A Wall Street farkasa
A kapzsiság jó. - mondta annak idején Gordon Gekko a Tőzsdecápákban. Az a helyzet, hogy a tőzsdefarkas egy falásra bekapná a tőzsdecápát, avagy Jordan Belfort szőröstül-bőröstül porrá őrölné, felcsíkozná és felszippantaná Gekkót az utolsó szemig, aztán valószínűleg három luxusprostival mulatna hajnalig, és 100 dollárosokat használna kotonként.
Oliver Stone után Martin Scorsese is elkészítette az eddigi legjobb verzióját a mindenek felett uralkodó szent PÉNZ-ről, arról a pénzről, aminek ezúttal nemcsak a színe csúnya, de drogként gyűri maga alá az embereket, persze ehhez az is kell, hogy legyen az illetőben egy természetes hajlam a gerinctelenségre. Sajnos igen sokan hódolnak be a pénz-drognak, akiknél hamar ki is alakul a mentális és fizikai függés, az ember egyre többet és többet akar, noha igazán nincs is rá szüksége, megszámolni sem tudja, és a végén jó dolgában már tényleg azt sem tudja, mit csináljon, még sincs leállás.
Az emberi civilizáció egyik nagy tévedése a pénz feltalálása, igaz, valamilyen értékhordozó csereeszköz mindig létezett (pl. áruk, kagylók, fémöntvények), pénz híján pedig nyilván lenne más, szóval nem is annyira a pénz az ártalmas, hanem az emberre gyakorolt hatása, az viszont egészen döbbenetes. A pénz szó szerint élet és halál ura. Pénzzel kényelmet és biztonságot, akár túlélést is vásárolhatunk magunknak. Igen ám, de a pénz sok esetben a legrosszabbat hozza ki az emberből, lealjasítja és elállatiasítja, és a megszerzése válik az alapvető életösztönné (legyen szó tőzsdei trükközésről vagy egy 80 éves öregasszony agyonveréséről). Akinek nincs pénze, annak kell, akinek van, még többet akar. Csak hát - mint a drogoknál általában - itt is nagy árat kell fizetni. Minél több pénze van valakinek, annál jobban félti, egy idő után paranoiásan és mániákusan akarja védeni a vagyonát, és persze az is gyakori, hogy a hatóságok felfigyelnek arra, aki irreális összegek felett rendelkezik. A pénz-drog tehát kíméletlenül elbánik az emberrel, de erre csak akkor jön rá, amikor már késő.
Scorsese és Leonardo DiCaprio együttműködése kétségtelenül a csúcsára ért A Wall Street farkasával, Leónak feltétlenül, hiszen élete legjobb alakítását nyújtja a bozontos szemöldökű Mester filmjében, újabb Oscar-jelölése abszolút megérdemelt, és tényleg nagyon jó lenne, ha végre meg is kapná az aranyszobrocskát. Fura, hogy éppen azzal a Matthew McConaughey-vel kell versenyeznie (őt a Mielőtt meghaltamért nominálták), akivel egy parádés közös jelenete van a filmben. A másik színészi jelöléssel (legjobb mellékszereplő) Jonah Hill büszkélkedhet, aki ezúttal is remekel (aranyhalevés, betépett telefonálás stb.).
Marty továbbra is zseniális színészvezető és mesélő, ebbe a mozijába is legfeljebb csak annyira lehet belekötni, hogy lényegében megint önmagát ismételte, csak most a maffiózók brókerek, de az alaptörténet gyakorlatilag pontosan ugyanaz (emberünk magasra jut, majd lezuhan, lásd még Nagymenők, Dühöngő bika, Casino).
A narráció mellett érdekes formai megoldás, hogy Jordan időnként kilép a narrátor szerepéből, és "kibeszél" a filmből (pl. Annie Hall), ami különleges hangulatot eredményez; ez a megoldás ezt a történetet hitelességgel ruházza fel. A fényképezés a szokásos magas színvonalú (szép kompozíciók, meleg színvilág), a zene jobbára korabeli slágereket használ. Habár egy három órás filmről van szó - szemben pl. a New York bandáival - ezúttal nyoma sincs unalomnak vagy üresjáratnak, minden feszes és erősen összerakott. Sok Oscart kívánok neki, mert nagyon megérdemli.
Amerikai botrány
Oliver Stone után Martin Scorsese is elkészítette az eddigi legjobb verzióját a mindenek felett uralkodó szent PÉNZ-ről, arról a pénzről, aminek ezúttal nemcsak a színe csúnya, de drogként gyűri maga alá az embereket, persze ehhez az is kell, hogy legyen az illetőben egy természetes hajlam a gerinctelenségre. Sajnos igen sokan hódolnak be a pénz-drognak, akiknél hamar ki is alakul a mentális és fizikai függés, az ember egyre többet és többet akar, noha igazán nincs is rá szüksége, megszámolni sem tudja, és a végén jó dolgában már tényleg azt sem tudja, mit csináljon, még sincs leállás.
Az emberi civilizáció egyik nagy tévedése a pénz feltalálása, igaz, valamilyen értékhordozó csereeszköz mindig létezett (pl. áruk, kagylók, fémöntvények), pénz híján pedig nyilván lenne más, szóval nem is annyira a pénz az ártalmas, hanem az emberre gyakorolt hatása, az viszont egészen döbbenetes. A pénz szó szerint élet és halál ura. Pénzzel kényelmet és biztonságot, akár túlélést is vásárolhatunk magunknak. Igen ám, de a pénz sok esetben a legrosszabbat hozza ki az emberből, lealjasítja és elállatiasítja, és a megszerzése válik az alapvető életösztönné (legyen szó tőzsdei trükközésről vagy egy 80 éves öregasszony agyonveréséről). Akinek nincs pénze, annak kell, akinek van, még többet akar. Csak hát - mint a drogoknál általában - itt is nagy árat kell fizetni. Minél több pénze van valakinek, annál jobban félti, egy idő után paranoiásan és mániákusan akarja védeni a vagyonát, és persze az is gyakori, hogy a hatóságok felfigyelnek arra, aki irreális összegek felett rendelkezik. A pénz-drog tehát kíméletlenül elbánik az emberrel, de erre csak akkor jön rá, amikor már késő.
Scorsese és Leonardo DiCaprio együttműködése kétségtelenül a csúcsára ért A Wall Street farkasával, Leónak feltétlenül, hiszen élete legjobb alakítását nyújtja a bozontos szemöldökű Mester filmjében, újabb Oscar-jelölése abszolút megérdemelt, és tényleg nagyon jó lenne, ha végre meg is kapná az aranyszobrocskát. Fura, hogy éppen azzal a Matthew McConaughey-vel kell versenyeznie (őt a Mielőtt meghaltamért nominálták), akivel egy parádés közös jelenete van a filmben. A másik színészi jelöléssel (legjobb mellékszereplő) Jonah Hill büszkélkedhet, aki ezúttal is remekel (aranyhalevés, betépett telefonálás stb.).
Marty továbbra is zseniális színészvezető és mesélő, ebbe a mozijába is legfeljebb csak annyira lehet belekötni, hogy lényegében megint önmagát ismételte, csak most a maffiózók brókerek, de az alaptörténet gyakorlatilag pontosan ugyanaz (emberünk magasra jut, majd lezuhan, lásd még Nagymenők, Dühöngő bika, Casino).
A narráció mellett érdekes formai megoldás, hogy Jordan időnként kilép a narrátor szerepéből, és "kibeszél" a filmből (pl. Annie Hall), ami különleges hangulatot eredményez; ez a megoldás ezt a történetet hitelességgel ruházza fel. A fényképezés a szokásos magas színvonalú (szép kompozíciók, meleg színvilág), a zene jobbára korabeli slágereket használ. Habár egy három órás filmről van szó - szemben pl. a New York bandáival - ezúttal nyoma sincs unalomnak vagy üresjáratnak, minden feszes és erősen összerakott. Sok Oscart kívánok neki, mert nagyon megérdemli.
Amerikai botrány
Irving Rosenfeld becsületes szakmáját tekintve csirkefogó, azon belül is dörzsölt és simlis szélhámos, aki abból él, hogy másokat átver. Ügyei nem túl nagyratörőek, mert a férfi ismeri és tiszteletben tartja önnön korlátait. Egy nap azonban találkozik egy gyönyörű nővel, akivel összefogva komolyabb játékba kezd - és szépen bele is sétálnak egy FBI-ügynök csapdájába, aki ajánlatot tesz nekik: ha segítenek elkapni korrupt politikusokat, futni hagyja a párocskát. Az akció kezdetét veszi, ám igen hamar túlnő az érintetteken.
A sokáig a "legjobb nem megvalósult forgatókönyvek" között előkelő helyet elfoglaló Amerikai botrány megtörtént eseményeket dolgoz fel: a hírhedt Abscam-esetbe avatja be a nézőket, ami egy titkos FBI-nyomozás volt Long Islanden az 1970-es évek végén és a '80-as évek elején, és ami eredetileg másnak indult, de végül korrupt képviselőket és szenátorokat buktattak le, akik kenőpénzt fogadtak el egy nem létező arab sejktől politikai előnyökért cserébe. Az egészben nagy szerepet játszott egy Melvin Winberg nevű szélhámos, aki a szövetségi rendőrség beépített ügynöke volt. (Részletesebben: Wiki)
A sok szereplőt felvonultató filmet David O. Russel rendezte, akinek jellemző direktori eszköztára ezúttal is felfedezhető: rengeteg a rögtönzés, sok a mozgó kamera, és persze kedvelt színészeire osztotta a főbb szerepeket. Christian Bale, Jennifer Lawrence és Bradley Cooper mellett látható még Jeremy Renner, Amy Adams, ill. egy nyúlfarknyi szerepben Robert DeNiro, aki egy remek maffia-karaktert mutat be.
A szerteágazó cselekmény és a sok színész mellett egyáltalán nem csoda, hogy a filmet három szakember vágta, hiszen valószínűleg csak így lehetett a gyakori improvizációk mellett előrevinni a történetet. Ezzel együtt a karakterek mégis sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak, és emiatt is van az, hogy bár nem unalmas a film, de nem is nevezhető kifejezetten izgalmasnak. A sok szereplő rengeteget beszél, a szereplők közötti viszony pedig fontosabb, mint azok a szituációk, melyekben láthatóak (vagyis a sztori), ez egyformán igaz a szélhámosokra és a nyomozóra is, akik mind árnyalt, részletesen taglalt figurák.
Emiatt a sajátságos alá-fölérendelt viszonyrendszer miatt azok, akik valamiféle tűkön ülős, percenként újabb és újabb meglepetéssel szolgáló, idegborzolóan izgalmas filmet várnának, valószínűleg csalódni fognak, ám - ismétlem - unatkozni így sem lesz módjuk, hiába majdnem két és fél órás a játékidő. El kell fogadni, hogy ez elsősorban egy karaktertabló, ami azt vizsgálja, meddig hajlandóak egyesek elmenni, hogy jobbá tegyék az életüket, és ez az "esettanulmány" egy kevésbé koherens, lazább szerkezetű filmmel kerül kivizsgálásra.
Szép a fényképezés, jók a korabeli zenék, a színészek brillíroznak (több Oscar-jelölést is begyűjtöttek), a leginkább dicsérni való momentum azonban a '70-es évek végi hangulat a remek jelmezekkel és a ma már nevetségesnek ható frizurákkal.
Összességében kicsit hosszú, nem túl mozgalmas, de azért unalmas részektől és felesleges momentumoktól mentes, jó filmmel van dolgunk.
A sokáig a "legjobb nem megvalósult forgatókönyvek" között előkelő helyet elfoglaló Amerikai botrány megtörtént eseményeket dolgoz fel: a hírhedt Abscam-esetbe avatja be a nézőket, ami egy titkos FBI-nyomozás volt Long Islanden az 1970-es évek végén és a '80-as évek elején, és ami eredetileg másnak indult, de végül korrupt képviselőket és szenátorokat buktattak le, akik kenőpénzt fogadtak el egy nem létező arab sejktől politikai előnyökért cserébe. Az egészben nagy szerepet játszott egy Melvin Winberg nevű szélhámos, aki a szövetségi rendőrség beépített ügynöke volt. (Részletesebben: Wiki)
A sok szereplőt felvonultató filmet David O. Russel rendezte, akinek jellemző direktori eszköztára ezúttal is felfedezhető: rengeteg a rögtönzés, sok a mozgó kamera, és persze kedvelt színészeire osztotta a főbb szerepeket. Christian Bale, Jennifer Lawrence és Bradley Cooper mellett látható még Jeremy Renner, Amy Adams, ill. egy nyúlfarknyi szerepben Robert DeNiro, aki egy remek maffia-karaktert mutat be.
A szerteágazó cselekmény és a sok színész mellett egyáltalán nem csoda, hogy a filmet három szakember vágta, hiszen valószínűleg csak így lehetett a gyakori improvizációk mellett előrevinni a történetet. Ezzel együtt a karakterek mégis sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak, és emiatt is van az, hogy bár nem unalmas a film, de nem is nevezhető kifejezetten izgalmasnak. A sok szereplő rengeteget beszél, a szereplők közötti viszony pedig fontosabb, mint azok a szituációk, melyekben láthatóak (vagyis a sztori), ez egyformán igaz a szélhámosokra és a nyomozóra is, akik mind árnyalt, részletesen taglalt figurák.
Emiatt a sajátságos alá-fölérendelt viszonyrendszer miatt azok, akik valamiféle tűkön ülős, percenként újabb és újabb meglepetéssel szolgáló, idegborzolóan izgalmas filmet várnának, valószínűleg csalódni fognak, ám - ismétlem - unatkozni így sem lesz módjuk, hiába majdnem két és fél órás a játékidő. El kell fogadni, hogy ez elsősorban egy karaktertabló, ami azt vizsgálja, meddig hajlandóak egyesek elmenni, hogy jobbá tegyék az életüket, és ez az "esettanulmány" egy kevésbé koherens, lazább szerkezetű filmmel kerül kivizsgálásra.
Szép a fényképezés, jók a korabeli zenék, a színészek brillíroznak (több Oscar-jelölést is begyűjtöttek), a leginkább dicsérni való momentum azonban a '70-es évek végi hangulat a remek jelmezekkel és a ma már nevetségesnek ható frizurákkal.
Összességében kicsit hosszú, nem túl mozgalmas, de azért unalmas részektől és felesleges momentumoktól mentes, jó filmmel van dolgunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése