Macskafogó 2

Hová tűnt a tejföl?

Azzal, azt hiszem, mindenki egyetért, hogy az 1986-ban készült Macskafogó minden kétséget kizáróan, rendíthetetlenül ott ragyog a magyar filmgyártás igencsak felemás színezetű egén; gyerek-generációk nőttek fel rajta, idézhető dumái szállóigévé váltak, igényes bájával és szellemességével pedig bebizonyította, hogy nem csak a Disney létezik, ha animációs filmről van szó.
A Macskafogó valami olyan varázslatos módon tudja megfogni a nézőket, ahogyan kevés más film. Nick Grabowsky, Lusta Dick, Fritz Teufel, és a többi karakter, az érdekes cselekmény, az ötletes gegek mind-mind hozzájárulnak a film kultikus státuszához, noha ezzel a néhány jellemzővel csak a felszínt kapirgáltuk meg egy kissé.
Éppen ezért némi fenntartással és tartózkodással, és egy kis félsszel is kezeltem a tényt néhány évvel ezelőtt, mikor hallottam, hogy készül az új mozi. Filmes közhely, miszerint egy folytatás csak gyengébb és/vagy rosszabb lehet, mint az előző rész, de sajnos azt kell mondanom, a Macskafogó esetében ez a megállapítás ezúttal is igazolta a valóságot. Ha egy film olyan szinten van, ahol az első Macskafogó, akkor onnan csak lefelé vihet az út. Pláne, ha egy mobilcég és egy igencsak kérdéses színvonalú országos kereskedelmi televízió áll a folytatás mögött. (A tévé még hagyján, na de a mobilcég… hogy kerül a csizma az asztalra?!) De hát, pénz beszél, a macska nyávog, az egér meg cincog…

20 év telt el Grabowsky James Bondot is lepipáló kalandjai és az óriási robotkutya első bevetése óta. A megszelídített macskák azóta is békében élnek az egerek irányítása alatt, és komolyabb szellemi munkát nem igénylő feladatokat végeznek: utcát söpörnek, füvet nyírnak, vagy éppen filmek bevezető szövegét tolják… Egy mindenlében-kanál újságíró-egér, Stanley, Pafrika dzsungeljeit járva azonban véletlenül belebotlik egy horda elszigetelten élő vadmacskába, akik még csak nem is hallottak Grabowskyról és a Macskafogó gépezetről, és így persze az átalakító procedúrán sem estek át.

A vad cicusok megdöbbenve hallják, hogy testvéreik az egereket szolgálják, és elhatározzák, hogy visszaállítják a macskák hajdani uralmát. Ebben egy pokolbéli démon-macska, Moloch lesz a segítségükre, aki szó szerint kéz… azazhogy mancs-legyintésekkel söpri el az egerek ellencsapásait. Eközben Stanley sem ül a babérjain, hanem egy Torzon nevű őserdei Tarzan-borzzal a sátáni macsek nyomában lohol, és mindent megtesz annak érdekében, hogy gátat szabjon a macskák ismételt felemelkedésének. Végül ismét csak Grabowsky és a javítócsomagokkal alaposan felturbózott Macskafogó-kutya oldja meg a problémát: sikeresen legyőzik a gonosz démont, a macskákkal békeszerződés lép érvénybe, kiderül egy nagy titok, és végül Stanley egér is rálel a boldogságra.

Nos hát, sajnos a Macskafogó 2 esetében is érvényesült az a fajta papírforma, ami például a Terminátor harmadik résznél is felbukkant: noha ugyanazok a szereplők vannak benne, és van valamiféle történet meg cselekmény is, valahogy mégsem működik a dolog. Hiányzik valami, ami azzá tenné a filmet, ami, ugyanakkor pedig olyan dolgok vannak benne, amiknek nagyon nem lenne ott a helyük. Ahogyan a T3 is sajnos egy buta akciózagyvalék lett James Cameron irányítása nélkül, úgy a Macskafogó 2 is messze alulmúlja az első részt. Igazából már ott sántít a dolog, hogy tulajdonképpen mi szükség volt egy második rész elkészítésére, hiszen az első Macskafogó-mozi egy szerves egész volt, elejével és végével, kerek történettel, amely egyáltalán nem volt kihegyezve a folytatásra.

Az alkotók feltehetőleg (remélhetőleg) nem is akarták folytatni a történetet, ám úgy tűnik, mégiscsak volt az a pénz, amiért korpásodni kezdett a hajuk. Tény és való: kevés olyan magyar mozifilm van, amelynek elemei ennyire beépültek volna a kultúránkba, így nyilvánvaló, hogy egy esetleges folytatás komoly néző-tömegeket mozgatna meg, és még komolyabb bevételeket eredményezne. Szinte biztos, hogy sokkal inkább ez a fajta profit-orientáltság vezette azokat a „szakembereket”, akik rávették az alkotókat a folytatásra, semmint az, hogy méltóképp továbbvigyék az eredeti történetet. 22 év alatt sokat változott a világ, az ország, és az emberek is.

A multiplex-mozik, a kereskedelmi tévék, a DVD, és az Internet megjelenésével-elterjedésével alaposan megváltoztak a moziba járási, tévénéző, filmnézői szokások, így ennek fényében került a Macskafogó 2 is elkészítésre. Egyfelől alkalmazkodni kellett a régi rajongók elvárásaihoz, másrészt pedig – és szerintem inkább ez volt a mérvadóbb – idomulni kellett egy vadonatúj nézői réteg igényeihez is, akik már popcorn-mozikon, valóságshow-kon és bulváron „média-szocializálódtak”.

A külsőségeket, technikai megoldásokat tekintve ezek leginkább a szép és tényleg nagyon jól kinéző 3D-s animációkon át köszönnek vissza. Ilyenfajta trükkök ma már szinte „kötelezőek” egy magára valamit is adó „látvány-filmben”, és öröm látni, hogy a hazai szakemberek is könnyen megbirkóznak az ilyen feladatokkal. Más kérdés persze, hogy mennyire „ugranak le” a 3D-s részek a hagyományos kézirajz-animációval készült alapokról, az összhatást nézve ugyanis kicsit zavaró a kétféle technikát egymás mellett látni, hiszen a háromdimenziós elemek valahogy furcsán és idegenül hatnak a 2D-s rajzokon.

Ahogy az már lenni szokott, megint csak a forgatókönyv az, amely a leginkább felelős a Macskafogó 2 legfőbb hiányosságaiért. Míg az első film alapjában véve egy realista történet volt, és erre voltak ráaggatva a különféle mérsékelt gegek és egyéb filmes kiegészítők, addig a második rész már új ösvényen halad. A nem túl érdekes és kissé erőltetett történet mellett korábban már máshol is elsütött paródia-elemek és poénosnak gondolt szóviccek tömkelegét kell a nézőnek elviselni, de sajnos olyan mennyiségben, ami már inkább zavaró, mintsem szórakoztató.

Vajon csaknem 10 évvel a bemutatása után még mindig a Mátrixos effektek lennének a látványtervezés csimborasszói? Vajon tényleg viccesek az Oroszlánkirályos látványpoénok, ahogy pl. az állatok lerohannak a hegyről? Vagy ezek csak azért kerültek bele a filmbe, mert „meg tudták csinálni”? Vajon tényleg humoros az öregkori elbutulás? És vajon tényleg vicces a koronggá (DVD-lemezzé, naná!) lapított két egér?… Satöbbi…

Normális, kidolgozott karakterek lényegében nincsenek, legalábbis nem abban a formában, ahogyan az első részben. A szereplők a már rongyosra forgatott „Filmes karakter-sablonok” című könyvből vannak kiragadva (értsd: kétbalkezes idióta, csábos szexbomba, hülye szőke, ordítozó kövér rendőr, stb.), de ezen felül az első film szinte összes szereplője visszatér, még akkor is, ha az égvilágon semmilyen funkciója nincsen a megjelenésüknek, így jelenlétük pusztán öncélú, és csak ezért szerepelnek, mert már az első részben is benne voltak.

De ha már mindenki visszatért, akár csak egy cameo erejéig, akkor kérdem én: MI A FENÉNEK KELLETT GRABOWSKY FELESÉGÉT MEGÖLNI?????? A történet szempontjából tökéletesen fölösleges volt elhagyni Csino-szan-t, hiszen ahogy a többi szereplő nagy része is minden különösebb ok nélkül jelent meg a filmben, úgy ennek az „elbűvölő ráadás”-nak is ki lehetett volna erőltetni valami kis nyúlfarknyi… bocsánat, egérbajusznyi szerepet (pl. teát tölt Grabowskynak, vagy bármi…).

Így hát sajnos, összességét tekintve a Macskafogó 2 önmaga paródiájává süllyedt. Nem értem, miért kellett ennyire le-ertéelklubosítani ezt a filmet… Kinek volt jó ez? A Macskafogó nem erről szól, kérem! Az igényes és az igénytelen szórakoztatás között kicsi, de annál nyilvánvalóbb különbség van. Kár, hogy ez már csak keveseknek számít. Talán csak egyetlen pozitív vonzata van/lesz a filmnek: hátha észbe kapnak a jogtulajdonosok, és végre méltóképpen kiadják az első részt duplalemezes DVD-n, díszdobozban, feljavított képpel és hanggal, extráktól roskadozva. Ahogyan megérdemelné. Európai színvonalon. Akár nemzetközi forgalmazásra is. Mert akkor megérné az erőszaktétel.