2013. július 17., szerda

Képzelt riport

Remélem, nem csupán a hiúságom vezérel abban, hogy megírjam ezt az önmagammal készült fiktív interjút, de bízom benne, hogy az olvasóim közül legalább néhányan kíváncsiak arra, mi késztet filmes témájú kritikák és cikkek írására.



Hogyan kerültél kapcsolatba a filmekkel?
Azt hiszem, eleinte én is úgy voltam a filmekkel, mint akárki más. Gyerekként sokat jártam moziba, a "törzshelyeim" a közeli Bartók és Olimpia mozik voltak, ahol válogatás nélkül rengeteg filmet láttam. Azokban az időkben nem voltak olyan nyomtatott vagy online magazinok és filmajánlók, mint manapság, úgyhogy műfajtól függetlenül bármit megnéztem, amire kíváncsi voltam vagy megtetszett valamiért. Az Aladdint Bud Spencerrel, a Kutyám, Jerry Leet, a Rendőrakadémia 5-öt, a Koktélt, a Terminátor 2-t... amennyire vissza tudok emlékezni, nem különösebben számított, mit nézek meg.

Ezek a címek, amiket felsoroltál... jó régen voltak.

Persze, a '80-as és '90-es években. Emlékszem, akkoriban például a Bartók moziban 30 Ft volt az átlagos jegyár, a 80 Ft-os pedig már nagyon drágának számított. Amúgy a videó is ekkoriban kezdett elterjedni, szóval kazettáról is sok filmet láttam. Nekünk ugyan nem volt videónk, de egy utcabeli havernak igen, így hozzájuk jártunk a többi gyerekkel. Az összes, Bécsből hozott, hangalámondásos, milliószor másolt klasszikust láttuk: a Rambót, A Jedi visszatért, Chuck Norris-filmeket és a többit, de emlékszem, nagyon tetszett A sólyom bosszúja című fantasy-kalandfilm is, amit A gyilkos héja címen is lehet ismerni.

Nemrég néztem meg újra, és szinte végig a hasamat fogtam a nevetésről, annyira primitív alkotás, de azért vannak jó momentumai, például a manó a hegyes füleivel. Lakott az utcánkban egy pasas, hát az kiköpött úgy nézett ki, mint ez a figura, de egy az egyben.

Egy idő után az unokatestvéreméknek is lett videójuk, így néha hozzájuk is átmentünk. Emlékszem, egyszer a Brian életét akartuk megnézni, de egyszer csak megjelent az anyja, látta, milyen film van betéve, és lekapcsoltatta velünk, mert hogy szerinte ez istenkáromlás.

Volt esetleg olyan film, ami a többi között jobban megragadott?
Így hirtelen kettőt tudok mondani: először is az Olivér és társait, egy Disney-rajzfilmet (amiről persze ekkoriban még nem tudtam, melyik stúdióé). Nem tudom, mi tetszett benne annyira, mindenesetre az egyik héten minden egymást követő nap megnéztem moziban, és ennyi elég is volt ahhoz, hogy a végén megtanuljam a film teljes szövegét, dalokkal és párbeszédekkel együtt. Egyszer fel is mondtam anyámnak, ő meg csak nézet...
A másik a Macskafogó volt (még egy rajzfilm, milyen érdekes...), amit moziban és videón együtt körülbelül harmincszor láttam rövid idő alatt. Annak a története és hangulata jobban érdekelhetett, mivel a szövegét nem tanultam meg.
Melyik film volt az a bizonyos "vízválasztó"?
Ezt egészen pontosan meg tudom mondani: 1989. december 21-én mutatták be nálunk a Batmant, innen számítom az ún. filmes karrieremet, vagy legalábbis ettől kezdve érdeklődtem tudatosabban a filmek iránt.
11 éves voltam, és fogalmam sincs, miért, de ezt a filmet mindenképp látni akartam. Az Urániában vetítették, vagyis át kellett buszoznom Budáról Pestre. Mentem a mozi felé, és egyszer csak látom, hogy valami nagy tömeg közeledik szemből a másik oldalon. Nem tudtam, kik azok és hova mennek, de mint később kiderült, a romániai követség volt a céljuk, mentek tüntetni, hiszen ekkoriban volt a forradalom. Amikor később elmeséltem anyámnak, majdnem elájult, annyira megijedt, hogy a debil fiacskája moziba megy, amikor az utcán áll a balhé.
Az Uránia előtt hosszú sor volt, kiért egészen az utcáig. Amikor bejutottam, láttam a mennyezeten egy nagy Batman-bábut, ami valószínűleg hungarocellből készülhetett. Pár éve olvastam egy cikket valami művészcsoportról, akik megemlítették, hogy ők készítették ezt a bizonyos bábut, és még fénykép is volt a cikkben, de sajnos nem mentettem el, és azóta sem találom, pedig többször is próbáltam megkeresni.

Milyennek találtad a Batmant?

Majdnem 25 év távlatából már nem igazán emlékszem... inkább csak érzések, benyomások maradtak meg. Biztosan le lehettem nyűgözve, hiszen ez volt az első alkalom, hogy igazi, hollywoodi szuperprodukciót látok (bár korábban megnéztem a Star Trek 6-ot - amiről azt sem tudtam, isszák-e vagy eszik -, és az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagot is, de azok nem maradtak meg ennyire), és egészen lenyűgözhetett a fekete denevérruha meg a film hangulata. Ha bárki kérdezi, mindenképp a Batmant mondom, mint mérföldkövet, amitől a filmes "ébredésemet" számítom.
És ezek után beindult a szekér?
Á, dehogy. Iskolába jártam, és elvoltam az ilyen-olyan dolgaimmal, de nem kezdtem el például mániákusan gyűjteni a filmeket vagy ilyesmi. Ekkor még nem volt videónk, mert azt csak a '90-es évek második felében vettünk, de amikor meglett, akkor persze elkezdtem felvenni tévéből filmeket, később pedig tékákból is másolgattam. Így volt meg például a Kelly hősei, a 48 óra 1-2., vagy a Szörnyecskék.
Ezekben az időkben inkább képregényeztem, hiszen '89-ben jelent meg az első Pókember, majd azt követte a többi, az X-Men, a Marvel Extra... meg '92-ben elkezdtem venni a Star Wars-regényeket is. Ekkoriban főleg rajzolgattam, persze képregényes stílusban. Ma már tudom, illetve gondolom, hogy a képregény és a film között jóval kevesebb különbség van, mint gondolnánk. Mindkettő vizuális műfaj, és csak annyi a film előnye, hogy ott mozognak a képek, de egy képregény olvasása közben a képzelet folyamatossá és filmszerűvé tudja tenni a látottakat, így a végeredmény majdnem ugyanaz.

És később?
Mivel nem voltak jók az általános iskolai jegyeim, szakképző iskolába mentem, és onnan tovább gimnáziumba. Ez összesen 7 év volt, és csak ez után vágtam bele a "filmes út" keresésébe. Elvégeztem például egy animációsfilm-rajzoló tanfolyamot a Pannónia Stúdiónál. Nem sokat tudtam a szakmai képzésekről, de mivel volt érettségim, jelentkeztem egy alapítványi suliba, ahová fel is vettek. Talán a Pesti Estben láttam a hirdetésüket... már nem emlékszem. Ez 2000-ben volt, és nagyon izgalmasnak találtam, hogy végre "filmes" leszek. Az viszont biztos, hogy a gimi alatt már írogattam kritikákat, például Az ötödik elemről, az Alien 4-ről, A múmiáról, a Godzilláról vagy az első X-Menről.
Ezek megjelentek valahol?
Igen, néhány a VOX-ban, amit az első számtól kezdve, vagyis 1997 májusától veszek. Akkor még létezett a Tollpárbaj című rovat, ahová az olvasók küldhettek be kritikákat. Ott jelent meg a Godzillám, de ha jól emlékszem, akkor a Mátrixot is lehozták.
Az X-Men kapcsán 2000-ben megkerestem az akkori főszerkesztőt, hogy szívesen írnék cikket a filmről, ami elől nem is zárkózott el, így küldtem neki pár írást, de sajnos nem jelentek meg. Amikor megkérdezem, mi a gond, akkor ötölt-hatolt, a következő hónapban pedig lehozták az ajánlómat, ugyanakkor a kezembe került egy Pesti Műsor is, amiben szinte szóról szóra ugyanazt láttam, amit korábban írtam az X-Menről, de nem jött le a VOX-ban, ebből feltételezem, hogy valaki átadhatta a megkérdezésem nélkül az írásomat, mert olyan véletlen nincs, hogy több konkrét szóösszetétel és szöveg is megegyezzen két különböző szerzőtől. Bár bizonyítékom nincs, mégis azt hiszem, hogy simán lenyúlták a cikkemet, viszont furcsa mód ez jó érzés is, mivel azt feltételezi, hogy jó vagyok, ha lopnak tőlem.
Kanyarodjunk vissza kicsit ahhoz a filmes iskolához. Milyen volt, és mit tanultál ott?
Ma már tudom - kissé cinikus ugyan a véleményem -, hogy az alapítványi suliknál a pénz a legfontosabb. Fizesd be a részedet, aztán valamit elpöntyögnek tanítás címen, és a végén kapsz egy papírt, amivel a fenekedet törölheted ki. Na, hát a Théba is tök ilyen volt. Lepukkant hely, ahol főleg harmadrangú, önmagukat nagy művésznek vagy szakembernek tartó alakok tanítottak, akik kikoptak a szakmából, évek óta nem csináltak semmit, és abból éltek, hogy például ilyen helyeken adtak órákat, a diákok pedig olyanok, akiket nem vettek fel a Filmművészetire vagy az ELTE filmelméleti szakára.
A rendezőtanár az első órán levetítette a vizsgafilmjét, amiből egy kukkot sem értettünk. Volt benne egy gyerek, aki rohant valami töltésen és közben azt kiabálta, hogy "szuperhávárjú, szuperhávárjú". Mikor megkérdeztük, hogy ez mégis mit jelent, vállat vont és azt válaszolta, hogy hát ha van Superman, akkor miért ne lehetne "Super How Are You" is. Ez volt az a pont, amikor leesett, hogy ez az ember elmebeteg.
Egy másik tanár a forgatókönyvírást tanította, amit persze nem kell szó szerint venni, mert csak rövid novellákat íratott velünk, semmi komolyat. Az a pasas állandóan cigarettázott, a hangja olyan mély volt, hogy a Rammstein énekese is megirigyelhetné, és abból élt, hogy ő írta annak idején a Szamárköhögést. Mindkét tanár amúgy derekasan iszogatott is, legalábbis nem egy óránk volt valamelyik közeli kocsmában. Mivel én nem szeretem az ilyenfajta "szórakozást", általában elég hamar kimentettem magam a kötelező pofavizit után. A filmírás nevű tantárgy viszont legalább segített az íráskészségemet szinten tartani.

Hogy érted ezt?

Úgy, hogy feladatokat kaptunk, témákat, amik alapján rövid történeteket kellett írnunk. De a legváltozatosabb vagy legképtelenebb témákra gondolj, pl. "sziget", "tok", máskor meg egy Villon-költemény alapján kellett kitalálnunk valamit. Az órán mindenki felolvasta az írását, amiről később beszélgettünk.

Gondolom, te voltál a tanár kedvence.

Egyáltalán nem. Én már akkoriban is azt és úgy írtam, ahogy nekem tetszett, az meg nem mindig felelt meg a tanár ízlésének. Mások szerintem jobban írtak nálam, én meg olyasmivel borzoltam az idegeket, hogy pl. egy dolgozatba beleírtam, hogy simán el tudnám képzelni Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját sci-fi-környezetben. Szerintem elkönyveltek idiótának, akinek már a fülén jönnek ki az amerikai filmek.
És ez így van? Úgy értem, ennyire imádod az amerikai filmeket?
Nekem nem számít, melyik országban készül egy film. A film az film, és mindegy, hogy kommersz vagy "művész", mert alapvetően ugyanarról van szó, csak az egyiknek más a célja, mint a másiknak. Az amerikai filmek nem kerülhetőek meg, amikor a globális filmtermelésről beszélünk, mert bár nem az USA-ban készül a világon a legtöbb film, mégis Hollywood a legmeghatározóbb, erről nem tudomást venni pedig legalábbis butaság. Lenézni lehet, mert tény, hogy az amerikai filmek 2/3-a szemét, ugyanakkor viszont ezeknek a szemeteknek a nagy része is kőprofin van elkészítve, és legalább ebből lehet vagy kellene tanulni. Csak hát sokan nem hajlandók ezt elfogadni, hanem inkább fikáznak, mert az könnyebb. Na, de nézzük is meg, mik kerülnek ki az ilyenek kezeiből...
Ez után az iskola után dolgoztál valamilyen filmben?
Igen, bár azt nem mondhatnám, hogy túl sok mindent használtam is, amit korábban tanultam. Nem voltam olyan "szinten" a ranglétrán, hogy szükségem lett volna rá. Például 2003-ban úgy kerültem az első munkahelyemre, hogy épp olyan embert keresett a főnök, aki megtanulta volna a frissen beszerzett vágóprogram használatát. Kb. ez volt a feltétele annak, hogy felvett. Egy dokumentumfilmet kellett vágni, viszont előzőleg halványlila fogalmam sem volt a vágásról, se a számítógépekről, sem a vágószoftverekről, szóval mindent meg kellett tanulnom a legaljától kezdve. Nem is vágóként képzeltem el a jövőmet, csak így alakult. Csináltam aztán persze mást is, de elsősorban vágtam. Nem csak azt a dokut, de tévéknek készülő anyagokat is.

Azért egy dokumentumfilm elég jól hangzik...

Persze, az meg még jobban, hogy megnyerte a Filmszemle - azt hiszem - 2004-es dokufilmes fődíját. Más kérdés, hogy nem érdemelte meg, mert a film nem lett jó, ill. általában ha egy film díjat nyer, az nem feltétlenül azért van, mert annyira jó. Lehet, hogy csak a többi olyan rossz, hogy ez ki tud emelkedni a mezőnyből... Szemle vagy Oscar... egyre megy. Szerintem ebben az esetben is erről volt szó.

Ezt kifejtenéd?

A rendező - direkt nem mondok nevet - nem értett ahhoz, amit csinált, csak megszállott, monomániás módon akart valamit csinálni, hogy ismertté tegye a nevét. De valódi mondanivaló és tehetség nem volt mögötte. Egyszer pl. a fejébe vette, hogy egy Koyaanisqatsi-szerű "filmkölteményt" csinál, de hát finoman szólva sem volt benne annyi tálentum, mint Godfrey Reggioban. Végig sem gondolta, mit és hogyan csinál, csak vette fel szüntelenül a musztert, több száz órányi anyag gyűlt már össze, de fogalma nem volt, mit akar belőle kihozni... csak hogy ez is kell meg az is kell... De pl. nem is jegyzetelt, nem ismerte a saját nyersanyagát, nem gondolt ki szerkezetet vagy dramaturgiát... Sajnos, én mint közvetlen munkatársa, hónapokon át szenvedtem emiatt - és ebben nincs sok túlzás. Éjszakai műszakok - sokszor előzetes bejelentés nélkül -, kevés alvás, kevés étkezés... ilyenek simán benne voltak ebben. 2004-ben elkészült a film, év végén aztán kvázi kiléptem, bár valójában az történt, hogy egyre kevesebbet hívtak munkára, aztán egyszer már nem is hívtak.

Mi történt ez után?
Később két játékfilmben is benne voltam, előbbiben amolyan gyakornokként, a másikban pedig másodasszisztensként.

Mik voltak ezek a filmek?
Gárdos Pétertől Az igazi Mikulás, a másik pedig az Estére mindig leszáll a köd című tévéfilm Szőnyi G. Sándorral.

Milyen egy játékfilmben dolgozni?
Nehéz. Sőt, ha van egy hülye stábtag, akkor nehezebb. Ha ez a hülye stábtag ráadásul a te kvázi felettesed, akkor még annál is nehezebb. A Mikulásban sok éjszakázás volt, télen forgattuk, szóval még állati hideg is volt, ráadásul a végén egyetlen fillért sem kaptam a 2,5 hónapomért (bár nem is egyeztünk meg fizetségről), és valamiért megköszönni is elfelejtették a munkámat, vagy legalább azt, hogy együtt húztam velük az igát. Persze ez talán nem is csoda... nem voltam csókos, nem tartoztam senkinek a "holdudvarába", csak úgy megtűrtek maguk körül.
A Ködöt Debrecenben forgattuk, nulla pénzből, annak a nagy részét is szerintem simán lenyúlták, így a produkcióra nem sok maradt. Emellett még tombolt a dilettantizmus is. Néhány speciális effektust is kellett csinálnom a filmben az asszisztenskedésen túl. Blueboxban vettek fel több jelenetet, de a legalapvetőbb lépéseket sem csinálták meg, amit meg igen, rosszul. A bluebox nem csak abból áll, hogy az ember felállítja a kék hátteret, oszt jónapot, hanem be is világítja - és persze nem is akárhogyan és akárhova helyezi el a trükkhátteret. De mivel mi egy nem stúdiónak készült csarnokban forgattuk a belsőket, nem volt elég hely, meg persze elég lámpa sem volt, szóval ennek megfelelő lett a trükkfelvételek alapja is.
Amikor meg azon beszélgettünk egy kollégámmal, hogy hogyan kellene mindent csinálni, rám szólt a "hülye stábtag" felettesem, hogy - idézem - "ez most nem fontos!". Majdnem megkérdeztem, hogy de mégis, mikor fontos, ha nem épp a felvétel előtt?
Elég sokat szenvedtem aztán a végén, amikor próbáltam valamit kihozni az anyagból, de szerintem a tévénézők - az a néhány, aki látta a filmet - úgysem vették észre. Nekem meg mindegy volt már egy idő után, mert arccal a pénztár felé...

Ki volt ez a "hülye stábtag", akit az előbb említettél?

Az első rendezőasszisztens. Nevet megint direkt nem mondok. Rosszindulatú, buta, tehetségtelen és hisztis volt, aki minden rosszat, ami őt érte (megjegyzem: a saját hibájából), rajtam vert le. Beszólt, kiabált, parancsolgatott, belekötött a munkámba, szóval mindent megtett, hogy megnehezítse az amúgy sem könnyű helyzetemet. Én meg tűrtem, mert nem akartam, hogy elzavarjanak, aztán esetleg ne fizessenek ki. Persze jól pofán kellett volna vágni az illetőt, bár szerintem az sem segített volna rajta.
Nem csak én utáltam, de kb. mindenki más is a stábból, viszont nekem pechem volt, mert napi szinten hozzá kapcsolódott a munkám, szóval nem tehettem meg, hogy nem veszek róla tudomást. Mindenesetre nagyban hozzájárult ez az élmény, hogy megutáljam a magyar filmszakmát. Nem csak itt, de kb. mindenhol vannak dilettáns hülyék, akik nem értenek ahhoz, amit csinálnak. Jobb esetben nem piszkálnak másokat...

Volt még valami más filmes munkád?
Statisztáltam a Münchenben, szóval testközelből láttam Steven Spielberget. Elég nehéz meló a statisztáké, de jól fizet, szóval nem meglepő, hogy sokan kizárólag ebből élnek. Évente lenyomnak X filmet, elmegy ezzel Y hónapjuk, és jól elvannak. Nem dőzsölnek, de azért nem is nyomorognak.
Nekem ez volt az egyetlen ilyen munkám, mert szerencsére volt más, amit csinálhattam. Vágások, grafikázások... én vágtam pl. a Rómeó és Júlia musical-DVD-t, fél évig meg még pornóztam is, na, nem mint szereplő, hanem vágóként, kameramanként. Egy ideig csináltam aztán DVD-borítókat, DVD-menüket, bannereket és posztereket is. Általában véve folyamatosan a filmszakma farvízén evezgettem... szabadon úsztam... azaz  inkább fuldokoltam.

Te akkor szakemberként gondolsz magadra?

Annak tartom magam, de nem a végzettségeim és a tapasztalataim miatt, ill. nem teljesen. Az iskola és a papír egy dolog, azt bárki elvégezheti és megszerezheti. Persze, megadja azt a lehetőséget is, hogy tudja, miről beszél, amikor például valamilyen gépmozgásról vagy képkivágásról van szó, netán dramaturgiáról, mert erről is szól a formanyelv és az esztétika, de ezek mind megtanulható dolgok. Szerintem nálam mindenki csak többet tud az elméletről, hiszen nem végeztem egyetemet (bár hatszor jelentkeztem a Filmművészetire, de mivel nem vagyok csókos, nem vettek fel), mégsem gondolom, hogy kizárólag ezek tesznek valakit szakemberré. Szerintem az érzék a legfontosabb. Úgy szoktam mondani, hogy "valaki érzi a filmet". Ez azt jelenti, hogy amikor nézel vagy csinálsz valamit, akkor látod, tudod, érzed, hogy mi az, ami jó és mi az, ami nem. Látod a hibákat, látod, mi működik és mi az, ami felesleges vagy hülyeség. Ennek talán több köze van az egyéni intelligenciához és jó ízléshez, mint akármilyen szakirányú végzettségnek. Tehát nem muszáj valakinek a világ legműveltebb emberének lenni ahhoz, hogy érzéke legyen a filmekhez.

Akkor ez a jó kritikus titka? Az érzék?

Az egyik titka, igen. Ezt nem lehet megtanítani vagy megtanulni, ez vagy van, vagy nincs. Nekem olyan az alaptermészetem, hogy állati kritikus vagyok, és gyakran megmondom, ha valami nem jó. Sokan ezért negatívnak tartanak, holott szerintem ez nincs így, hiszen én csak kimondom azt, ami tőlem függetlenül nem jó. Érted? Azzal, hogy kimondom a rosszat, én nem leszek rossz, hiszen csak rávilágítok valamilyen hiányosságra vagy negatívumra, de ha nem mondom ki, attól az a rossz még nem lesz jó. Csak hát az emberek ebbe így nem gondolnak bele, hanem automatikusan lenegatívozzák azt, aki negatív dolgokat mond.

Miből gondolod, hogy neked van igazad?

Nem tudom. Ez is csak egy érzés. Ha valami nem jó, az zavar, ilyen egyszerű. Ha nem összeegyeztethető az értékrendemmel, az ízlésemmel, és "nyilvánvalóan" nem jó, akkor az rossz. Az ember érzi az ilyesmit. De ne gondold, hogy a kritikus mindig fikáz. A magyar nyelvben a kritikus és a kritika szavaknak már eleve van egy pejoratív csengése, szóval én nem is tartom magam szó szerint kritikusnak, csak egy átlagembernek, aki egy bizonyos témáról elég sokat tud, és leírja a véleményét.

Honnan tudsz olyan sokat erről a bizonyos témáról, a filmről?

Elsősorban onnan, hogy nagyon sokat láttam, több mint ezret az évek során. És nem csak amerikaiakat, hanem európaiakat, ázsiaiakat, magyart, oroszt, dél-amerikait... A film az film, és vannak bizonyos dolgok, amik minden esetben ugyanazok. Ha pedig már elég filmet láttál, akkor egy idő után megtanulod felismerni és értelmezni a különféle stíluselemeket és jellemzőket, dramaturgiát, arányokat, tempót, ritmust... ezeket az ember egy idő után már nem tudatosan látja, hanem egyszerűen érzi őket, és ebből áll össze a végső filmélmény, ill. ezekből tudja, mit fog majd leírni egy cikkbe. Tudod... mint amikor már nem a gépi kódolást látod, hanem a vörös ruhás nőt.

Milyen a jó kritikus?
Őszintén szólva, fogalmam sincs. Nem tudom, hogy például Roger Ebertet mi tette jó kritikussá, mivel nem olvastam a cikkeit. Nem tudom, hogy a VOX szerzői mitől jók, de ez így is van jól. Nem akarok mást majmolni, sem a stílusát, sem azt, hogy miről és hogyan ír. Én a saját véleményemet írom le, ahogyan én gondolom. Lehet, hogy nem mindig van igazam, de egyrészt igen ( :D ), másrészt meg nem kötelező egyetérteni velem. Bármit látok, a sokéves tapasztalatommal vetem össze, ez alapján születik meg a véleményem. Persze, le lehet írni olyan egzakt dolgokat, hogy például rossz egy kameramozgás vagy egy színész beszédhibás, esetleg béna egy trükk, de hogy egy film mitől lesz "jó" vagy "rossz", az sokkal több ennél.
A legfontosabb - és szerintem az emberek zöme itt téved a legnagyobbat, amikor egy filmről beszélnek -, hogy egy film "milyensége" nem egyenlő azzal, hogy valakinek tetszik-e vagy sem. Tehát nem attól lesz egy film jó vagy rossz, mert nekem vagy neked személy szerint tetszik. A tetszés annyira szubjektív dolog, hogy erre nem lehet egy kritikát alapozni. Ennyi erővel a világ legjobb filmjei közé lehetne sorolni a legócskább akciómozikat, mivel azok is sokaknak tetszenek. Persze, azért teljesen kihagyni sem lehet az egyéni "tetszési indexet", hiszen a kritikus is csak ember, tehát vannak személyes benyomásai, de épp azzal válik többé az átlagembernél, hogy megpróbál felülemelkedni a szubjektivitásán, és objektív véleményt igyekszik formálni.

Mitől lesz szerinted egy film jó vagy rossz?
Vannak bizonyos általános dolgok, például hogy egy színész tudjon játszani, egy operatőr tudjon világítani és képet komponálni, egy forgatókönyvíró írni, egy rendező pedig rendezni. Ezek jórészt szakmák, amiket meg lehet tanulni, és ha valaki ugyan nem kimagasló tehetség, akkor is lehet belőle jó szakember. Ez az alap, minden más erre jön rá.
Fontos, hogy egy történetnek legyen valami mondanivalója, ne csak úgy "legyen", bár egy filmet el lehet készíteni anélkül is, hogy bármit ki akarna fejezni. Elengedhetetlen továbbá, hogy egy film megfeleljen a saját belső logikájának. Utálom a stílustöréseket, a sablonokat és a képtelen dolgokat, amik kilógnak az adott filmből, szeretem viszont az apróságokat, amik hitelessé teszik a látottakat.
De a legfontosabb szerintem a jó forgatókönyv, azon múlik minden. Ha az nincs, akkor lehetnek bármilyen lenyűgözőek a vizuális effektek vagy a színészi játék, a film nem lesz jó. Még a közhelynek számító dolgokat is el lehet mesélni érdekesen, ehhez azonban az kell, hogy felkeltse a nézők érdeklődését, elgondolkodtassa őket, ne pedig csak az agyrágót biztosítsa számukra. Annak is van nyilván létjogosultsága, de szerintem akkor is fontos, hogy egy film elsősorban belülről hasson a nézőkre, ne csak a felszínt kapirgálja meg, és az alantas ösztönöket elégítse ki. Még egy zúzós felszín alatt is meghúzódhat valami magasabb szintű tartalom, csak intelligencia kell hozzá, hogy az ember észrevegye és értelmezze, na meg rendezői szándék, hogy egyáltalán a filmben ez benne legyen.

Hogyan választod ki, miről írsz cikkeket?

Ad hoc módon. Egyrészt mindig van egy listám filmcímekkel, amiket meg akarok nézni, aztán ha úgyis megnézem, akkor egy füst alatt írok is róla. Ha annyira nem nyűgöztek le a látottak, rövidebben, ha meg igen, akkor hosszabban, persze attól is függ, mennyi mondanivalóm van az adott filmről. Máskor meg ismerős ajánl valamit, de olyan is volt, hogy megnéztem egy filmet, aztán eszembe jutott, hogy a rendező egy másik moziját is látni kéne. Legutóbb ilyen volt a Starship Troopers és az Árnyék nélkül.
Aztán olyan is van, amikor eszembe jut valami téma, amiről szívesen írnék, mivel sehol nem láttam hasonlót. Ilyenek voltak például a filmes kopaszok vagy bajuszosok/szakállasok, és a napszemüvegek. Olyan is volt, hogy megbízásból írtam cikket. Erre jó példák az Alien- és Predator-, ill. a Star Wars-filmek. Ezeket egy online magazin "rendelte meg".

Ezek szerint nem csak a blogodnak írsz?

Újabban már de, mivel egy ideje nem rendelnek tőlem cikkeket. Több online magazin számára is írtam, pl. a Muníciónak, az Extreme Artnak vagy az Antroposnak. Grafomán vagyok, így belefért a lehetőségeim közé, hogy írjak nekik, bár egy fillért sem fizettek a munkámért (kivéve egy esetben), viszont kaptam publikálási lehetőséget.

Van kedvenc filmed?

Talán a Batman, hiszen az annyira meghatározó volt számomra, de... igazából szerintem nincsen. Nagyon sok filmet szeretek, és a gyűjteményemben is a legkülönfélébb műfajok és címek vannak, de mindegyiket más miatt szeretem. Sokan biztosan furcsának gondolnák, hogy nálam ugyanúgy megfér egymás mellett egy Hayao Miyazaki-anime és A bolygó neve: halál, mint az Idétlen időkig és az Édes Emma, drága Böbe. Mindegyik filmemben van valami plusz a számomra. Mert olyat ad, amit máshogy nem kapnék meg. Egy érzést, esetleg lenyűgöző vizuális effektusokat, remek színészi játékot, izgalmas fordulatokat, vagyis csupa olyasmit, amit máskor is át akarok élni, ezért ott a helye a polcomon.

Mondanál pár címet a gyűjteményedből?

Persze, például megvan a teljes Star Trek- és Star Wars-sorozat - vagyis helyből rácáfolok arra, hogy csak az egyiket vagy a másikat lehet szeretni -, aztán ott vannak a Kevin Smith-filmek, James Cameron filmjei, de megvan a spanyol Nyisd ki a szemed!, a Mátrix-trilógia, A zongorista, a Starship Troopers, a Ghost in the shell, a Gandhi, A napfény íze, vagy éppen az Elveszett gyerekek városa, és még hosszan tudnám sorolni.

Hány filmed van összesen?

Nem tudom. Tényleg. Régebben számoltam őket, de egy ideje nem, mivel úgyis folyamatosan bővítem a gyűjteményemet. Van több tucatnyi DVD-m és Blu-Rayem, de van egy teli, 650 gigás vinyóm is, és egy másik, 700 gigásat is elkezdtem már "megtölteni".

Vincseszterek? Ezek akkor nem teljesen... hivatalos filmverziók, igaz? Mit gondolsz az illegális filmletöltésekről?
Nem szép dolog, de érthető, hogy létezik a jelenség. A magyar piac kb. elhanyagolható a globális filmforgalmazás szempontjából, így teljesen logikus, hogy rengeteg cím nem jelenik meg nálunk. Mert a stúdiónak nem éri meg kiadni, mert a forgalmazónak nem éri meg behozni, mert az árak annyira nincsenek arányban a fizetésekkel, mert annyira alacsony a vásárlók száma... és a többi. Na meg sokan gondolják úgy, hogy a film az "jár" nekik, és nem lopás az, ha letöltenek valamit, hiszen fizikailag nem nyúlnak le semmit.
Magyarországon eléggé speciális a helyzet, mivel nagyon sok film nem jelenik meg, habár igény volna rá, hiszen mi ugyanolyan fogyasztók vagyunk, mint mások. Sokan elkészítik például az adott film magyarított változatát. Bevallom, én is ezek közé tartozom, bár igyekszem minden, engem érdeklő filmet megvenni, ha tehetem, hiszen az az igazi, és a legjobb minőség, ami számomra nagyon fontos. És persze én csak kizárólag magamnak dolgozom, ráadásul csak néhány filmet csináltam meg így, és semmit nem töltöttem fel pl. torrentoldalra. De ha egy film kell, mert nem tudom megvenni vagy nem olyan a kiadás, ami nekem kell, akkor bizony letöltöm.
Ha például nálunk csak DVD-n van kiadva, de nekem HD-ban kell, vagy ha van Blu-Ray, de nincs rajta magyar szinkron, esetleg csak monó vagy sztereó, nekem viszont 5.1 kell, akkor letöltöm és elkészítem a saját verziómat. Aztán ki tudja, ha megjelenik olyan formában, ahogy nekem kell, akkor megveszem. Legutóbb a Starship Trooperst készítettem el ilyen módon. Megvan ugyan DVD-n, de azért a fullHD-minőség sokkal jobb. Hiába van kiadva a film Blu-Rayen már 2007 óta, nálunk nem jelent meg, de ha meg fog, biztosan megveszem, mint ahogy anno megvettem a 300-at is DVD-n, majd később Blu-Rayen is, miután tetszett a letöltött DivX.

Mit üzennél azoknak, akik szeret(né)nek jó filmeket nézni?

Azt, hogy az értékeket keressék, és ne csak szórakozni akarjanak. A film komoly műfaj, ami órási hatást bír gyakorolni a nézőkre. Próbálják kimazsolázni az értékes filmeket, amik többek az átlagnál. Értelmezzék a látottakat, gondolkodjanak el rajta, és ha van rá módjuk, beszéljenek is róla, de ne csak olyan szinten, hogy jaj, de jó melle volt a főszereplő csajnak. A gondolatébresztés legyen a fő cél, és törekedjenek arra, hogy kerüljék a szemetet. Ha csak szórakozni akarnak, semmi gond, azt is lehet igényes módon művelni. És persze legyen meg a saját véleményük, ami mellett ki is tartanak. Ne zavarja őket, ha mások nem osztják a véleményüket, csak tartsanak ki önmaguk mellett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése