Szövetségesek

Ez az a film, melyről az emberek zömének az fog eszébe jutni, hogy emiatt ment tönkre Brad Pitt és Angelina Jolie házassága. Másoknak az, hogy tiszta Casablanca-koppintás. Megint másoknak pedig az, hogy ez a legkevésbé Robert Zemeckis-film, amit Robert Zemeckis rendezett. Alapvetően mindenkinek igaza lesz, és bár a produkció nem rossz, saját jogon nem túl maradandó alkotás.

A történet:

Max Vatan kémként tevékenykedik a második világháborús Észak-Afrikában. Legújabb megbízása, hogy fel kell vennie a kapcsolatot a francia ellenállás ügynökével Casablancában és együtt likvidáljanak egy magas rangú német diplomatát. Az akció sikerül, az időközben egymásba szerető Max és Marianne pedig nem sokkal később házasságot köt és Angliában telepszik le.

A háború ellenére boldogan élnek, egészen addig, míg fel nem merül a gyanú, hogy a nő kettős ügynök, és valójában a náci birodalomnak dolgozik. Max nem hajlandó elfogadni a vádat, és bár felettesei parancsára belemegy a sejtfestésnek nevezett lebuktató műveletbe, saját szakállára megpróbálja bebizonyítani, hogy felesége nem áruló.

Szerelemben, háborúban

Számomra rejtély, hogy ezt a filmet miért Robert Zemeckis rendezte, mivel nincs benne semmi "robert zemeckises" - igaz, annak idején talán a Forrest Gumpról sem gondoltuk volna, hogy ő fogja sikerre vinni.

A rendező eddigi munkássága alapján nyilvánvaló, hogy vonzódik a különleges effektusokhoz, van humorérzéke, a szereplők emberi oldalát is képes ízlésesen kiemelni - ám romantikus kémdrámát eddig nem forgatott, szóval ez abszolút friss terep volt a számára.

Az biztosnak tűnik, hogy inspiráció gyanánt megnézhette a Casablancát és szerintem az Arábiai Lawrence-t meg Az angol beteget is, ám ha valaki azt hiszi, hogy a Szövetségesek ezek valamiféle keveréke lenne, akkor téved, mert a film nagyjából csak első harmadát, az expozíciót ölelik fel az afrikai események, utána viszont a cselekmény új irányt vesz, ami a feszültség forrását is áthelyezi.

Szerintem innen válik élvezhetőbbé a produkció, addig csak amolyan Mr. és Mrs. Smith 1942-ben, ezt követően azonban már lehet izgulni, hogy vajon Marianne tényleg az-e, akinek mondja magát, esetleg csak egy próbáról van szó, ami Max előléptetését vezeti be.

Minden működik tehát, az izgalom, a romantika és a többi, a gond csak az, hogy végig a kiszámítottság lengi be a filmet - vagyis pontosan meg van határozva, mikor mit kell éreznie a nézőnek, mikor kell meghökkennie valami csavaron, egyszóval hollywoodi rutinmunka, ami szépen és jól el van készítve, de hiányzik belőle az őszinteség.

A főszereplők amúgy jók, igaz, Brad Pitt határozottan öregszik (a plasztikázások ellenére is), és egyre inkább úgy néz ki, mint Mickey Rourke, Arnold Schwarzenegger és Benicio Del Toro közös gyereke, bár még belefér neki egy segg-villantás, meg persze játszani is tud, azért már nem erőlteti meg magát, elég neki Brad Pittet alakítania; a sármja és hírneve elintézi a többit.

Marion Cotillard alapvetően csak biodíszlet, de persze azért ő is tisztességgel teszi a dolgát, ahogy egy ilyen, a giccshatáron táncoló filmben szokás, igazán színészkedni pedig máshol fog.
A kémia is működik a két szereplő között, ám nem szikrázik körülöttük a levegő, szóval lehet, hogy az életben összejöttek, de a vásznat annyira azért nem feszítik szét, még ha ez is volt a producerek szándéka. Szerintem már eleve ott sántít a történet, hogy a szerelmi szál erőltetett, gyorsan le van tudva, hogy meglegyen a sztori alapja, de épp az összecsapottság miatt nem képes a továbbiakban hiteles maradni a főszereplők viszonya, onnantól pedig már mindegy.

A szinkron elmegy. Stohl András fáradt rutinja jól illik Pitt takaréklángon égő alakításához, és Ruttkay Laura is hozza a kötelezőt.


Az egész film messze nem ér annyit, hogy emiatt kukába dobjanak egy házasságot. Személyes, szubjektív véleményem szerint inkább az "Egynek jó"-plecsnit adnám neki, de mivel minden kiszámítottsága és rutinossága ellenére a mozi működik, emiatt pedig sokaknak tetszhet, legyen inkább