A szerelem minden(ki)t legyőz
Voltatok már úgy egy lánnyal, hogy első látásra belezúgtatok? Még egyetlen szót sem beszéltetek vele, a nevét sem tudjátok, de mégis érzitek, hogy valami különlegesre leltetek. Ilyenkor az ember képzeltében a legvadabb fantáziák kergetik egymást, melyekben kozmikus méretű katasztrófák csapnak le, az ég leszakad, a föld megnyílik, pokoltűz árasztja el a világot, az imádott nőre pedig náci shaolinpredátor zombitrollok támadnak, de ott vagy te, a HŐS, aki fél kézzel lenyomod a gaz ellent, elnyered a lány szívét, majd boldogan éltek, míg a világ, s két nap. Bárcsak ilyen könnyű lenne a csajozás. És ezzel nem csak én vagyok így…
Scott Pilgrim 22 éves, egy totál átlag garázsbandában, a Sex Bob-omb-ban basszusgitározik, és most ismerkedett meg – szó szerint – álmai nőjével. Scott-nak sosem volt gondja a becsajozással. A „kicsajozás” az, ami nehéz szokott lenni, vagyis nehezen rázza le a nőit. A szerelem folyton komplikált; egyszer egy lány telibe kapta a szívét és valahogy le kéne rázni ezt a mostanit, Ramona pedig épp ekkor görkorizik be a srác életébe. Scott hamarosan rájön, hogy az új szerelem az eddigi legfurcsább koloncot hozta magával: alávaló ex-pasik csapata irányítja ugyanis a lány szerelemi életét, és bármit megtesznek, hogy kicsinálják az új udvarlót. Ahogy Scott közelebb kerül Ramona-hoz, egyre gonoszabb figurákkal kell szembenéznie a lány múltjából – a hírhedt deszkástól a vega rocksztáron át a félelmetesen egyforma ikrekig.
Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam amerikai filmben valódi mágikus realizmust, vagyis olyan varázslatos stíluselemeket, melyek az amúgy teljesen realista megjelenítésben tűnnek fel. A Scott Pilgrim a világ ellen viszont egyenesen tobzódik ezekben, szerves részét képezik a történetnek, melyek nélkül az egész film nem is lenne az, ami, legyen szó apró vizuális gegekről, pörgő-forgó csépelésről, vagy éppen hangfestésről (amikor kiírva jelennek meg hangeffektek, pl. lövés, ütés). Mindezek a vizuális elemek persze – szerencsére – épp olyan fontosak, mint maga a sztori és a cselekmény, így ezek együtt valóban többek, mint a részek puszta összessége.
Az alaptéma mindenki által érthető: párkapcsolatok elemzését látjuk, vázolva a felmerülő problémákat és buktatókat. Egy fejlődéstörténet, melyben a szereplőknek problémákat kell megoldaniuk, le kell győzniük az ellenük felsorakozó akadályokat, és végül önmagukkal is szembe kell nézniük, hogy a végén elnyerjék a jutalmat (akárcsak egy Grimm-mese legkisebb királyfija). Edgar Wright rendezőnek (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok) egy egész generáció életérzését sikerült megragadnia, és éppen ezért lehet tökéletesen azonosulni a karakterekkel és a szituációkkal. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindezt kivételes vizuális érzékkel tette, így a végeredmény szemet és fület egyaránt gyönyörködtető keveréke lett a buliknak, videójátékoknak, mangáknak, és persze az eredeti Scott Pilgrim-képregényeknek: osztott képek, játékinzertek, dinamikus sebessévonalak, jó zene, no meg felturbózott és viccesen eltúlzott – vér nélküli! – akciójelenetek, melyek láttán bárki elégedetten csettinthet a nyelvével.
A szereplőkre egyetlen rossz szót sem lehet mondani: Michael Cera (a nyüzüge srác, aki felcsinálta Junót) remekül hozza Scott figuráját, magas hangon nyökög, mikor a gonosz exek valamelyike lecsapni készül rá, de aztán hamar magára talál, hogy a sz..t is kikungfúzza ellenfeleiből. Scott vonzalmának titokzatos tárgyát Mary Elizabeth Winstead (Die hard 4, Végső állomás 3) alakítja, akinek egyáltalán nincs nagy feneke, bármit is mondjon róla Scott 17 éves majdnem-barátnője, Knives (Ellen Wong). A színészi topot egyértelműen Kieran „reszkessetek-betörők-kevin-bátyja” Culkin jelenti, mint Scott meleg, szókimondó szobatársa, aki ha kell, jótanácsokat oszt, máskor meg harcra buzdít, közben meg elcsábítja Scott húgának pasiját. Külön öröm azt is látni, hogy a rendező képes volt kihozni a színészt olyan szuperhősökből, mint Brandon „Superman” Routh, Chris „Fáklya” Evans, vagy éppen Thomas „Megtorló” Jane, mert hát – valljuk be – ezek a srácok nem sokat brillíroztak saját filmjeikben, itt viszont minden további nélkül képesek (jó értelemben) hülyét csinálni magukból.
Noha hozzánk késve érkezett a film (külföldön már DVD-n és BluRay-en is megjelent), köszönetet mondhatunk a forgalmazónak, hogy vállalta a hazai mozibemutatót. Nagy kár lett volna ugyanis, ha nem így történik, mert így egész nemzedéket sikerült megnyerniük. És mi hálásak vagyunk ezért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése