Egyik kopó, másik eb - Battlestar Galactica: Blood and Chrome

Egyik kopó, másik eb

Ahogy szinte egy időben volt a mozikban annak idején az Armageddon és a Deep Impact, a Tűzhányó és a Dante pokla, úgy mutatták be 1989-ben a Kutyám, Jerry Lee című filmet, aminek természetesen szintén volt egy szinte egy az egyben megegyező párja. Azt ne firtassuk, hogy Hollywood miért másolja saját magát, mindenesetre Tom Hanks részéről az Egyik kopó, másik eb az első nagy lépésnek számított a "komolyabb" szerepek irányába a korábbi tévés munkák és habkönnyű komédiák után.

Egy rendőr és egy eleinte kezelhetetlennek gondolt kutya, egy gyilkosság, amit ki kell nyomozni, egy csinos nő, akinek természetesen szintén van kutyája (egy vonzó nőstény, mi más), és a végén a kötelező fordulat és leszámolás, majd a smár. Roger Spottiswoode egy átlagos akcióvígjátékot készített, ami simán felvette a versenyt James Belushi és Jerry Lee ökörködéseivel, és persze ugyanúgy elsütötte a kötelező kutyás poénokat is. Bár alapvetően közepes és kiszámítható moziról van szó, az Egyik kopó, másik eb még ma, készítése után csaknem 25 évvel is ugyanúgy nézhető, kellemes másfél órás kikapcsolódás, és persze must see-kategória a kutyabarátok számára.

Kiegészítés: ugyanezt a sablont megpróbálták még elsütni pár alkalommal, csak már jóval kevésbé sikeres végeredménnyel: pl. Kutyám, Jerry Lee 2 és 3, majd a Tequila és Bonetti című sorozat Jack Scaliaval, osztrák részről a Rex felügyelő, de Chuck Norris sem úszta meg (Szuperhekus kutyabőrben).

Battlestar Galactica - Blood and Chrome

Tévés költségvetés, mozifilmes színvonal, ez a Battlestar Galactica - Blood and Chrome című filmje, amely eredetileg a nem túl sikeres (de azért tűrhető) Caprica utáni szériának lett szánva, de elkaszálták, így "csak" webisode-ok készültek belőle, amit végül egész filmmé vágtak össze. A végeredmény egy nagyon dinamikus, jellegzetesen BSG-s sci-fi-akciófilm lett, ami a Cylon háború kitörése után tíz évvel játszódik (és ami elvileg egy jövőbeli, új sorozat előfutára).

William Adama, a zöldfülű, de annál ambiciózusabb kadét alig várja, hogy kilyuggasson néhány kenyérpirítót. A Galacticára vezénylik, álmai azonban hamar szertefoszlanak, mikor Vipera helyett csak egy öreg Raptort kap. Másodpilótája, Coker Fasjovik hadnagy hamarosan leszerel, a hátralevő szolgálati idejét pedig szeretné csendben, és ami a fő: eseménytelenül letudni. Első közös küldetésük azonban átír minden várakozást: egy szoftvermérnököt kell eljuttatniuk a Cylon űr belsejébe, mert Beka Kelly olyan eszköz birtokában van, ami döntő jelentőségű lehet a háborúban.

Szégyellheti magát a Paramount, hogy a giga-költségvetés (190 millió dollár) ellenére az új Star Trek-filmjük nem lett olyan jó, mint amit a SyFy és az NBC Universal alig 2 millióból összehozott.

A B&C lényegesen hűségesebb maradt önmagához, és az egész BSG-kánonhoz; sokkal emberibb és hangulatosabb, mert az alkotók láthatóan nem akarták mindenáron lenyűgözni a nézőket grandiózus látvánnyal, ehelyett a sorozat jól ismert mondanivalóját emelték ki és mutatták be a Adama és Fasjovik személyén keresztül. Hűség, barátság, bajtársiasság, felelősség, lelkiismeret, erkölcs és morál háborús időkben, igazság és látszat... nagyon sok témát feszeget a film, mindemellett viszont a rajongók azt is láthatják, hogy néztek ki a Cylonok a korai időkben, ill. hogyan is kezdtek emberivé válni (Tricia Helfer néhány mondata hátborzongató).

A színészek elég jól teljesítenek, főleg Ben Cotton (Coker) hozza jól a szerepét. A kis költségvetés ellenére a vizuális effektusokra egy rossz szavunk nem lehet, mint ahogy a zenére sem (ezúttal is Bear McCreary tépte a húrokat). Egyedül talán egy egyszerűcske történetbe lehet belekötni, ami sok újdonsággal nem szolgál, sőt azt is mondhatnám, hogy kiszámítható és sablonos, de egyáltalán nem zavaró módon. Átlagosan jó munka a forgatókönyv, ami biztosra ment.