Moth

Úgy tűnik, Elekes Gergőék nemzetközi babérokra törnek, nemrég elkészítették ugyanis első, teljes egészében angol nyelvű filmjüket, amivel jelentős előrelépést könyvelhetnek el a Magyarországon kívüli fesztiválok irányába.

Korábbi alkotásaik alapján - Bodom, Blue Dream - Kék álom, Perihelion, Interjú - azt kell mondanom, hogy mindenképp megérdemlik a nagyobb figyelmet, mert amit csinálnak, az a hibáik ellenére is jó, a filmezés meg amúgy is egy olyan szakma, amiben az ember attól válik egyre jobbá, hogy csinálja.

A történet:

Különös beszámolók érkeznek Magyarországról; néhányan szárnyas, emberszerű lényeket vélnek látni, ez pedig felkelti egy londoni nő érdeklődését, aki felbérel egy operatőrt, és együtt utaznak a térségbe, hogy utánajárjanak a rejtélynek.
Megérkezvén eleinte kétkedve állnak a témához, ám a talált nyomok alapján egyre valószínűbbnek tűnik, hogy mégis csak él valami a magyar erdők mélyén.

Megszólít az éjszaka

A molyember (mothman) amerikai legenda, nálunk talán kevéssé ismerik, szemben pl. a Loch Ness-i szörnnyel vagy a nagylábúval (yetivel).

Nyugat-Virginia államban az 1960-as évek óta érkeznek beszámolók állítólagos találkozásokról, ám az elégtelen mennyiségű és minőségű bizonyítékok miatt nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy valódi, vagy csak kitalált teremtményekről van-e szó.

Bárhogy is, a molyember figurája meggyökeresedett az amerikai folklórban, de a popkultúrában is, hiszen több sorozat és film is készült e lény alapján, de feltűnt már videojátékokban, képregényekben és könyvekben is.

Szabó Lídia, Gallai József, Elekes Gergő

Nem csoda, hogy a titokzatos mendemondák (pl. Bodom) iránt korábban is érdeklődést mutató Elekes Pictures alkotói ráharaptak a dologra, elképzeléseiket pedig egy found footage/horror stílusú filmben dolgozták ki.

Mondjuk, az még mindig elég egyértelmű, hogy Gergőék egyik példaképe David Fincher, nagy valószínűséggel látták Bobcat Goldthwait Willow Creekjét is, az viszont egészen vad ötlet volt részükről, hogy a jellegzetesen amerikai lényt "átköltöztették" a Kárpát-medencébe, hiszen errefelé nem sok ilyen fordul elő.
Ha nem számítjuk az ősmagyar vallások szereplőit (boszorkányok, manók, lidércek, stb.), akkor hirtelen csak Hany Istók jut eszembe, aki állítólag a XVIII. század közepén élt a Fertő-tó környékén, és Jókait is megihlette, aki beleírta A Névtelen vár című regényébe. (Tényleg, Gergő, nem csináltok egy Hany Istók-filmet?)

Bozse moly

Hangulatteremtés. Ez az, amiben az Elekes Pictures már most nagyon jó, igaz, a spanyol viaszt nem találták fel, de ettől még ügyesen alkalmazzák azokat az eszközöket, melyeket a találtkamerás horrorfilmek megkövetelnek, és persze ügyesen alapoznak arra az atavisztikus félelemre is, amit az emberek a sötétségben éreznek.

Hadd hízzon Gergőék mája egy kicsit; ez ugyanaz a pszichológiai-dramaturgiai hatás, amit Steven Spielberg a Cápában, Ridley Scott pedig az Alienben használt az ismeretlen fenyegetéssel szemben, amiről tudjuk, hogy ott van, de mivel nem látjuk, sokkal jobban félünk tőle.

Bár nem ez volt az első ilyen produkció, a műfajt igazán népszerűvé tevő Ideglelés - The Blair Witch Project óta nem fér a fejembe, hogy amikor pánikszerűen menekülni kellene egy halálos veszély elől, akkor egyesek miért kameráznak tovább.
Hasonló gondolat a Moth kapcsán is felötlött bennem, pl. amikor Adam először hall gyanús hangokat abban a házban, ahol éjszaka megszáll Thorával, és ahelyett, hogy szűkölve a fejére húzná a takarót, inkább kimegy a töksötétbe, és közben végig ott van a kamera a kezében...

...vagy amikor a lánnyal kénytelenek az erdőben sátorozni, és hirtelen kattogó-morgó hangok kezdenek közeledni, majd valami többször is megérinti a sátor oldalát (alighanem ehhez a jelenethez merítettek ihletet Gergőék a Willow Creekből), és ez alatt is folyamatosan megy a filmezés.
Szerencsére a néző megkapja a magyarázatot erre a látszólag logikátlan viselkedésre, amikor a film legvégén kiderül, hogy... na, de ez hatalmas spoiler lenne.

A szereplők nem profik, de ahhoz képest jól és természetesen játszanak, nincs nyoma annak a tipikus jelenségnek, ami akkor lép fel, amikor valaki úgy színészkedik, hogy közben ordít róla, hogy színészkedik.
Jó, nyilván nem kell Oscar-díjas alakítást várni sem Szabó Lídiától, sem Gallai Józseftől, de legalább tudnak beszélni, hangsúlyozni, ez pedig helyből több, mint amit sok végzett aktor el tud mondani magáról.

Tényleg nem sok dologba lehet "belekötni" a Moth-ban, de ha mégis választanom kell, akkor a két főszereplő közötti viszonyt emelném ki, ami kissé hiányosan lett kidolgozva. Túl gyorsan történnek köztük a dolgok, átugrunk néhány személyiségfejlődési állomást, és közben nem igazán dönthető el, kivel is akarjunk azonosulni, bár Gergőék elég egyértelműen Adam mellett teszik le a voksukat, hiszen róla tudunk meg többet - ám ez önmagában kevés, itt kellett volna némi forgatókönyvírói truváj, ill. egy hozzáértő dramaturg, aki lecsiszolta volna a sztori egyenetlenségeit.

A korábban már említett csavar is kissé suta, nem üt akkorát, mint Fincher egynémely mozijának fordulata, pl. a Játsz/ma végén, de azért így is érdekes, csak a katartikus hatás marad ki belőle.


Korrekt film lett Gergőék alkotása, ami egyértelműen mutatja a kreatív és szakmai stáb tehetségét és abbeli szándékát, hogy elmeséljen valamit, amivel garantáltan nem találkoznánk a hivatalos hazai filmgyártás keretein belül.
Olyan ez, mint a magyar válogatott szereplése a foci EB-n; teljesen egyértelmű volt, hogy a végső győzelemre nulla százalék az esélyünk, de legalább végre kijutottunk és ahhoz képest jól is teljesítettünk, szégyenkezésre semmi okunk.
Az Elekes Pictures is behúzhat egy újabb pipát, fejlődhet, tanulhat a hibákból, és ha így halad tovább, akkor lesz ez még sokkal jobb is.