A lány, aki tűzzel játszik

Lisbeth visszatér

Tényfeltáró riport megjelentetésére készül a kérlelhetetlen szókimondásáról ismert folyóirat, a Millenium, melyről Lisbeth Salander is tudomást szerez. Az öntörvényű lány az egész országot izgalomban tartó gyilkossági ügybe keveredik, hajtóvadászat indul ellene, ám őt nem könnyű elkapni…
A svéd film mindig is az európai mozgókép-művészet egyik különlegessége volt. Kezdődött minden a némafilmkorszakban (pl. Victor Sjöström és A halál kocsisa), kiteljesedett Ingmar Bergman egzisztencialista drámáival, és nem is oly rég láthattuk a formabontó Engedj be!-t, amely alapvetően átalakította a vámpírfilmekről alkotott véleményünket. Lám, a svédek nem csak az autógyártásban, az összeszerelhető bútorokban és a zenében jók… Persze azért az sem utolsó dolog, hogy néhány országtól eltérően mennyi pénzből tudnak a svéd filmesek gazdálkodni, ill. hogy bőven akadnak megfelelő színvonalú, adaptálható történetek, és persze tehetséges szakemberek.
Adaptálásra alkalmas történetekre jó példa Stieg Larsson munkássága. Larsson újság- és regényíró volt, az Expo című folyóirat néhai szerkesztője, akinek első könyve 2005-ben jelent meg A tetovált lány címmel. Folytatása, A lány, aki a tűzzel játszott, 2006-ban szintén nagyon népszerűnek bizonyult. A Millenium-trilógiának elnevezett regényfolyam harmadik, utolsó része, A kártyavár összedől, 2007-ben látott napvilágot. A feszültségben és csavaros fordulatokban bővelkedő krimitrilógia hamarosan minden idők legsikeresebb svéd irodalmi művei között találta magát, így nem sokat kellett várni arra, hogy a történeket átköltözzenek a mozivászonra.

Lisbeth Salander és Mikael Blomkvist kalandjain elsőnek 2009-ben izgulhattak a hazai filmbarátok, most, egy évvel később pedig mozikban a folytatás, amely nem kevésbé szegezi a székekbe a nézőket. Két újságíró dolgozik egy sztorin, ami egy igen nagy pénzeket mozgató, Kelet-Európa és Svédország között örömlányokat szállító bűnügy körül forog. Hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített külföldi lányok? Kik a futtatók? És mindenekelőtt: kik veszik igénybe a rabszolgasorban tartott nők szolgáltatásait? Érthető, ha egyesek mindent megtennének, hogy a nevük kimaradjon a cikkből. Hamarosan egy brutális gyilkosságsorozat is az ügyhöz kapcsolódik, a gyilkos fegyveren pedig Lisbeth Salander ujjlenyomatait találják meg.
Mikael Blomkvist az egyetlen, aki hisz Lisbeth ártatlanságában, és rögtön neki is lát a nyomozásnak, a szálak azonban igen magas helyekre vezetnek: az svéd üzleti élet krémje, sőt a kormány is érintettnek látszik. Blomkvist tudja, hogy a rettegéstől Lisbeth még veszélyesebbé válik, ezért megpróbálja megkeresni őt, mielőtt sarokba szorítják, ám a lány felszívódik. Blomkvist még mélyebbre ás, és maga is megretten attól, amit talál: az igazságot Lisbeth múltjáról.

A tetovált lány baljós hangulata és rideg képi világa, feszültséggel teli története egyértelműen amerikai remake után kiáltott, David Fincher kezében pedig kiváló helyre került az anyag. Kevés olyan rendező van ugyanis, aki egy két órás film minden percében képes meglepetést okozni, vagy végig ugyanazon a szinten tartani a tartalom, a forma és a feszültség arányát. Fincher ezen kevés rendezők egyike, elég, ha csak a Hetedik-re és a Harcosok klubjára gondolunk. Svéd kollégája, Niels Arden Oplev is remek érzékkel használta ki A tetovált lány esetében a svéd városok és tájak fakó hangulatát, egy plusz dimenziót adva ezáltal a – valljuk be – nem túl eredeti, de attól még eléggé körmönfont történetnek.
A második film direktora, Daniel Alfredson már egy merőben másmilyen stílusú mozit tett le az asztalra, ami sajnos szinte teljesen nélkülözi elődje művének fotelbeszegező hangulatát. Ez persze nem baj, mert így is egy izgalmas krimit láthat a néző, azonban az első film után így pici hiányérzete támad az embernek. A történet az első filmhez hasonlóan kellőképp szövevényes és szerteágazó, és szintén komoly figyelmet és koncentrációt igényel, mert könnyű elveszni a rengeteg információ között. Sok az apró összefüggés, melyeket nehéz mind észben tartani, így egy idő után a néző sokkal inkább csak sodródik a cselekmény áramában, semmint „aktív résztvevője” lenne.

A könyvben ez talán jobban működött, a mozi azonban alapvetően vizuális műfaj, ezért nem lehet mindent a nézőre bízni. Ez az a bizonyos kompromisszum, amely sajnos megkerülhetetlen egy regény adaptálása során, és amelyen általában a legtöbb dolog múlik. A tetovált lánynál sikerült lefordítani a mozgókép nyelvre a regény hangulatát, a Tűzzel játszó lánynál pedig nem annyira. De vajon ez baj-e? Annyira végül is nem, hiszen így is remekül működik a dolog, de azért kicsit mégis hiányzik. Bárhogy is, a film könnyedén hozza és tartja meg az egész hosszra jellemző színvonalat, ízig-vérig jellegzetesen európai, és számos erősségének egyike, hogy nem szükséges hozzá a regény ismerete, mert anélkül is könnyedén létrejön a filmélmény.
A színészekre egy rossz szó nem lehet, mindenki remekül teszi a dolgát, élükön természetesen a címszereplő Noomi Rapace-szel és Michael Nyqvisttel. Érdekes figura a nagydarab szőke izomkolosszus és az egykori bokszoló, Paolo Roberto, aki saját magát alakítja.ű

Összességében tehát A lány, aki a tűzzel játszik egy csavaros és izgalmas krimi, bár nem világmegváltó, hiszen rengeteg hasonló filmet láthattunk már, európai viszonylatok között azonban mégis kuriózum. Megnézése mindenképp ajánlott.