A negyedik Starship Troopers-film nem élőszereplős, hanem komputeranimációs, amit Shinji Aramaki rendezett. Nevezett úriember számtalan anime és videojáték készítésében vett részt az évtizedek során, így személyében megfelelő kézbe került a produkció. Aramaki nem is tökölt sokat, kiszórta a felesleges történet-elemeket, megtartotta a jókat, és egy kőkemény sci-fi-akciófilmet készített, ami lényegesen "Starship Troopersebb", mint a harmadik rész, ugyanakkor stílusában némileg hasonlít a második filmre (mivel jórészt belső helyszíneken játszódik).
10 évvel Klendathu után a háború már galaktikus méreteket öltött. A bogarak legújabb zsákmánya egy aszteroidán lévő katonai bázis, melynek kipucolása és a túlélők megmentése az Alfa csapatra, egy elit harcosokból álló osztagra vár. Carmen Ibanez kapitány feladata, hogy az akció után elvigye az Alfa csapatot a bázisról, ám kiderül, hogy Carl Jenkins ugyanott titkos kutatásokat folytatott, és Carmen hajójára van szüksége, hogy elszállítsa a kísérlet eredményét. Mikor a kapitány ebbe nem megy bele, Carl ellopja a cirkálót, amivel nem sokkal később megszakad a kapcsolat, ezért Johnny Rico tábornok parancsot ad az Alfa csapat és Carmen számára, hogy szerezzék vissza a hajót, amely egyenesen a Föld felé tart.
Azt hiszem, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a lehető legjobb döntés volt a franchise "elkobzása" Ed Neumeiertől, aki a harmadik résszel szinte mindent tönkretett, amit csak lehetett, még ha nem is szándékosan, pusztán a dilettantizmusa miatt (amúgy ő az egyik executive producer - Casper Van Dien mellett -, de ennek szerencsére semmi jelentősége nincs a film szempontjából). Ami azt illeti, Aramaki sem épp a kifinomult karakterábrázolás vagy bonyolult történetalakítás mestere, de akkor is örvendetes, hogy az Invasion semmiféle kapcsolatban nem áll a két élőszereplős folytatással, míg az eredeti mozival csupán minimális szinten, azt is csak a kontinuitás kedvéért (vagyis nem szükséges a ST 2-őt és 3-at látni az Invasion megnézése előtt).
Science fiction akciófilmről van szó, ami azt jelenti, hogy mindkét műfajból derekasan kapunk; rengeteg a lövöldözés és robbanás, tucatszámra hullanak a bogarak, és az "űrös" szcénák is elég jók (főleg az egymást lövő űrhajók), a magasztos, moralizáló gondolatokat pedig - melyekért korábban a Federal Network híradásai (Szeretne többet tudni?) feleltek -, most a szereplők dialógusai foglalják magukba (vagyis igen, a FedNetes propaganda-anyagok is kiszórásra kerültek a filmből).
Mint a filmek közel 90%-ban, ezúttal is a történet a leggyengébb láncszem, bár nagy gond nincs, csak épp nagyon durván hajaz az Aliensre, vagyis - ne kerteljünk - gyakorlatilag egy az egyben le lett nyúlva idegen-királynővel, nagydumás katonanővel és menekülős-lövöldözős-túlélős cselekménnyel együtt, ám ha mindezen túltesszük magunkat, akkor egy pergő, néhol még izgalmas is, bár sablonos és itt-ott kiszámítható filmre számíthatunk.
Mint a filmek közel 90%-ban, ezúttal is a történet a leggyengébb láncszem, bár nagy gond nincs, csak épp nagyon durván hajaz az Aliensre, vagyis - ne kerteljünk - gyakorlatilag egy az egyben le lett nyúlva idegen-királynővel, nagydumás katonanővel és menekülős-lövöldözős-túlélős cselekménnyel együtt, ám ha mindezen túltesszük magunkat, akkor egy pergő, néhol még izgalmas is, bár sablonos és itt-ott kiszámítható filmre számíthatunk.
Aramaki a technikai megvalósításra helyezte a hangsúlyt, ami viszont kiválóra sikerült, az pedig igazán nem az ő hibája, hogy a digitális szereplők szájmozgásán nagyon látszik a mesterségesség. Ez egy olyan probléma, amit még a legnagyobb trükkcégek sem tudnak maximálisan megoldani, hiába a legmenőbb motion capture- vagy animációs technikák. Az emberi arc és mimika még mindig túlontúl bonyolult, ezért jelenleg nem is lehet tökéletesen lemodellezni.
A számítógépes grafika amúgy nagyon sokat fejlődött az ebben a műfajban etalonnak tekinthető Final Fantasy óta, bár azért a hasonlóság így is eléggé szembeötlő. Hogy a nézők ne akadjanak fenn ilyen apróságokon, Aramaki mutat néhány kellemes meztelenséget, melyek nagy része persze simán öncélú és akad néhány felesleges is (pl. a zuhanyozó Carmen), ugyanakkor technikai megvalósítás szempontjából mindenképp lenyűgöző képsorokról van szó (ahogy pl. Carmen mellén csillognak a vízcseppek vagy mozognak az izmai a bőre alatt), egy animéban pedig bőven van helye az ilyesminek. Mindezek után még az sem túl zavaró, hogy gyakorlatilag minden nő álomszép, a férfiak pedig izmosak és macsó-borostájuk van.
A számítógépes grafika amúgy nagyon sokat fejlődött az ebben a műfajban etalonnak tekinthető Final Fantasy óta, bár azért a hasonlóság így is eléggé szembeötlő. Hogy a nézők ne akadjanak fenn ilyen apróságokon, Aramaki mutat néhány kellemes meztelenséget, melyek nagy része persze simán öncélú és akad néhány felesleges is (pl. a zuhanyozó Carmen), ugyanakkor technikai megvalósítás szempontjából mindenképp lenyűgöző képsorokról van szó (ahogy pl. Carmen mellén csillognak a vízcseppek vagy mozognak az izmai a bőre alatt), egy animéban pedig bőven van helye az ilyesminek. Mindezek után még az sem túl zavaró, hogy gyakorlatilag minden nő álomszép, a férfiak pedig izmosak és macsó-borostájuk van.
(A ruhátlanság amúgy fontos momentum a Starship Troopers világában, hiszen a koedukált meztelenség a bajtársiasság és összetartozás egyik szimbóluma.)
Az operatőri munka (még ha virtuális is) korrekt, profi munka, a jelenetek szépen vannak világítva és jók a beállítások, plánok, a zene pedig még Basil Poledouris taktusait is megidézi egy helyen.
Némiképp videojáték-hangulatú a végeredmény, de bőven maga mögé utasítja Ed Neumeier förmedvényét, és hozza a műfajtól elvárható színvonalat.
Az operatőri munka (még ha virtuális is) korrekt, profi munka, a jelenetek szépen vannak világítva és jók a beállítások, plánok, a zene pedig még Basil Poledouris taktusait is megidézi egy helyen.
Némiképp videojáték-hangulatú a végeredmény, de bőven maga mögé utasítja Ed Neumeier förmedvényét, és hozza a műfajtól elvárható színvonalat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése