Idén Magyarországon szeptember végén ünnepeltük „A mozit” a Moziünnep keretében. A francia gyökerekkel rendelkező, itthon is kedvelt fesztivál ideje alatt kedvezményes áron lehetett moziba menni, és akár a legújabb premierfilmeket is harmadáron nézhette meg a Nagyérdemű.
A fesztivál sikeresnek volt mondható – megint. A filmbarátok rendesen megtöltötték az akcióban részt vevő 69 mozi vetítőtermeit – multiplexekben, plázákban és art-mozikban egyaránt -, ami nem csoda, hiszen a megszokott 1000-1300 forintos jegyárak helyett mindössze 490 forintért lehetett mozizni, ami talán a legkomolyabb mozgatórugónak számított a filmkedvelők körében. A fesztivál előtt felröppent a hír, hogy talán mégsem kerül megrendezésre, mert a legnagyobb szponzor, a Nokia kihátrált a támogatók közül, végül azonban meggondolta magát, így idén is lett Moziünnep.
A támogatók közül a kereskedelmi tévék már jó előre nagy dózisokban nyomatták a PR-t, csatasorba állítva ügyeletes és alkalmi „sztárjaikat”, így fordulhatott elő, hogy Szili Nóra és Szujó Zoltán – kiegészülve pl. az olimpiai bajnok úszó Cseh Lacival, vagy a színész Kamarás Ivánnal – jegyszedői szerepben bukkantak fel, alkotókkal, rendezőkkel lehetett beszélgetni, a magyar Star Wars Rajongói Klub jelmezes csodabogarai pedig „óriási sikerű” bemutatót tartottak a 3D-s Klónok háborúja mozifilm kapcsán a Corvin Budapest Filmpalotában.
A Moziünnep számokban: végleges eredmények még nincsenek, de a meglévő adatok alapján valószínűsíthető, hogy idén több mint 400 ezer nézője volt a Moziünnepnek. Budapesten a Palace West Endet látogatták a legtöbben, oda 39,339 néző váltott jegyet, de az idén először „moziünnepelő” Arena Cinema Citynek is közel 30 ezer látogatója volt a fesztivál négy napja alatt. Változatlanul a Művész mozi Budapest legkedveltebb art-mozija, amely a Moziünnep alatt 5155 nézővel büszkélkedhetett.
A vidéki nézők aránya a tavalyihoz képest emelkedett. A főváros után Győrben és Székesfehérváron mentek a legtöbben moziba a négy nap alatt; mindkét városban több mint húszezren. A Cinema City Győr bizonyult idén az ország negyedik leglátogatottabb mozijának, a vidéki art-mozik közül pedig nagyon szépen szerepelt a szegedi Belvárosi mozi, ahol összesen 1,667 jegy kelt el. A Moziünnep alatt a leglátogatottabb filmnek a Mamma Mia! bizonyult, amely csak Budapesten több mint 33 ezer nézőt vonzott.
Én magam a Moziünnep második két napján, szombaton és vasárnap látogattam el a budapesti MOM Park moziba, ahol négy filmet néztem meg; a Wall-E-t és a Vasembert az egyik napon, a Star Wars – A klónok háborúját, valamint A Sötét lovagot pedig a másikon.
1. NAP:
Wall-E
Kezdjük az értékelést szerelmes-robotos csodával! A Wall-E a Pixar sokadik nagysikerű animációs filmje, amely ezúttal sem árnyékolja be az ugráló lámpácskás stúdió hírnevét. A film ugyan kissé didaktikus módon, de a legfontosabb célcsoport, a gyerekek számára abszolút érthetően veti fel napjaink egyik leggyakrabban emlegetett problémáját: a környezetszennyezést és annak globális, természeti és társadalmi hatásait.
Kezdjük az értékelést szerelmes-robotos csodával! A Wall-E a Pixar sokadik nagysikerű animációs filmje, amely ezúttal sem árnyékolja be az ugráló lámpácskás stúdió hírnevét. A film ugyan kissé didaktikus módon, de a legfontosabb célcsoport, a gyerekek számára abszolút érthetően veti fel napjaink egyik leggyakrabban emlegetett problémáját: a környezetszennyezést és annak globális, természeti és társadalmi hatásait.
Valahol a XXVIII. században járunk. A Föld már évszázadok óta elnéptelenedett. Toronymagas szemétkupacok meredeznek a szennyezett égbolt felé, a hulladék felszámolására rendelt robot-munkások közül pedig már csak egyetlenegy üzemel: az eltelt hosszú idő alatt egyfajta öntudatra ébredt Wall-E, aki rutinosan „robotol” nap nap után. Barátjával és „házi kedvencével”, egy kis csótánnyal komfortosan berendezett konténer-robotban laknak, ahol Wall-E a szeméthegyek mélyéből megmentett, féltve őrzött kincseit őrzi. A kis robot megszokott „élete” egy pillanat alatt megváltozik, amikor egy ismeretlen űrjármű rejtélyes fehér „tárgyat” telepít nem messze Wall-E tanyájától: az ÉVA nevű csinos robotszonda feladata, hogy adatokat gyűjtsön a Földről és növényzet után kutasson.
Wall-E-t teljesen elvarázsolják ÉVA finom vonalai, formás plazmaágyúja és elbűvölő kék fotoreceptorai, így amikor a „robot-lány” – sikeres küldetése után – hazaindul, Wall-E gondolkodás nélkül követi az ismeretlenbe. Számos konfliktust, kacagtató szituációt, geget és poént, valamint a kötelező amerikai könnyeket követően, igazi jenki tanulság következik, amelynek lényege, hogy nem lehet következmények nélkül folytatni a jelen globális környezetszennyező tevékenységét, valamint hogy nem csak beszélni kell a problémákról, hanem cselekedni is szükséges. Fel kell emelni elhízott hátsónkat a kényelmes fotelből és lépnünk kell, mielőtt túl késő lenne.
Mindezeket az üzeneteket a Wall-E egyáltalán nem giccsesen vagy eltúlzott szájbarágással közvetíti a néző felé, hanem korosztálytól függetlenül mindenki számára érthetően. Emellett pedig a Pixar ismét rátesz önmagára egy óriási lapáttal, hiszen ha a Toy Story alapmodell Mercedes volt, akkor most luxus-Lamborghinivel van dolgunk.
A látvány elképesztő: a szálló por, a rozsdafoltok, a lepusztultság, a végtelen űr stb. mindenhol szemet gyönyörködtető minőségben tárul a nézők elé, ám ami a hibátlan forgatókönyv mellett elviszi a hátán a filmet, az a hangmesterek doyenjének, Ben Burtt-nek a fantasztikus munkája. Aki nem tudná, a kétszeres Oscar-díjas Burtt készítette a legendás Star Wars-hangeffektusokat (fénykardok, lézersugarak, R2-D2 stb), ezért hát hangok szempontjából (is) igazi csemege a Wall-E, amely így igen komoly eséllyel szállhat versenybe a 2009-es Oscar-átadáson a legjobb hang és akár a legjobb animációs film kategóriákban is.
Szombaton, a délelőtti 10-es előadáson elég kevesen voltak a vetítőteremben, alig kéttucatnyian voltak kíváncsiak a kis robot kalandjaira, de ez betudható annak, hogy korai vetítési időpontról volt szó, no meg hogy már nem volt premierfilm, vagyis aki akarta, korábban már megnézhette.
A nap második filmje az amerikai Marvel-képregények hazánkban kisebb mértékben ismert szereplőjének, a Vasembernek az első szélesvásznú adaptációja volt. Jómagam elég jól ismerem az amerikai képregényeket, no meg láttam majd’ az összes Marvel-filmfeldolgozást is (Pókember, X-Men stb.), így óvatosan vártam a film kezdését, drukkolva, nehogy a vasfejű is az előző Hulk vagy a Daredevil, pláne az első Megtorló-film sorsára jusson (ami valójában a második), hiszen azok a mozik elég hűvös fogadtatásban részesültek, és a kritikusok sem finomkodtak velük – valljuk be: okkal.
A Vasember azonban nagy örömömre kivételesen jó film lett a maga műfajában. Látványos, izgalmas, ízlésesen és átgondoltan adagolt humorral, dögös, ámde nem eltúlzott akciókkal és egy csipetnyi – szintén nem tolakodó – szerelmi szállal. Minden túlzás nélkül állítható, hogy Robert Downey Jr. egyszerűen telitalálat Tony Stark/Vasember szerepére. A színésznek már nagyon kellett egy ilyen film, ahol végre ő lehet az abszolút főszereplő. Az évtizedes alkohol és drogproblémák, börtönkalandok, balhék és kisebb jelentőségű szerepek után a Durr, durr és csók volt az első lépés az új jövő felé, amelynek kapui most szélesre tárultak Downey Jr. előtt, és ő alaposan ki is használta a kínálkozó lehetőséget.
A film sehol sem, de legalábbis nagyon hátrább lenne nélküle, és ehhez még a magyar szinkron is pozitívan járul hozzá, amely ugyan nem kiemelkedő, de mégis nagyon tisztességesen összehozott munka, és bizony manapság már ez is valami (magyar szöveg – Speier Dávid, Robert Downey Jr. – Fekete Ernő).
Az alaptörténet napjaink elvárásainak megfelelően lett aktualizálva: Tony Stark, a zseniális mérnök és a Stark Vállalat milliárdos tulajdonosa legújabb fegyverének bemutatójára Afganisztánba utazik, ám ott egy lázadó hadúr és hadserege fogságába esik. Starkot arra kényszerítik, hogy készítsen nekik egy új fegyvert, Tony azonban ehelyett egy komputervezérelt, robotszerű páncélöltözetet épít, amelynek segítségével sikerül megszöknie. Az Államokba hazatérve átértékeli addigi léha és cinikus életét, és elhatározza, hogy cégével kilép a hadiiparból, technikai potenciáját pedig ezentúl az emberiség javára fordítja. Mindez persze egyáltalán nincs ínyére a cég első számú igazgatójának (Jeff Bridges), aki nem óhajt lemondani a hadsereg milliós megrendeléseiről, ezért hát ellopja Tony azóta továbbfejlesztett páncélöltözetének terveit és megépíti a saját, pusztító verzióját. Az eredmény: a titánok harca, amelynek során autók röpködnek és buszok törnek össze. (Köszönet a gyönyörű számítógépes trükkökért az Industrial Light & Magic-nek!)
A Vasember-mozi egyik nagy előnye az a megsüvegelendő döntés, hogy a karakterábrázolás és a történet nincs alárendelve az akcióknak. Sok más képregényfilm esik abba a csapdába (legutóbb a Transformers és a Megtorló), hogy az alkotók azt hiszik, a törés-zúzás majd behozza a nézőket a moziba, és elegendő, ha a szereplők csak papírmasé-figurák. Szerencsére Jon Favreau színész-rendező helyesen ráérzett arra, hogy a Vasemberben ennél jóval több lehetőség rejlik, így a végeredmény egy igazán szórakoztató, ahol kell, látványos, lendületes és jó film lett. Türelmetlenül várjuk a folytatás(oka)t!
Mivel a Vasember sem volt már premierfilm szeptember végén, ezért itt is elég kevesen ültek a teremben, ám az a néhány ember legalább remekül szórakozhatott a pénzéért.
A Vasember-mozi egyik nagy előnye az a megsüvegelendő döntés, hogy a karakterábrázolás és a történet nincs alárendelve az akcióknak. Sok más képregényfilm esik abba a csapdába (legutóbb a Transformers és a Megtorló), hogy az alkotók azt hiszik, a törés-zúzás majd behozza a nézőket a moziba, és elegendő, ha a szereplők csak papírmasé-figurák. Szerencsére Jon Favreau színész-rendező helyesen ráérzett arra, hogy a Vasemberben ennél jóval több lehetőség rejlik, így a végeredmény egy igazán szórakoztató, ahol kell, látványos, lendületes és jó film lett. Türelmetlenül várjuk a folytatás(oka)t!
Mivel a Vasember sem volt már premierfilm szeptember végén, ezért itt is elég kevesen ültek a teremben, ám az a néhány ember legalább remekül szórakozhatott a pénzéért.
2. NAP
Star Wars - A klónok háborúja
A másnapi első film a Star Wars – A klónok háborúja volt. Star Wars-filmet moziban látni mindig különleges élmény. Borítékolható a kifogástalan hangminőség és látvány, noha tény, hogy ezek némely esetben kissé előrébbvalóbbak a történetnél. Az első 3D-s Star Wars-rajzfilm kevésbé kapcsolódik a két filmtrilógiához, sokkal inkább a Cartoon Networkös rajzfilmsorozathoz, amely A klónok támadása és A Sith-ek bosszúja közötti időszak történéseit taglalja.
A Klónok háborúja teljességgel önálló történet, gyakorlatilag semmilyen utalás nem történik más Star Wars-történetszálakra, és éppen emiatt különösebben nem is tesz sokat az egyetemes Star Wars-univerzumhoz (de nem is vesz el!).
A történet nem túl bonyolult: javában dúl a háború a Köztársaság és a Szeparatisták között. Anakin Skywalker és Obi-Wan Kenobi egy csata során értesül arról, hogy a befolyásos hutt nagyúr, Jabba fiát elrabolták. A két Jedi új feladatot kap: haladéktalanul hozzá kell kezdeniük a kis hutt poronty felkutatásának. A döntés mögött világos politikai szándék húzódik meg: ha a küldetés sikerrel jár, Jabba személyében hatalmas szövetségesre tesznek szert, továbbá nem engedhetik, hogy ugyanezt az előnyt a sötét sith-lovag, Dooku gróf és a Köztársaság ellenségei kaparintsák meg.
Anakin és Obi-Wan tehát útra kelnek, miközben csatlakozik hozzájuk egy ifjú padawan, a Shili bolygóról származó togruta-lány, Ahsoka Tano, akit Anakin tanítványának szántak. A történet folyamán Anakin és Ahsoka egyik csatából a másikba esnek, miközben elszántan kutatnak a kis hutt, Büdöske után, akit persze végül megtalálnak és sikeresen visszajuttatnak Jabba palotájába, ám eközben láthatunk látványos űrcsatákat és villámgyors fénykard-párbajokat; mindazokat a külsőségeket, amik miatt (is) szeretjük a Star Warst.
Anakin és Obi-Wan tehát útra kelnek, miközben csatlakozik hozzájuk egy ifjú padawan, a Shili bolygóról származó togruta-lány, Ahsoka Tano, akit Anakin tanítványának szántak. A történet folyamán Anakin és Ahsoka egyik csatából a másikba esnek, miközben elszántan kutatnak a kis hutt, Büdöske után, akit persze végül megtalálnak és sikeresen visszajuttatnak Jabba palotájába, ám eközben láthatunk látványos űrcsatákat és villámgyors fénykard-párbajokat; mindazokat a külsőségeket, amik miatt (is) szeretjük a Star Warst.
Néha még egy természetesebb Star Wars-világnak is tanúi lehetünk, amelynek fő forrása természetesen maga Ahsoka, aki kapásból többször is le „Sky-srácozza” Anakint, ill. ifjonti lazaságával és játékos lelkesedésével feloldani igyekszik azokat a szigorú merevségeket, amik egy Star Wars-filmben általában jelen vannak. A klónok háborúja emiatt kissé kilóg a többi film közül – talán ez is az egyik oka a mérsékelt tengerentúli fogadtatásnak és a hűvös kritikáknak -, ám mindennel együtt szerintem megvan a helye az egységes „csillagháborús” világban.
Talán nem sokan tudják, de az első film óta több tucatnyi Star Wars-folytatás jelent meg regény formájában (ezek zöme nekem meg is van), így ha valaki, hát én tisztában vagyok azzal, milyennek kell lennie egy Star Wars spin-off-nak (vagyis mellék-történetnek). Ebből a szempontból A klónok háborúja átlagosan teljesít. Nem kimagaslóan, de a színvonalat megbízhatóan tálalva.
Ha túltesszük magunkat a kissé darabos mozgású, szögletes figurák látványán, amelyek miatt az egész film leginkább valami videójátékra hasonlít, ill. elfogadjuk a tényt, hogy a történet nem óhajtja a már ismert filmek mondanivalóját elmélyíteni, akkor könnyed és tartalmas kikapcsolódást kapunk mind a 98 percre. Ezt a kitűzött célt A Klónok háborúja minden további nélkül teljesíti.
Vasárnap délután, premierfilm esetén – Star Wars-film esetén!!! – sokkal több nézőt vártam volna, pláne a fiatalabb korosztályból. Ezzel szemben alig 30 néző ült a teremben, köztük azonban nagy meglepetésemre több külföldi is volt, pl. egy komplett amerikai család: apu, anyu, gyerekek, akik szemmel láthatóan jól szórakoztak.
Egyetlen, de annál zavaróbb negatívumot tudok csak említeni: tőlem kb. 10 székre két fiatal gyerek igencsak unhatta a filmet, mert csaknem a teljes hosszt végigdumálták. Nem tudom, mit kerestek ott, de ha nem érdekelte őket a film, miért nem mentek ki? Nem kötelező ám 500 Ft-ért végigszenvedni, ha nem akarják… Szerencsére a csatajelenetekben életre kelő hangfalak elnyomták a két kis hülye lefetyelését.
A nap második, és egyben a fesztivál számomra utolsó filmje a legkomolyabbnak ígérkezett. A sötét lovagot már hetek-hónapok óta a legjobb képregényadaptációk közt emlegették, ritka magas pontszámot kapott a legnagyobb internetes filmadatbázisban, és az egekig dicsérték Heath Ledger Joker-alakítását.
Rendesen össze is jöttek az emberek: csaknem teljesen megtöltöttük a MOM Park mozi 7-es termét. A film, ha lehet, még komorabb, mint az előzménye, a Batman Begins. Túl azon, hogy ez az első mozi, amely címéből elhagyta a Batman-jelzőt, maga a Denevérember kevesebb alkalommal tűnik fel, és az akció is mérsékeltebben van jelen. Ehelyett sokkal inkább egy félelmetes, lélektani és filozófikus elemekkel alaposan átszőtt drámát kapunk, amely zsigeri szinten vizsgálja a gonoszság mibenlétét, ill. a jó és a rossz örök szembenállását.
Nehéz „olvasmány” a Sötét lovag, nem lehet csak úgy az utcáról beülni rá. Nagyon rá kell készülni a befogadására. Akik a tipikus Batman „fílingre”, denevéres kütyükre, elsöprő bunyókra, vagy percenként levegőbe repülő járművekre számítanak, csalódni fognak… A nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Heath Ledger játéka láttán megkérdőjelezhető a színész épelméjűsége, mert amit Joker-ből kihozott, az maga a vegytiszta gonosz.
Senki sem tudja, honnan jött ez a festett képű alak. Ő maga is újabb és újabb történeteket talál ki önnön eredetéről, egy azonban biztos: Joker képviseli a tökéletes, nagybetűs ROSSZAT. Nem tervez, nem gondolkodik, csak cselekszik. Lelkiismerete, morális gátlása nincsen, nem érdeklik az anyagiak, sem másmilyen materiális haszon. Őt az ős-káosz élteti, mert ő maga a megtestesült, legvégső gonoszság.
A filmben el is hangzik: vajon egy ellenállhatatlan hatalom (vagyis Batman) mit tud tenni, ha találkozik az elháríthatatlan akadállyal (vagyis Jokerrel)? A filmre ennek a filozófiai tételnek a két egymáshoz feszülő véglete adja a betonkemény vázat: az egyik oldalon ott van Batman, az igazság harcosa, a JÓ képviselője, aki nem lépheti át az önmaga által felállított határokat (különben megszűnne jónak lenni), míg az ellenpólus Joker, aki azt csinál, amit akar, és aki tudja is, hogy mindenképp ő nyer, ezért nem ismer korlátokat. Akkor is ő kerül ki győztesen, ha megússza, és akkor is, ha végeznek vele, mert ebben az esetben a hős elbukik, és így teljessé válik a gonosz győzelme. EZ adja Joker végtelen erejét.
Az elbukó hős-motívum meg is jelenik a filmben, mégpedig a sztár-ügyész, Harvey Dent személyében (Aaron Eckhart zseniális!), aki már-már mániákusan küzd a szervezett bűnözés ellen. A bűnözők által felbérelt Jokerrel való konfrontáció elkerülhetetlen, aminek eredményeképp Dent arcának egyik fele rettenetesen összeég. Figyelem, SPOILER! A baleset során a férfi elveszíti az utolsó szálat is, ami még a normális emberekhez kötötte: Rachel Dawes halálát már nem képes ép ésszel elfogadni, így megbomlott elmével a sötétség útjára lép, és megszületik az őrült gyilkos, Kétarc.
A sötét lovag forgatókönyve (írták: Jonathan és Christopher Nolan) az egyik legjobb szkript, amit valaha papírra vetettek. Ez a könyv MEG VAN ÍRVA! A film minden karaktere ki van találva, a cselekmény sehol sem szalad el, az akciók ütősek (különösen a szaltózó kamion), a zene pedig baljósan lüktet, ahol kell. A színészi játék kifogástalan, le a kalappal Christian Bale, Heath Ledger, Aaron Eckhart, Gary Oldman, Michael Caine, Morgan Freeman és Maggie Gyllenhaal előtt! Talán csak az az egyetlen zavaró tényező, hogy a film túlontúl hosszú. Eléggé kemény dolog végigülni a teljes 152 percét, mert noha sehol sem válik unalmassá, a második óra vége felé már túl sok és túl tömény az a feszültség-mennyiség, amit a néző kap.
A film kicsit sem hagyja fellélegezni az embereket, ami persze nagyon jó dolog, másfelől viszont rendkívül megerőltető. A két és fél órát végigülni olyan, mintha egy vérre menő sakkpartin ülnénk. Iszonyú stresszes egy idő után… Elkél utána a pihenés.
A Sötét lovag-filmélménynek számomra csak az első kb. fél órája volt lerontva, de az sem a filmesek vagy a mozi hibája volt, hanem a mellettem ülő idiótának és plázacica nőjének, akik összetévesztették a vetítőtermet valami gyorskajáldával. Két zacskó csipszet vagy kukoricát tömtek magukba, közben derekasan zörögtek a kajás zacskókkal, és persze a fülembe majszoltak, ropogtattak. Biztosra veszem, hogy a filmből egyetlen szót sem értettek meg, ellenben el tudják mondani a hasonlóan igénytelen haverjaiknak, hogy „ja, mi is láttuk a betment…”. Tudom, én vagyok régimódi, de szerintem az ember a filmek miatt megy moziba, és nem azért, hogy zabáljon…. (fejcsóva)
Befejeződött hát a 2008-as Moziünnep.
Ez vitathatatlanul azon kevés külföldi kezdeményezések egyike, amelyet érdemes volt meghonosítani Magyarországon. 490 Ft-ért manapság kifejezetten megéri moziba menni, mert ez az összeg még van annyi, amelyért az ember hajlandó megkockáztatni, hogy rossz filmet lát. Sokkal jobban lehet bosszankodni, ha egy gagyi fércműért 1200-1300 Ft-ot kell fizetni… (pláne, hogy ennyi pénzért már egy jó DVD-t is kapni.)
A következő lépés az lehetne, hogy ne pusztán üzleti jellege legyen a fesztiválnak, ahol egymást tapossák a hirdetők a reklámfelületekért, hanem valóban azt ünnepelnénk, hogy a Lumière-testvérek feltalálták a mozgóképet, és azóta fantasztikus alkotások születtek. Majd ennek is eljön az ideje… Ha majd mi is leszünk olyan filmes színvonalon, mint a franciák. Addig viszont keressük a JÓ filmeket, legyen igényünk a JÓ filmekre, nézzünk sok JÓ filmet, és várjuk a 2009-es Moziünnepet, bízva abban, hogy minden akadály nélkül megtartják.
A következő lépés az lehetne, hogy ne pusztán üzleti jellege legyen a fesztiválnak, ahol egymást tapossák a hirdetők a reklámfelületekért, hanem valóban azt ünnepelnénk, hogy a Lumière-testvérek feltalálták a mozgóképet, és azóta fantasztikus alkotások születtek. Majd ennek is eljön az ideje… Ha majd mi is leszünk olyan filmes színvonalon, mint a franciák. Addig viszont keressük a JÓ filmeket, legyen igényünk a JÓ filmekre, nézzünk sok JÓ filmet, és várjuk a 2009-es Moziünnepet, bízva abban, hogy minden akadály nélkül megtartják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése