Jégvarázs

A híres dán író, Hans Christian Andersen 1844-ben publikálta A hókirálynő című meséjét - többek között ez ihlette a Walt Disney Stúdió sorrendben 56. egész estés rajzfilmjét, ami idén elnyerte az Oscar-díjat.

A történet akár egy X-Men-spinoffnak is beillene (ahol Bobby Drake, alias Jégember a főszereplő): miután gyerekkorában felfedezte különleges, fagyasztó képességét, egy - szerencsére komoly következmény nélküli - balesetet követően Arendelle hercegnője, Elsa elzárkózik a külvilág elől, nehogy húgában, Annában, vagy bárki másban kárt tegyen. Évek telnek el úgy, hogy a korábban elválaszthatatlan nővérek közé mély szakadék épül ki. Szüleik halála után Elsa lesz az új királynő, ám a koronázási ünnepség estjén a kontrollálatlan adottságaitól megrémülve a hegyekbe menekül. Anna a neki nagyon tetsző Hans hercegre bízza a királyságot, és testvére keresésére indul, hogy visszafordítsa a királyságot örök fagyba fordító varázslatot. Út közben találkozik Kristoff-fal és hűséges rénszarvasával, Svennel, akik a segítségére lesznek. Számtalan kaland és veszély, no meg egy beszélő hóember kísérik a fiatal nők útját, míg végül sikerül visszahozniuk a nyarat Arendelle-be.

Habár a Disney-re mindig jellemző volt bizonyos fokú giccs (általában több, máskor viszont kevesebb), ezúttal szerencsére igyekeztek mellőzni a túlcsorduló nyálat, ebből adódóan a film a felnőttek számára is abszolút fogyaszthatóvá vált; nincsenek filmes utalások, amiket a potenciális célközönség, a gyerekek amúgy sem értenének, ehelyett viszont a legjobb idők jellemzőit vették elő újra: varázslatos hangulatot, érdekes fő- és mókás mellékszereplőket, fülbemászó dalbetéteket, a kisebbek számára is érthető tanulságot, aztán mindezt megspékelték a napjainkban elvárható, rendkívül magas színvonalú animációs technikával.

Igazán üdvözítő, hogy az egércég el merte hagyni az idegesítő momentumokat (nincsenek pl. cuki kisállatok), hiszen egy jó forgatókönyvnek eleve nincs szüksége ilyen hatásvadász elemekre, bőven elég (sőt több), ha a szereplők motivációi világosak, a karaktereik megfelelően kidolgozottak, és ekkor még az sem probléma, ha klisékből vannak felépítve. A tipizálás ebben az esetben cseppet sem hátrány, és különben is, a Disney már évtizedek óta ugyanazt a történetet meséli, csak más külcsínnel, a mondanivaló azonban majdnem mindig ugyanaz, mégsem mindegy, hogy mindezt hogyan tálalják. A Jégvarázs egy újabb jó példa arra, hogy felesleges túlzások és ripacskodás nélkül is lehetséges.

Bár a női főszereplő nem újdonság egy Disney-filmben (Pocahontas, Mulan, A kis hableány stb.), Elsa és Anna ezúttal nem átlagos lányfigurák; magyarán szólva nem a szokásosan bájos, csacska mellékszereplők, akiket a "hős" férfiaknak meg kell menteniük (hogy aztán erre legyen kihegyezve az egész történet és dramaturgia - pl. Aladdin), hanem "saját jogon" válnak a történet központi alakjaivá, nekik kell legyőzniük a saját nehézségeiket, és nekik kell áldozatot hozniuk, hogy ügyüket sikerre vigyék.

Persze nem lenne a Disney az, ami, ha nem lenne mindebbe belekeverve egy szerelmi szál, ugyanakkor a férfi szereplők ezúttal kissé a háttérbe húzódnak, hogy helyet adjanak a nőknek - bár nem egy fordulat és feszültségforrás is az ő tetteikből származik.

Ha a nők nem is, de Kristoff tipikus Disney-szereplő, az ő dramaturgiai szálja tekinthető az egyik leginkább megszokottnak, ámde épp emiatt működik is (eleinte nem kedvelik egymást Annával, de aztán ez megváltozik). Hans herceg egyfajta szándékos önreflekció, hiszen eleinte ő is épp olyan figura, mint az elmúlt, számtalan év hasonszőrű karaktere, ám a pálfordulása (ez talán egy kicsit lehetett volna kidolgozottabb) szépen sutba is dobja az összes elvárást vagy legyintést, hogy "na, egy újabb ugyanolyan bájgúnár!".

Érdekes momentum a történetben amúgy, hogy nincsen kifejezetten negatív szereplő, aki ellen harcolni kell (és ami kb. a világ legrégebbi irodalmi és filmes dramaturgiai húzása), bár akad azért valaki, aki a végén megkapja a magáét, de a cselekmény mégis sokkal inkább Elsa és Anna személyiségfejlődéséről szól. Ebből a szempontból előbbi kicsit talán másodhegedűs, még ha a film marketingje nem is ezt sugallja.

Az igazi prímet a mellékszereplők viszik, noha a showt azért nem lopják el a főhősöktől teljesen, de a film során mégis hozzájuk fűződnek a legjobb pillanatok, ráadásul a moziból kijövet (vagy a lejátszót kikapcsolva) is örömmel gondol vissza rájuk az ember - különösen a csacsogó hóemberre, Olafra, aki a stúdió alighanem valaha megalkotott egyik legkedvesebb és legviccesebb figurája. Szellemessége egyszerre fakad a megjelenéséből és annak sajátosságaiból, de a személyisége is megfelelően ki lett alakítva - és még az sem baj, hogy olykor kimondja a nyilvánvalót, amire normál esetben az ember önmagától is rájönne, viszont hozzá fűződik az egész film legszebb és legmeghatóbb szövege is (amit a kandalló előtt mond).

A legmulatságosabb pillanatok mindenképpen Olafhoz köthetők tehát, de nem marad le tőle nagyon Sven, a rénszarvas sem, aki bár beszélni nem tud, de kommunikációs eszköztára így is maximálisan képes a szándékait és "mondanivalóját" közvetíteni. És persze ott vannak a trollok, Kristoff családja és szerelmi tanácsadói, akiknek kisebb, de annál fontosabb szerep jut a történetben (plusz egy dal is).

Van természetesen "kötelező" hepiend, ám ezúttal ez is meg lett egy kicsit csavarva a megszokotthoz képest, így nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a Jégvarázs sok szempontból valódi újdonsággal szolgál, és nem csak a bejáratott, ismert húzásokkal dolgozik. Ez feltétlenül egy követendő út a Disney számára szerintem.

A technikai megvalósítás egészen elképesztő. A fizikai szimulációk, a szél, a jég, de főleg a hó, a szereplők ruháinak mozgása, Sven szőrzete, az emberek haja, a tájképek lenyűgözőek, simán felveszik a versenyt az etalonnak számító Pixar-alkotásokkal (bár az is Disney-leánycég, szóval házon belül megoldják a dolgot...).

Sokan szoktak fanyalogni, hogy minek kell egy rajzfilmben (többször is) énekelni, ám az animációs mese egy különleges műfajkeverék, ahol a szereplők "lelkiállapota" szinte megköveteli, hogy érzéseiket ne csak sima próza útján fejezzék ki. A zene- és/vagy dalbetétek ráadásul remek alkalmat nyújtanak sok látványelem bemutatására is, amiben a Disney egyáltalán nem szűkölködik. A legismertebb zenei betét minden bizonnyal a Let it go című dal, ami szintén Oscart nyert idén.

Szó szerint varázslatos és bájos film tehát a Jégvarázs, ami megidézi és visszahozza gyerekkorunk legszebb, klasszikus meséit és azok hangulatát. Megtekintése nem csak gyerekek számára ajánlott - és érdemes megvárni a stáblista utáni jelenetet.