2011. június 3., péntek

Arthur 3 - A világok harca

Kicsi a villangó, de erős


Arthur kalandja ott folytatódik, ahol egy éve félbeszakadt. A gonosz Maltazár nagyúr átjutott az emberek világába és készül hatalma alá vonni azt. Csak Arthur és apró szövetségesei állíthatják meg, de vajon van-e esélyük pár milliméteres hőseinknek egy 2 méter magas ellenféllel szemben?

Aki azt hitte, hogy Luc Besson Az ötödik elem után rendezőként végleg kiégett, az tévedett. Az egyre inkább Bud Spencer-i méreteket öltő francia filmes guru íróként és producerként valóban többször is átgondolhatná, miket ad ki a kezéből (pl. Tulipános Fanfan, Taxi, Wasabi stb.), de amikor rendezőként is bedobhatja magát, rendszerint nem fércmű a végeredmény. Metró, Nikita, A nagy kékség, Leon, a profi, hogy csak a legismertebb, legjobb filmjeit említsem… Vitathatatlan, hogy Besson személyében az egyik legjelentősebb, legtermékenyebb kortárs európai filmest tisztelhetjük, még ha néhány alkotása kissé felemásra is sikerül. Legújabb nagyszabású projektjébe négy évvel ezelőtt vágott bele, amikor is filmre adaptálta a saját maga által írott gyermekkönyv első részét, amely ötvözi magában az élőszereplős és komputeranimációs filmek tulajdonságait. Főszereplői a kertekben, mezőkön és erdőkben élő állatok és bogarak, no meg egy aprócska népség, akiknek villangó a nevük.



Az első Arthur-film meglepően kedvesre és szellemesre sikerült, szeretnivaló karakterekkel, lendületes cselekménnyel, és persze lenyűgöző számítógépes képsorokkal. A néhány évvel későbbi folytatás – Arthur és a villangók 2 - Maltazár bosszúja – nem igazán működött önálló filmként a nagyfokú aránytalanság és lassú történetvezetés miatt (kb. a film feléig alig történik valami és utána sem sok), így a fanyalgók joggal mondhatták, hogy Besson megint melléfogott. Nos, a harmadik rész fényében a második film immár egészen más megvilágításba kerül, ugyanis az Arthur 3 - A világok harca pontosan ott kezdődik, ahol a Maltazár bosszúja véget ért, így lényegében egyetlen filmről van szó, amit kettévágtak – bár elég sután. A harmadik film megnézése után azonban szépen helyreáll az arány és egyensúly, így ha egyetlen, 180 perces filmként nézzük meg az Arthur 2-t és 3-at, rögtön egy egységes, teljes filmmel lesz dolgunk, aminek van bevezetése, tárgyalása és befejezése.



A harmadik film elején pár percben összefoglalják az eddig történteket: Arthur felfedezi a villangók csodálatos világát, megmenti a nagyszülei házát, meghódítja a szépséges Selenia hercegnő szívét, és szembekerül a gonosz Maltazárral. 10 holddal később Arthur visszatér a villangók birodalmába, miután egy rizsszemen sürgős üzenetet kap. Kiderül, hogy tőrbe csalták, és Maltazár áll a háttérben, aki bosszút esküdött ifjú hősünk ellen. Sikeresen átjut az emberek világába, hogy meghódítsa azt, míg Arthur a villangóknál reked, és úgy tűnik, várnia kell újabb 10 holdat, hogy hazajuthasson.
Itt vesszük fel ismét a cselekmény fonalát, itt kezdődik a harmadik film. Maltazár elindul Daisy Town, Arthur nagyszüleinek városkája ellen, amiben óriásira nőtt szúnyogseregei segítenek neki. Ezalatt Arthur, Selenia és Tátombák azon vannak, hogy feljussanak Arthur nagyszüleinek házába, megszerezzenek egy különleges elixírt, amely képes visszaadni Arthur emberi alakját, és így legyőzzék a gonosz M-et. Ehhez azonban a nagyúr fiának, Darkos-nak is lesz néhány szava.
A (most már) Arthur-trilógia a harmadik filmmel egységes egésszé vált, amely idegesítő túlzásoktól, ízléstelen giccsektől és Disney-kliséktől (többé-kevésbé) mentesen meséli el Arthurnak és kis barátainak izgalmas kalandjait. Hatalmas újdonságra persze ne számítsunk, hiszen a történet a jól ismert mesék vonalán halad (főhős, szépséges királylány, mókás mellékszereplők, legyőzendő gonosz ellenfél, stb.), de nem is az a cél, hogy fenekestől felforgassák a jól bevált meseszövési technikákat. Könyvben, meseként olvasva nyilván egészen más az Arthur-világ, mint filmen, és noha így is bőven az élvezhetőség határán belül vannak, sem az előző kettő, sem a harmadik film nem tud maradéktalanul megfelelni bizonyos filmes feltételeknek.




Kezdjük azzal, hogy a második és harmadik film önmagában nem él meg, a harmadikhoz elengedhetetlen a második ismerete, ill. a második nem teljes a harmadik nélkül. Az sem egyértelmű, hogy mi a film(ek) célközönsége, magyarán hogy kisebb, vagy nagyobb gyerekeknek szánták-e. Pl. számos – finoman – erotikus utalás történik ugyanis, és noha nekem személy szerint semmi kifogásom egy szép lány kerek popsija és dekoltázsa ellen, de nem biztos, hogy egy kisgyerekeknek szóló filmben ilyesmire volna szükség, hiszen egy 6-10 éves kifiú még nem tud mit kezdeni az ilyesmivel, nem érti meg, így a filmben is fölöslegessé válik. Szerencsére az első két részből megismert nagydumás, fekaszlenget nyomó és minden bizonnyal bedzsojázott Max-et is kihagyták, ami nem nagy veszteség, mert noha jól tolja a rizsát, de szintén nem a legszerencsésebb karakter egy olyan filmben, amit kisgyerekeknek szántak. (Viszont dramaturgiailag sem volt már funkciója a feltűnésének, így duplán is jó, hogy nem tér vissza.)
Szintén a célközönség ellen szólnak a harmadik film akciójelenetei, melyek kissé túlmennek már azon a határon, amiket egy kisgyereknek látnia kéne. Vad robbanások, nagy tűz, felboruló és ütköző autók, lövöldöző katonák… ezeket nem biztos, hogy ennyire ki kellett volna domborítani. A kevesebb néha több, mint tudjuk. Ezektől a hibáktól eltekintve azonban egy kedves filmet kapunk, melyet inkább a nagyobb gyerekek tudnak élvezni, akik már értik is, amit a vásznon látnak. Fontos kiemelni, hogy a felnőttek számára is nagyszerűen fogyasztható a film, ami sokat számít, amennyiben családi mozizásról van szó. Már csak a különféle filmes utalások, vicces kikacsintások miatt is; emlékezzünk csak az első rész diszkójelenetére a Ponyvaregényes és Szombat esti lázas táncbetétekkel. Ilyen jellegű filmes poén (ami sajnos megint csak a nagyobb gyerekek és a felnőttek számára érthető) a harmadik filmben is helyet kapott – reméljük, George Lucas nem veszi rossz néven.




Végül, de nem utolsósorban mindenképp szót kell ejteni a fantasztikus számítógépes animációkról, melyek simán versenybe szállnak egy akármilyen amerikai giga-mega-szuperprodukcióval, ill. semmiben nem maradnak el egy Pixar- vagy DreamWorks-rajzfilmben látottaktól. Főleg Maltazár emberi világban való megjelenése lenyűgöző, mintha nem is mesterséges, hanem valódi szereplőt látnánk. Összességében tehát a harmadik (csakúgy, mint az eddigi kettő) Arthur-film bájos, szellemes, európai mese, amelyet inkább a nagyobb gyerekeknek tudok ajánlani, de a felnőttek számára is kellemes kikapcsolódást nyújt. Reméljük, 10 hold után jön a következő rész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése