Piszkos Harry

A 70-es években az amerikai közbiztonság sok helyen a béka feneke alatt volt, előfordultak tömeggyilkosságok is, pl. az a hírhedt eset, amit később a Zodiákus című filmben dolgoztak föl.

A Piszkos Harry orvlövészet is a Zodiákus-gyilkosról mintázták, aki sokáig rettegésben tartotta San Francisco lakóit, elkapni viszont soha nem sikerült. Piszkos Harry e kor terméke, vagyis inkabb lenyomata; az emberek hite megrendült a törvényben és a rendben, már nem volt elég, ha egy rendőr megvillantotta a jelvényét. Mindezt Hollywood is igyekezett lereagálni.

Harry módszerei nem átlagosak, pl. rugós kést hord magánál, magabiztosan mozog a mocskos városi közegben, szolgálati fegyvere - a híres .44-es Magnum - pedig minden, csak nem hétköznapi.

Harry cinikus, már mindent látott, amit egy rendőr láthatott, ennek ellenére eleinte hisz a rendszerben, védelmezi azt, ám később csalódni kényszerül; ez után lép át egy erkölcsi "vonalat", hogy saját kezébe vegye az igazsászolgáltatást, mert a törveny és a jog már nem képes erre - vagy nem akarják.

Nagyon hasonló a helyzet pl. a Bosszúvágyhoz, ami ugyanúgy ebben az időszakban készült, és szintén ezt a témát dolgozta föl. Ahogy abban, ugy e filmben is találkozhatunk formai újításokkal, melyek erősítik a hitelességet, pl. a természetes fények használata, a gyakori kézikamerázás, az utcai "gerilla-stílus", a nagyzenekari aláfestes elhagyása, stb., vagyis nyoma sincs a korábban uralkodó, idealizáló szépelgésnek, helyette a realizmuson van a hangsúly.

A filmek tehát kimerészkedtek a studiók falai - és ezért zárt világa - mögül az utcára, a valóságba.

Clint Eastwood kivaló választás volt a címszerepre, nem túl acélos színészi képességei is alkalmassá tették Harry Callahan figurájának eljátszására, a lényeg úgyis a közel két méteres magasságán és gyűrött arcán van. Ha úgy tetszik, a felügyelő a Dállar-trilógia magányos, szűkszavú pisztolyhősének modern, városi inkarnációja.