A Warner Bros. és a DC Comics legújabb animációs képregény-adaptációja a Justice League: A Villám-paradoxon címet viseli. A film alapját egy 2011-ben megjelent, öt részes minisorozat adja, melynek főszereplője az Igazság Ligájának tagja, Flash, a világ leggyorsabb embere.
A történet Barry Allen elhunyt anyjának sírjánál kezdődik, ahol a férfi önmagát hibáztatja a nő haláláért, akit - úgy gondolja - megmenthetett volna. Nem sokkal később riasztás érkezik egy múzeumból, ahol Flash összeakad néhány rosszfiúval, akiket régi ellensége, Zoom professzor vezet. A bűnözőket a Liga segítségével sikerül legyőzni, másnap azonban Barry arra ébred, hogy a világ megváltozott körülötte: nincsenek szuperképességei, az anyja életben van, a Liga sosem létezett, az Aquaman és a Wonder Woman vezette atlantiszti és amazon csapatok pedig egymás ellen harcolva már lerombolták Nyugat-Európát, és a végső pusztulás szélére sodorták a Földet.
Barry úgy sejti, hogy az alternatív idővonal létrejöttének valahogy köze van Zoomhoz, ezért Gothambe megy, hogy Batman segítségét kérje. Miután sikeresen megismétlik a Barry képességeit előidéző balesetet, megpróbálják összehívni a világ megmaradt szuperhőseit, hogy az Ellenállással karöltve legyőzzék Aquaman és Wonder Woman csapatait. A győzelemnek azonban hatalmas ára van.
Szokatlan, de szerintem mindenképp pozitív átalakuláson mennek át az utóbbi idők DC animációs filmjei: bár továbbra is általánosak a globális vagy galaktikus fenyegetések, amiket csak egy maroknyi szuperhős képes elhárítani, a történetek jóval naturalistábbá és brutálisabbá válnak. Mindenképp örvendetes, hogy a "gyerekességet" felváltják a nem ritkán véres jelenetek és a lényegesen sötétebb hangulat, ezáltal is közelebb hozva a látottakat a "valósághoz". Noha a fantasztikus elemek továbbra is központi helyet foglalnak el, a karakterek sokkal emberibbek, ezért az ember már nem csak egy elnéző mosollyal veszi tudomásul, ha megint egy csapat szűk ruhás, maszkos alakot lát rohanni az aktuális katasztrófa ellen.
Szokatlan, de szerintem mindenképp pozitív átalakuláson mennek át az utóbbi idők DC animációs filmjei: bár továbbra is általánosak a globális vagy galaktikus fenyegetések, amiket csak egy maroknyi szuperhős képes elhárítani, a történetek jóval naturalistábbá és brutálisabbá válnak. Mindenképp örvendetes, hogy a "gyerekességet" felváltják a nem ritkán véres jelenetek és a lényegesen sötétebb hangulat, ezáltal is közelebb hozva a látottakat a "valósághoz". Noha a fantasztikus elemek továbbra is központi helyet foglalnak el, a karakterek sokkal emberibbek, ezért az ember már nem csak egy elnéző mosollyal veszi tudomásul, ha megint egy csapat szűk ruhás, maszkos alakot lát rohanni az aktuális katasztrófa ellen.
Különösen ebben a történetben venni észre nem kevés párhuzamot Frank Miller stílusával (főleg persze Batman megjelenése és személyisége á la The Dark Knight Returns), aki alaposan felkavarta annak idején a képregények állóvizét. Mindez azt eredményezi, hogy a The Flashpoint Paradox már egyáltalán nem gyerekeknek való (és nem is nekik szól), hanem sokkal inkább azon generációnak, melynek képviselői ezelőtt 20-30 évvel ismerkedtek meg az amerikai szuperhős-képregényekkel, felnőve pedig már magasabb ingerküszöbbel és igényekkel rendelkeznek.
Nincs mese (szó szerint), a legújabb JL-film meglehetősen erőszakosra sikerült, ahol kedvenc hőseink szemrebbenés nélkül végeznek ellenfeleikkel, ütik-vágják és kaszabolják egymást, bőségesen fröccsen a vér, és még gyerekhalál is akad (nem is egy). Bár nem számoltam, szerintem a DC-s rajzfilmek közül ebben a legmagasabb a body count, vagyis a halottak száma. A brutalitás azonban egyensúlyba kerül a jól kidolgozott (alternatív) karakterek, a hangulat és az apróságok által (pl. Lex Luthor az ellenállásnak segít, csakúgy, mint Deathstroke, vagy hogy Batmanről kiderül, hogy ő Thomas Wayne, és a fiát, Bruce-t ölték meg annak idején, amibe az anyja, Martha Wayne beleőrült, mint egyfajta női Joker). Rengeteg, ismert DC-s figura is megjelenik, még ha csak néhány pillanatra (pl. Etrigan, Aqualad, Captain Atom, Lois Lane stb.), viszont nagyon fontos, hogy mindannyiuknak van szerepük a történetben és a felbukkanásuk egyáltalán nem öncélú, amire pedig igen sok esély volt egy ilyen sokszereplős cselekmény esetén.
Az akció- és csatajelenetek is túlléptek a szokásos energiasugarakat lövöldözős stíluson, bár továbbra is akad ezekből szép számmal, ezúttal azonban az Ellenállás is beszáll gépfegyverekkel, az amazonok nyílvesszői halálos pontossággal találnak célba, ill. a közelharcok koreográfiái is többek már néhány mezei pofonnál (Batman és Harley Quinn bunyója a legjobb ebből a szempontból).
Nincs mese (szó szerint), a legújabb JL-film meglehetősen erőszakosra sikerült, ahol kedvenc hőseink szemrebbenés nélkül végeznek ellenfeleikkel, ütik-vágják és kaszabolják egymást, bőségesen fröccsen a vér, és még gyerekhalál is akad (nem is egy). Bár nem számoltam, szerintem a DC-s rajzfilmek közül ebben a legmagasabb a body count, vagyis a halottak száma. A brutalitás azonban egyensúlyba kerül a jól kidolgozott (alternatív) karakterek, a hangulat és az apróságok által (pl. Lex Luthor az ellenállásnak segít, csakúgy, mint Deathstroke, vagy hogy Batmanről kiderül, hogy ő Thomas Wayne, és a fiát, Bruce-t ölték meg annak idején, amibe az anyja, Martha Wayne beleőrült, mint egyfajta női Joker). Rengeteg, ismert DC-s figura is megjelenik, még ha csak néhány pillanatra (pl. Etrigan, Aqualad, Captain Atom, Lois Lane stb.), viszont nagyon fontos, hogy mindannyiuknak van szerepük a történetben és a felbukkanásuk egyáltalán nem öncélú, amire pedig igen sok esély volt egy ilyen sokszereplős cselekmény esetén.
Az akció- és csatajelenetek is túlléptek a szokásos energiasugarakat lövöldözős stíluson, bár továbbra is akad ezekből szép számmal, ezúttal azonban az Ellenállás is beszáll gépfegyverekkel, az amazonok nyílvesszői halálos pontossággal találnak célba, ill. a közelharcok koreográfiái is többek már néhány mezei pofonnál (Batman és Harley Quinn bunyója a legjobb ebből a szempontból).
Az időutazós alaptörténet nem új találmány, elég csak a Terminátorra vagy a Vissza a jövőbe-trilógiára gondolni, az írók viszont alaposan és jól kidolgozták az alternatív idősíkot, így hiába annyira ismerős a sztori (mert már egy csomószor elsütötték más filmekben és sorozatokban), az embernek még sincs az a zavaró érzése, hogy ezt már látta valahol. Még némi tanulságot, bölcsességet is sikerült becsempészni a történetbe (Barry anyjának tanácsa), ami szerencsére nincs a nézők arcába csapva, ami pedig gyakori az amerikai filmekben.
Jóféle, zúzós, kemény akciórajzfilm tehát a Villám-paradoxon, ami a jó forgatókönyvével és karaktereivel kellemes másfél órányi szórakozást nyújt a képregények kedvelői számára.
Jóféle, zúzós, kemény akciórajzfilm tehát a Villám-paradoxon, ami a jó forgatókönyvével és karaktereivel kellemes másfél órányi szórakozást nyújt a képregények kedvelői számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése