2014. január 29., szerda

Scooby-Doo - Mystery Incorporated

A korábbi Scooby-Doo-rajz- és mozifilmekről,
sorozatokról készült írásom elolvasható ITT.

Az eleddig legutóbbi Scooby-Doo-animációs sorozat 2010-ben készült, és 2013-ig volt a tévék (pl. Cartoon Network) műsorán. Az epizódok a klasszikus szériát idézik (pl. a főszereplők ruhái pontosan ugyanolyanok, mint a '60-as években), ám a miliő hasonlóan modern, mint a What’s New, Scooby-Doo?-ban.

A szinkronhangok a korábbi egész estés filmekből és a What’s New-ból ismertek maradtak: Frank Welker mint Fred és Scooby, Grey DeLisle mint Daphne, Mindy Cohn mint Velma, Shaggy szerepét pedig Matthew Lillard vette át, aki a mozifilmekben is játszotta a figurát.

Az egyes epizódok fő cselekménye most is a különféle szörnyek kergetése és leleplezése, ám ezúttal van egy folyamatos kerettörténet is, ami végigkíséri az egész szériát: a csapat az eredeti Rejtély Rt. nyomába szegődik, melynek tagjai 20 évvel korábban nyomoztak titokzatos ügyekben „a világ legkísértetiesebb városában", Crystal Cove-ban. A város története sok furcsaságot, szellemet és egyéb természetfeletti eseményt foglal magába, melyeket Freddy apja, idősebb Fred Jones, a polgármester próbál elbagatellizálni annak érdekében, hogy feldobja az idegenforgalmat.
Sem ő, sem a seriff – Bronson Stone – nem nézi tehát jó szemmel a fiatalok bűn- és szörnyüldöző tevékenységét, mint ahogy a szülők némelyike sem, bár közölük inkább a Blake-ék (vagyis Daphne anyja és apja) elégedetlenek, mivel Fredet furának tartják a csapdák és rejtélyek iránti rajongásáért, ill. nincsenek oda amiatt sem, hogy lányuk a fiúval barátkozik.


Egy titokzatos alak, Mr. E (az angol kiejtés hasonlít a mystery, azaz rejtély szóra) levelek és hangfelvételek útján érintkezik a csapattal, különböző nyomokat hint el a városban, melyeket követve Fredék egyre közelebb jutnak a végső rejtély megoldásához, ám az első szezon végén kiderül, hogy mindezzel éppen csak a felszínt kaparták meg kissé.


A csapat jó barátja a helyi rádió DJ-je, Angel Dynamite. Idővel egyre több jel utal arra, hogy a nő sokkal többet tud annál, mint amit elmond, ami nem is csoda, Angel ugyanis valójában Cassidy Williams, egyike az eredeti Rejtély Rt. tagjainak, akiknek 20 éve el kellett hagyniuk a várost, újabban pedig Mr. E-vel (ahogy fogalmaz: vele, de nem neki) dolgozik. Később Freddyéket segíti, ám eltűnik egy víz alatt robbanásban.


Mr. E-n kívül egy másik negatív karakter is hangsúlyos szerepet kap: Pericles professzor az első Rejtély Rt. állat-segítője volt, ám amikor a 20 éve eltűnt fiatalok a végső megoldás közelébe jutottak, a fiatal Fred Jones közbeavatkozott, és ennek folyományaként Pericles börtönbe került, ahol gonosszá és bosszúszomjassá vált.


Szökése után manipulálni kezdte az új Rejtély Rt.-t, hogy elérje célját: meg akarja szerezni egy ősrégi ereklyének minden darabját, ami egy térkép a város alatt rejtőző elátkozott kincshez, amit annak idején spanyol konkvisztádorok raboltak el Közép-Amerikából, köztük egy kristályszarkofággal - innen kapta a város a nevét -, ám a kincs, és a szarkofág gonosz "lakója" megrontotta az embereket, akik ezért úgy döntöttek, hogy inkább elrejtik, hogy többé senki ne férhessen hozzá.
Az elásott zsákmány és a szarkofág együttes hatására a fejlődő Crystal Cove a negatív erők, rejtélyek és titkok városává vált, ahol az eltelt évszázadok során több csapat is nyomozott, és ezekre kivétel nélkül jellemző volt, hogy négy emberből és egy állatból álltak.

Fraternitas Mysterium
Alianza Misterio
Mystery Gang
Benevolent Lodge of Mystery
Mystery Fellowship
Hunters of Secrets

A legelső ilyen társaság azonban Közép-Amerikában alakult a XV. században. Elsőként ők találkoztak az elátkozott kinccsel, és ők próbálták legyőzni a titokzatos teremtményt is, ami a kristályszarkofágban raboskodik. Érdekes ötlet, hogy választ kapunk arra, hogy egyes állatok miért tudnak beszélni: az annunaki nevű inter-dimenzionális lények minden ötezredik évben ellátogatnak a Földre, ahol - mivel fizikai testük nincs - állatokat szállnak meg, akik így képesek lesznek a beszédre, és ezt tovább tudják örökíteni az utódaiknak. Scooby-Doo is ilyen állatok leszármazottja, ezért tud beszélni.

Alapjaitól kezdve újragondolták és modernizálták tehát az egész történetet - de a szereplőket is; így például hiába jelent meg Fred apja (és anyja) egy korábbi rajzfilmben (pl. a Kalózok kincsében), az új sorozat alkotói teljes mértékben szakítottak az előzményekkel, így ez a széria leginkább napjaink misztikus filmsorozataihoz hasonlít, ahol csak apránként derülnek ki az újabb és újabb fantasztikus információmorzsák. Ez a párhuzam nem csak a tartalomban, hanem a formában is felfedezhető, például gyakoriak az éjszakai vagy sötét helyen játszódó jelenetek, a feszültségkeltés az élőszereplős filmekre jellemző stílusú, sőt olykor horrorisztikus elemeket is lehet látni (pl. valódi holttesteket).


Az írók a szereplők közötti viszonyokat is megváltoztatták, ez által pedig lényegesen hitelesebbé tették a figurákat és az egymáshoz fűződő kapcsolataikat (a legelső, '60-as évekbeli szériából ez például tökéletesen hiányzott). Míg korábban Daphne és Fred viszonya nem volt teljesen egyértelmű, most a lány már kifejezetten szerelmes a fiúba, aki viszont sokáig nem veszi észre Daphne vonzódását, vagy zavarba jön tőle, elvicceli (ez egy visszatérő komikus elem) és próbálja másra terelni a szót, noha ő sem közömbös iránta.
Mikor végre tudatosul benne, hogy Daphne szereti, ő is megvallja neki a érzelmeit, sőt el is jegyzik egymást, de az első szezon végén nem várt akadály áll az útjukba, ami végzetes (?) hatással van a fiú és a lány kapcsolatára (Freddy felbontja az eljegyzést, és elhagyja a várost).


Ami Shaggyt és Velmát illeti, a lány szeretné, ha Shaggy észrevenné, hiszen régóta szerelemes a nyurga srácba, ám Shaggy sokkal inkább barátként gondol Velmára, ráadásul Scooby sem nézi jó szemmel, hogy „el akarják venni tőle” a legjobb haverját.
A fiúk és lányok közötti érzelmi bizonytalanság az egyik alapvető cselekményformáló tényezővé lép elő a sorozat folyamán, például akkor, amikor Daphnera vet szemet egy idegen srác, vagy amikor Shaggyvel kezd flörtölni egy kínai lány, és erre Fred vagy Velma reagál.


A második szezonban sok változás kap helyet, például a város új polgármestert kap az egykori katonai pilóta, Janet Nettles személyében, miután Fred Jonesról kiderül, hogy ő volt az egyik álarcos szörnyeteg, ráadásul nem is Freddy apja, hanem csak magához vette, miután a fiú valódi szülei eltűntek.


Később kiderül, hogy Freddy apja és anyja Brad Chiles és Judy Reeves, vagyis az eredeti Rejtély Rt. tagjai, akik Mr. E-vel (tehát a szintén egykori csapattag Ricky Owensszel) és Pericles professzorral dolgoznak újra, hogy megtalálják a kincset. Freddy eleinte örül, hogy szülei, akik maguk is nagy csapdaépítők, visszatértek, ám amikor rájön, hogy E megbízásából be akarják csapni, megszakítja velük a kapcsolatot.


Fontos mellékszereplővé lép elő Hot dog water, azaz Marcie Fleach, aki azért kapta nem túl hízelgő becenevét, mert spórolás miatt azzal a vízzel szokott mosakodni, amit vidámpark-tulajdonos apja korábban hot dog-főzésre használt, és ennek illata érződik rajta. Marcie igazi kocka, műszaki zseni, nincsenek igazán barátai; kicsit olyan, mint Velma, aki könnyen járhatott volna hasonlóan, ha nem kerül össze Freddyékkel.
Az egyik megoldott rejtély mögött Marcie állt, mert segíteni akart a csőd szélén lévő apján, ezért rövid időre le is csukták, ám a börtönből engedménnyel szabadult. Amikor Daphne átmenetileg kiszállt a csapatból (mert Freddy a szüleit kereste, Shaggyt katonai akadémiába íratták, Scooby pedig egy farmra került), az alapvetően csinos, de kissé topis lány vette át a helyét (még a főcímben is szerepelt), ám amikor Daphne visszatért, Marcie távozott.


A lány ekkor már Mr. E-nek dolgozott, hogy kicsalja a térkép darabjainak helyét a Rejtély Rt.-től, ám idővel rájött, hogy a férfi csak kihasználja, ezért kilépett a szolgálatából, és amolyan külső segítője lett Scoobyéknak (még az életét is feláldozta (?) értük, hogy Periclest feltartóztassa a végső rejtély megoldása előtt).

Technikai szempontból a Mystery Inc. abszolút megfelel a kor követelményeinek, azaz teljes egészében számítógéppel készült, és az animáció is sokkal kifinomultabb, mint a korábbi szériákban.
A dramaturgiában a legfontosabb változás, hogy elhagyták a korábban gyakran előforduló "kötelező" elemeket, mint például Velma leeső szemüvege, a "váljunk szét", és "megtennéd-e egy Scooby-Snackért?"-szövegek, ugyanakkor rengeteg helyzetkomikum, geg és parodisztikus elem került az epizódokba, melyek a feszültséget és az alapvetően sötétebb hangvételű történeteket hivatottak enyhíteni.


Ezek közé tartoznak a beöltözős poénok, amik már az eredeti sorozatban is láthatóak voltak, amikor - többnyire Shaggy és Scooby, de olykor a többiek is - valamilyen fura vagy vicces jelmezt viselnek, hogy lépre csalják az éppen aktuális szörnyet, de arra is van példa, hogy szintén Shaggy és Scooby "ide-oda-bújócskát" játszanak az őket üldöző rémalakkal.
Állandó, visszatérő momentum, hogy a híres "és sikerült is volna, ha ti, kotnyeles kölykök, nem avatkoztok bele!"-mondat az összes olyan epizód végén elhangzik, ahol a csapat leleplez egy ál-szörnyet, ám sosem ugyanabban a formában (sőt olyan is akad, hogy Frednek kell figyelmeztetnie az elfogott rosszfiút, hogy valamit elfelejtett).
Az arány és egyensúly a komolyság és könnyedség között éppen megfelelő, egyik sem kerekedik felül a másikon.


Érdemes megemlíteni, hogy - hasonlóan néhány egész estés filmhez, pl. az Aloha Scooby-Doo!-hoz vagy a Camp Scare-hez -, ebbe a sorozatba is belecsempésztek az alkotók némi erotikát, hiszen a célközönség abból a korosztályból kerül ki, melynek tagjait már bőven érdekelheti a másik nem. Nem kell semmi "erősre" gondolni, általában csak lányok láthatóak bikiniben vagy keveset takaró ruhákban, Velma lefogja a fellebbenő szoknyáját, Daphne áttetsző hálóingben vagy haspólóban van, lenge ruházatú gonosztevővel is lehet találkozni, de Angel is egy szűk nadrágot és topot visel. Előfordulnak olyan kameraállások is, melyek miniszoknyás lányok lábai mellől néznek felfelé, vagy kifejezetten egy kerek fenék van a kép előterében, ill. Daphne is sóvárogva nézi a pólójukat levető, izmos fiúkat, pl. Freddyt.

Nagyon fontos, és a már a felnőtt rajongókat célzó ötlet (akik gyerekként bizonyára sokukat ismerték), hogy számtalan cameót lehet felfedezni régi Hanna-Barbera-figurákkal, de rengeteg utalás hangzik el filmekben, ill. a popkultúrában előforduló karakterekre is.

Bamm Bamm és Pebbles a The Flintsones-ból
Ez a Cthulhura hasonlító, csápos lény, Char Gar Gothakon, épp
az alkotóját,  H. P. Hatecraftot akarja ledobni egy épület tetejéről.
A név és a figura természetesen H. P. Lovecraftra utal
Több epizódban is feltűnik Vincent Van Ghoul, aki visszatérő
vendégsztár a Scooby-Doo-univerzumban (az egyik régi
sorozatnak főszereplője is volt). Megjelenése és
beszédstílusa a híres horrorszínészre,
Vincent Price-ra hasonlít
Odnarb, az ork (sapkában) egy motoros banda vezetője,
megjelenése Marlon Brandót idézi A vad című, 1953-as filmből

(neve pedig nyilvánvaló anagramma)
Maci Laci a börtönben, ahonnan Pericles professzor megszökik
Hadji, Race Bannon, Bandit, Johnny és Dr. Benton Quest
The Adventures of Johnny Questből
Ernesto egy radikális környezetvédő és lelkes tüntető.
Megjelenése és akcentusa Che Gueveráról lett mintázva
(akinek keresztneve szintén Ernesto volt)
Twin Peaks híres, vörös függönyei
és a táncoló törpe egy álomjelenetben
Dynomutt és The Blue Falcon
Megjelennek a The Hex Girls lányai is, azaz
Dusk, Luna és Thorn, akik közé az egyik koncertjükön
Daphne is beáll, hogy Crush néven elénekeljen
egy 
rock-balladát

A Trap of Love-on kívül még két másik dal is elhangzik a The Hex Girlstől:





A fentieken kívül láthatók, hallhatók még utalások a következő filmekre, (kép)regényekre:
  • Ghost Rider
  • Hulk
  • Carrie (Stephen King híres regénye)
  • Brenda és Dylan a Beverly Hills 90210 című tévésorozatból
  • a Dusk című romantikus vámpírregény, és egy Baylor Hotner nevű figura, melyek az Alkonyatra és Taylor Lautnerre utalnak
  • a második szezon elején Velma a Watchmenből ismert Rorschachhoz hasonlóan öltözik fel (és el is hangzik ez a név)
  • Alien
  • A Gyűrűk ura
  • Szörnyecskék
  • James Bond
  • a Thriller Michael Jacksontól
  • Harmadik típusú találkozások
  • Az oroszlánkirály
  • Ragyogás
  • Jonah Hex
  • Jason maszkja a Péntek 13-ból
  • a címszereplőre feltűnően hasonlító nősténykutya a Susi és Tekergőből
  • egy Andy Warholra hasonlító, Randy Warsaw nevű művész
  • A köd című horrorfilm
  • Indiana Jones
  • a Számkivetett Wilsonja
  • Scooby pedig egy alkalommal Rambótól is idéz

Bár hasonló eset már előfordult (pl. A múmia átkában, ahol Velma volt a maszkos ellenfél), a Mystery Inc.-ben történik meg először, hogy egy esetet a csapat tagjai rendeznek meg beöltözött szörnyeteggel, nyomozással és leleplezéssel együtt, mindez pedig azért, hogy félrevezessék Mr. E-t és Periclest, akik Freddy szüleit ráállították a fiúra, hogy szerezzék meg tőle a térkép darabjait (a Wrath of the Krampus c. epizódban). 

Sok ismert színész fordult meg a Mystery Inc. szereplőgárdájában, többek között
  • Udo Kier
  • Tia Carrere
  • Linda Cardellini (ő Velmát játszotta a két mozifilmben)
  • Casey Kasem (azaz Shaggy eredeti hangja)
  • Clancy Brown
  • Beverly D'Angelo
  • Jeffrey Combs
  • Mark Hamill
  • David Faustino
  • Powers Boothe
  • Dwight Schultz
  • Tricia Helfer
  • George Takei

Az 52-ik résszel fejeződik be a Mystery Inc., ami amerikai rajzfilmsorozatokhoz képest rendkívül szokatlan és erősen sci-fibe hajló végső megoldással szolgál. Ebben szerepel többek között a húrelmélet és a párhuzamos univerzumok, dimenziók és idősíkok teóriája, van különleges bolygó-együttállás stb. Leginkább talán Az ötödik elemhez lehetne hasonlítani mindezt, míg a város alatt húzódó titok és szörnyalak motívuma Stephen King Az című regényét idézi.

Alighanem nyugodt szívvel kijelenthető, hogy ez a Scooby-Doo-széria sikerült mind közül a legjobbra, legötletesebbre, ez a legkidolgozottabb és egyben a legbonyolultabb is. Erősen megéri végignézni mind a két évadot.

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Melyik volt ez a rész? fred szülei régen még jártak ebben a házban(nem emlékszem már miért),és ott egy nagyon furcsa öregember lakott. amikor scoobyék mentek oda azt hitte az az öregember hogy fred szülei azok és csapdákat állított nekik. diana majdnem belefulladt ott egy medencébe,de fred megmentette. úgy emlkszem hogy volt valami köze ennek a meséhez : https://4.bp.blogspot.com/-Sss4v3PEwVM/U7MaxrgtZKI/AAAAAAAAO..

    fotos lenne mert szeretnénk nosztalgiázni

    VálaszTörlés