében Hitchcock-paródia. Kedves, üdítő film, jó pár éve valami nagyon leárazott dvd-n jutottam hozzá.
VálaszTörlés:)
Törlés