A látogatás

Emlékszünk még a Szörnyecskékben a folyadékok meg az éjfél utáni etetés tilalmára? Valami hasonlóról van szó M. Night Shyamalan e thrillerében is, igaz, itt csak egyetlen dolgot kell betartani, de azt mindennél jobban ajánlatos.

A sokkal jobb napokat is látott rendező 2015-ös filmje egy látványosan elszúrt karrier újbóli felépítésének talán első lépése, és bár jelentős újdonsággal nem rukkol elő, amihez ért és amit a közönség elvár tőle, azt megbízhatóan teljesíti, igaz, ugyanezért nem is kiemelkedő.

A történet:

Becca és Tyler anyja 15 éve nem beszélt szüleivel, akiktől annak idején haraggal vált el. Miután házassága tönkrement, egyedül neveli a gyerekeit, de most új férfi van az életében, akivel el akar utazni egy tengeri hajóútra. Erre az időre fiát és lányát anyjához és apjához küldené, hogy megpróbálja felmelegíteni velük a kihűlt kapcsolatot. Becca dokumentumfilmet készít anyukája életéről, így kapva kap az alkalmon, hogy öccse és ő meglátogassák nagyszüleiket, akikről már sokat hallottak.
Noha eleinte minden rendben lévőnek tűnik, a két gyerek hamarosan furcsaságokra lesz figyelmes, pl. a nagymama éjszakánként pucéran járkál a házban, a falakat kaparja, a nagypapa néha eltűnik egy bezárt fészerben, máskor pedig megtámad valakit az utcán. A nagyszülők idős korukkal és betegségeikkel magyarázzák különös viselkedésüket, ám az aggasztó jelek egyre csak szaporodnak, végül a gyerekek többé nem érzik magukat biztonságban, ezért a menekülést tervezik, amíg nem késő.

Egy kissé megszállott!

M. Night Shyamalan hozta a szokásos receptjét, amivel annak idején, a Hatodik érzékkel és a Sebezhetetlennel berobbant a köztudatba; növekvő feszültség, gyerekszereplők, és persze a kötelező csavar a sztori végén.
Mindez most is működik, vagyis látszik, hogy a rendező továbbra sincs híján tehetségnek, vagyis inkább szakmai tudásnak; ehhez hasonló filmet ugyanis szinte bárki képes volna leforgatni - ahogy a feltörekvő rendezőpalánták előszeretettel szokták is választani ezt a műfajt debütálásként.

Az egészben ugyanakkor az az érdekes, hogy Shyamalan egyfajta found footage stílusban valósította meg a sztorit, vagyis a Becca és Tyler által felvett anyagokból összeállítva halad előre a cselekmény, és a néző a gyerekekkel együtt jut az újabb és újabb információkhoz.
"Egyfajta found footage", hiszen itt nem arról van szó, hogy valakik megtalálják a memóriakártyákat és azokból próbálják meg rekonstruálni az eseményeket, hanem konkrétan látni, ahogy a lány és a fiú tartják a kamerákat, a jeleneteket pedig az ő felvételeik alapján lehet követni, nincs tehát "külső szemlélő mód".

Ennél a műfajnál gyakori logikai hiba szokott lenni, hogy a kamera kezelője a legszörnyűbb, dramaturgiailag legindokolatlanabb pillanatokban is folytatja a felvételkészítést, ám amikor Beccát bezárják pl. egy sötét szobába, akkor adja magát, hogy a fejlámpával világít magának. Bár ne tenné, hiszen nincs egyedül...

Az izgalom kétségkívül növekszik, bár a korábban készült, hasonló zsánerű filmek miatt az emberek ingerküszöbe már hozzászokhatott ehhez a feszültséghez.
A végecsavar szerintem nem annyira meglepő, legalábbis nem üt akkorát, mint anno pl. a Hatodik érzéké, pláne annak fényében, hogy a rendező fokozatosan csepegteti azokat az információmorzsákat, melyek alapján végig lehet tudni, hogy valami nagyon nem stimmel a nagyszülőkkel.
Nem mindennapi fordulat, az tény, de egy "aha, oké"-val el lehet intézni, és nem fogjuk miatta az állunkat a padlón keresgélni.

A szereplők átlagosan jók, a gyerekek közül pedig csak Tylert, azaz Ed Oxenbouldot akarná az ember felpofozni, amiért olyan idegesítő kis klambó. A nővérének szerepében látható Olivia DeJonge-t valószínűleg fogjuk még látni a képernyőn, mozivásznon, bár sanszos, hogy neki is inkább a csinos kinézetét fogják feltupírozni.


Hogy M. Night Shyamalan visszatért-e? Ahogy vesszük. Egyelőre még nem találta meg a régi hangját, de még emlékszik rá, hogyan csinálta anno, tudja, mitől működtek a filmjei, ez pedig hasznos lehet a jövőben. A neve még jelent annyit, hogy az ember felkapja rá a fejét, de az is igaz, hogy bizonyítania kell még, hogy maga mögött hagyta az olyan kritikán aluli produkciókat, mint pl. Az utolsó léghajlító vagy A Föld után. A látogatás tényleg az első lépés lehet egy másodvirágzás felé, csak aztán el ne szúrja ezt is.