Star Trek: Mindenen túl

Elég rég voltam már moziban. Ennek legfőbb oka, hogy nem igazán akad olyan film, amiért hajlandó lennék felszedelődzködni, odautazni és kifizetni a jegy árát. Egyszerűen nem éri meg, mert a mozgóképes kínálat annyira alacsony színvonalú, hogy utána csak a bosszankodás megy.

Most úgy esett, hogy módom nyílt premier előtt megnézni a legújabb Star Treket, 2 órával később pedig elégedetten gratuláltam magamnak, hogy tartom magam a szokásomhoz, miszerint messze elkerülöm a mozikat, mert az élmény ezúttal is hasonló volt a korábbiakhoz.

Körülöttem szinte mindenki evett, ami mindig is zavart, én ugyanis moziba a filmek miatt szeretnék menni, nem pedig enni, és nem igaz, hogy mások nem bírják ki azt a nyomorult 90-120 percet zabálás nélkül (nem is beszélve arról, hogy a kóla megbosszulja magát a vesén, ezért kisebbfajta népvándorlás indul meg a vécék irányába, és bár a kivonulók lemaradnak egy csomó mindenről, ez láthatóan nem izgatja őket).

Ezen felül valakinek körülöttem iszonyú büdös volt a szája, ezért átlag ötpercenként kellemetlen bűzfelhő úszott az orrom alá. Mindezek után már tényleg mellékkörülmény, hogy a film legjobb esetben is csak közepes.

A történet:

Jim Kirk és legénysége pihenőidejét tölti a Yorktown nevű űrállomáson, ám a lazításnak egy segélyhívás vet véget. Egy idegen űrhajó legénységét elrabolták a közeli, feltérképezetlen csillagködben, és mivel az Enterprise-on van a Föderáció legfejlettebb navigációs berendezése, nem kérdés, kit küldenek a helyszínre, ám az űrhajót megtámadják, a túlélők pedig a nebulában keringő bolygóra kénytelenek menekülni, ahol elszakadnak egymástól. Míg Scotty egy idegen nővel akad össze, McCoy Spock-kal, Kirk Chekovval, Uhura pedig Suluval próbálja megtalálni az állomány többi tagját.

Hamarosan kiderül, hogy egy Krall nevű bosszúszomjas alak áll a támadások hátterében, célja pedig nem más, mint hogy elszabadítson a Föderációban egy pusztító biofegyvert, amivel milliárdokat ölhet meg.

Ez (még mindig) nem Star Trek

Sajnálom ezt a filmet; őszintén, mint ahogy a reboot-trilógia korábbi két részét is. Esküszöm, megpróbáltam szeretni őket, de nem sikerült, noha idestova 15 éve vagyok ST-rajongó, és oda-vissza ismerem a tévésorozatokat meg a "régi" filmeket.

Sajnos, J. J. Abrams és most Justin Lin víziója nagyon messze van attól, amiért annak idején megszerettem a Star Treket, és amit Gene Roddenberry idén éppen fél évszázada létrehozott.

Ő sosem az elsöprő látványra és az akcióra helyezte a hangsúlyt, hanem az értelemre, nála nem csak üres frázisok voltak a Föderáció nevében tett kijelentések, hanem egy eszmét képviseltek, melyben hinni lehet(ett).

Ehhez képest az új filmekben mindez háttérbe szorul, így aztán épp a lényeg, az a bizonyos plusz veszik el a J. J.-féle produkciókból, ami a sorozatokban és pláne a régi mozifilmek (zömé)ben megvolt. Itt most kizárólag a CGI-orgia és az akció számít, amit leöntenek némi Star Trekes mázzal, hogy hasonlítson Roddenberry alkotására, ám ettől még nem válik azzá.

Stílszerűen szólva, a reboot az új nemzedéknek szól, akik esetleg nem is tudják, milyen "előélete" van a ST-univerzumnak (vagy nem érdekli őket), ellenben beültek 2009-ben az első filmre, és különben is, ők már ehhez hasonló mozikon nevelkedtek.
Tényleg generációs különbség lehet, hogy engem nem volt képest megérinteni a Star Trek felújítása, bár egyes hírek szerint maguk az alkotók is számítottak rá, hogy meg fogják osztani a közönséget.

Hangsúlyoznom kell, hogy nekem nem magával a filmmel van a fő bajom, hanem inkább a móddal és az elvvel, amik alapján egyértelmű, hogy napjainkban nem lehet olyan adaptációt készíteni a Star Trekből, ami az én "oldschool" ízlésemnek megfelelne.

Massza és kaptafa

Az elmúlt években számos esetben tapasztaltam (pl. A galaxis őrzői, Jurassic World, Az ébredő Erő, stb.), hogy Hollywood még inkább biztosra megy, mint egyébként. Pontosan akkor és ott szólal meg kísérőzene, amikor és ahol fokozni "kell" az érzelmi hatást, pontosan ugyanazok a konfliktusok és fordulatok vannak a történetekben, a "főgonoszok" motivációi eléggé egyszerűek, 2/3-ad környékén jön a szokásos csavar, ami új irányba tereli a cselekményt, a végén pedig ott a kötelező hepiend, amikor megmenekül a világ, a hős pedig természetesen megcsókolja a csinos mellékszereplőt.

Számomra ezek az ipari tömegtermelést idézik, nem pedig egy kreatív alkotói folyamatot. Justin Lin nem rendező, csupán egy szakember, aki levezényelt egy gyártást azon folyamatok alapján, melyeket korábban Abrams és előtte sokan mások is már alkalmaztak.

Amíg ezek a szempontok érvényesülnek, amíg az Álomgyár ennyire kiszámított, kockáztatni nem merő/akaró, addig nem is várható számottevő változás, és persze a közönségnek sem lesz másra igénye, mert ehhez szokik hozzá, ezt fogja elvárni, és talán pont amiatt fog megbukni valami, mert különbözik a masszától.

Lehet, hogy sokan nem értenek egyet velem, de a harmadik új Star Trek is ilyen; miközben pontosan olyan, mint amilyennek egy 2016-os sci-fi-akciófilmnek lennie kell, hiányzik belőle szinte minden egyediség, eredetiség és újdonság, ilyen formán tehát nem számít, hogy tetszik-e vagy sem, a lényeg az ugyanazon kaptafán van.

Ez a kaptafa tartalmazza a szédületes látványt, a grandiózus kísérőzenét, a pörgő akciókat, a jóképű férfiakat és a biodíszleteket csinos, fiatal nőket, szóval tényleg nem fog csalódni, aki nem vár ennél többet - az viszont igen, akinek ezek nem elegendőek egy filmélményhez.

Rossz film tehát a Star Trek: Mindenen túl? Nem az. Akkor jó? Mihez képest? Amit vállalt, azt teljesítette, az pedig, hogy mennyi volt ez a vállalás, nem sokat számít a bevétel fényében. Tökéletes nyári popcorn-mozi, ez kétségtelen, de semmi több. Nem Star Trek.