Rio

A boldogság kék madara

Azúr Minnesotából Rio de Janeiroba kerül, ahol lélegzetelállító kalandokba keveredik, megküzd a csúf madárcsempészekkel, végül elnyeri Csili, a szép papagájlány szívét, és még repülni is megtanul.
Hosszú évtizedeken át a Walt Disney Animációs Stúdió volt az amerikai mozis rajzfilmek „hivatalos szállítója”, egészen 1995-ig, amikor is bombaként robbant be a Pixar és a Toy story, amely a filmtörténet legelső, teljes egészében számítógéppel készített rajzfilmalkotása volt. A komputeranimáció rövid időn belül végigsöpört az Álomgyáron, egycsapásra megszüntette az egércég monopolhelyzetét (ami viszont később felvásárolta az ugráló lámpácskás stúdiót, így az már neki termeli a bevételt), és látványos versengés kezdődött a nézők kegyeiért (és pénzéért). A küzdelemből olyan remek alkotások születtek, mint például a Szörny Rt., a Verdák, és a Wall-E, a Jégkorszak, a Robotok, a Shrek, és a Madagaszkár.
Ha sorrendet kéne felállítani a legnagyobb-legjobb stúdiók között, akkor az első helyet minden vitán felül a Pixar birtokolja, őket holtversenyben a DreamWorks Animation és a Walt Disney követi (utóbbi saját neve alatt is készít rajzfilmeket, Pixar ide vagy oda), de nem szabad megfeledkezni a 20th Century Fox animációsfilm-részlegéről sem, amely a Blu Sky Stúdióval karöltve idén bemutatta hatodik egész estés mesefilmjét Rio címmel.

A történet főszereplője Azúr, egy ritka fajtájú hím papagáj, aki egy minnesotai kisvárosban él gazdájával, a könyvesbolti eladólánnyal, Lindával. Azúr azt hiszi magáról, hogy ő az utolsó a fajtájából, azonban egy nap a bohókás ornitológus, Tulio jóvoltából kiderül, hogy van egy fajtársa, Csili, a papagájlány, aki Rio de Janeiro-ban él. Hogy megmentsék a fajt, Linda és Azúr felkerekednek Rio-ba, ahol minden csupa szín és lüktetés, ám különös és meghökkentően peches véletlenek sorozata úgy hozza, hogy Azúr kipottyan addigi kényelmes életéből, és míg körülötte tombol a karnevál, ő kénytelen elfogadni azt, amit Rio adhat: izgalmat, kalandot, új barátokat, na és persze szerelmet is.

Az amerikai „vígjátéktörvényének” értelmében az ilyen filmek 95%-ának dramaturgiája relatíve elég egyszerű, és ez alól a Rio sem kivétel. Adott egyrészről a cselekmény felvezetése, a konfliktus kibontása, és egy megoldandó, nehéz feladat, amely megadja a további események és a szereplők motivációját. A történet 2/3-ánál aztán jön egy nagy összeveszés, ami minden addig elért eredményt veszélybe sodor, végül pedig érkezik a megoldás és a kötelező hepiend, no meg a mindenki számára könnyen érthető tanulság. Ha erre a dramaturgiai vázra felaggatjuk a szerethető és vicces szereplőket, a különféle gegeket, apró képi poénokat, és a többi hozzávalót, viszonylag rövid idő alatt bárki képes megírni egy akármilyen amerikai rajzfilmet. A részletek változhatnak, de a váz szinte soha. Ez egy bevált, régi, jól működő recept, amin nem érdemes változtatni, a nézők ezt szokták meg, és ezt várják el immár évtizedek óta.
A néhány sorral fentebb taglalt stúdió-összehasonlítás nem csupán a technikai kapacitásra, az IT-s héttérre vonatkozik, hanem a kreatív erőforrásokra is; a legjobb figuratervezők, írók és rendezők a Pixar-nál dolgoznak (pl. John Lasseter, Andrew Stanton, Brad Bird, stb.), kiegészülve egy vérprofi gegcsapattal, és további háttérszemélyzettel. Nem arról van szó, hogy a többi stúdió rosszabb lenne, viszont a Pixar a legjobb az összes közül. Mindennek annyi köze van a Rio-hoz, hogy az mind kreatív, mind technikai szempontból is elmarad a Pixar-filmektől, és noha ezzel együtt remekül van elkészítve, mégis hiányoznak belőle azok az apró finomságok, amitől egy pixaros film pixaros lesz.

Semmi szégyellnivalója nincs a Rionak, hiszen nagyon korrekt és tisztességes munka, ami minden további nélkül megtalálja a maga célközönségét, azonban egy Pixar-filmhez képest akkor is csak legfeljebb a második-harmadik hely juthat neki azon a bizonyos képzeletbeli dobogón. Minden viccessége és kedvessége ellenére nem nyújt forradalmi újdonságot sem karaktertervezési, sem számítógépes fronton, és a történet-cselekmény sem fogja alapjaiban megrengetni a rajzfilm-forgatókönyvírás világát. Amolyan két Jégkorszak között összedobott ujjgyakorlat, csak hogy túlságosan el ne tunyuljanak az animátorok a Fox Animationnél…
Mindez azonban mit sem számít, amennyiben nem tizen- huszonéves nagy lovak mennek a moziba, hanem kisgyerekes szülők, hiszen a Rio gyerekeknek készült film, és mint ilyen, tökéletes kikapcsolódást nyújt. Vannak kedves és aranyos karakterek, a rosszfiúk is viccesek, a történet könnyedén követhető, a filmvégi mondanivaló pedig a kicsik számára sem túl nyakatekert. Kellemes, másfél órányi szórakozás a kicsik számára.