Chris és Paul, a két Weitz fivér csak nem akar nyugodni. A buggyant rendeződuó az Amerikai pite sikerén felbuzdulva még egy bőrt lehúztak önmagukról, ám ezután - nagyon helyesen - rájöttek, hogy az altesti poénok után ideje stílust váltani, és előrukkolni valami mással. No, nem kell megijedni, a fiúk nem törekedtek spielbergi vagy scorsesei babérokra, ennyire azért nem rugaszkodtak el önmaguktól. Ehelyett csináltak egy emberi filmet Egy fiúról címmel, amely a kultíró, Nick Hornby regényének adaptációja.
Adott egyszer egy gazdag londoni playboy, bizonyos Will Lightman (Hugh Grant), aki egész nap nem csinál semmit. Végtelen idejét főleg tévézéssel, internetezéssel és csajozással tölti, utóbbit tökélyre fejlesztve. Ennek ellenére életét mégis üresnek és értelmetlennek érzi. Aztán adva van egy 12 éves kissrác, Marcus, aki a lúzerek királya. Haja lenyalt, öltözéke még az angol viszonyokhoz képest is maxigáz, anyja gyakorló depressziós, ráadásul még énekel is néha, nem csoda hát, ha állandóan cseszegetik az iskolában. Ja, és az ő életéből is hiányzik valami - hasonlóan Willéhez.
A cselekmény érdekes, bár nem túl falrengető: a férfi behazudja magát a Magányos Szülők Körébe (mert gyereke persze nincs), hogy újabb skalpokat szerezzen az egyedülálló, csinos anyukáktól, így hozza össze a sors Marcussal, akinek anyja szintén a Kör tagja. Willnek persze esze ágában sincs kavarni a totál depi nővel, sokkal inkább érdeklődik annak szöszi barát- és sorstársnője után, aki nem jön össze neki, ezért inkább a babaarcú Rachel (Weisz)-el vigasztalja magát. A férfi és a srác drámája a közös balsorsban kapcsolódik össze, kölcsönösen fejlesztve a másik személyiségét, így a film végére - néhány mosolyogtató helyzetkomikum és poén után - mindketten jobb emberekké válnak: Will felfedezi a barátok és az őszinte érzések értékeit, Marcus pedig stílust vált, így már nem ő lesz a suli lábtörlője, és anyja is összeszedi magát valamennyire.
Hurrá! Bárki bármit is mond, a Pop, csajok, satöbbi akkor is jobb volt. Ezzel a filmmel - vagy inkább a storyval - egyrészről az a gond, hogy a történet túlontúl hihetetlen. Kizárt, hogy a való életben ilyesmi így, ebben a formában valaha is megtörténjen. Azt sem lehet elhinni, hogy Will méregdrága lakása, a plazmatévéje, az Audi-ja, és általában kifogyhatatlan hitelkártyája az apja által szerzett egyetlen idétlen karácsonyi dalocska jogdíjaiból származna. Másrészről, az alkotók - vagy sokkal inkább a szerző - nem fárasztották magukat valami EREDETI kitalálásával, hanem megmaradtak a középszerűség biztos talaján, és teremtettek inkább egy újabb átlagos sorsdrámát.
Csak az a baj, hogy ez egy lerágott csont, és már ötven ilyet láttunk. Esetleg a cselekmény adhat némi újdonságot, de ezzel együtt az alapszituáció SABLONOS, a szereplők SABLONOSAK, a dráma SABLONOS, és a végkifejlet is SABLONOS. A poénok mérsékeltek, és szerencsére nem haladnak a pitei ösvényen. Hugh Grant hozza a szokott formáját, bár figurája néha kisértetiesen hasonlít az eddigi hebegő-habogó-hadaró szerepeihez. A frizuráját viszont végre megváltoztatta, és még jól is áll neki. A legjobb azonban mindenképpen a Marcus-t alakító srác, aki őszintén és tisztán játssza a nehéz sorsú kisfiút; igazán nem az ő hibája, hogy figurája már unalomig ismert. Az Egy fiúról végeredményben nem egy rossz film, csupán már jó lenne valami újat kitalálni.
A maga jól bevált szintjén Weitzék alkotása tökéletesen működik, úgyhogy aki egy kis emberközeli drámára vágyik, nyugodt szívvel üljön be a moziba, mert nem fog csalódni. Nyerni se sokat, de talán nem minden esetben ez a lényeg. Végül is ALL YOU NEED IS LOVE.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése