A Bourne-csapda

Az első Bourne-mozi jól sült el, így két évvel később elkészült a folytatás, melyben főhősünk boldogan él -ne, amennyiben a CIA hagyná, de mivel nem hagyja, az egykori szuperügynök visszatér, hogy egyszer s mindenkorra levakarja magáról a kíváncsiskodókat.

A történet:

Jason Bourne az indiai Goában él Marie-val, ám az örömteli napoknak hirtelen vége szakad, amikor egy bérgyilkos ered a nyomukba, és a férfi helyett véletlenül a lányt lövi le. Eközben Berlinben egy CIA-akció balul sül el, ügynökök vesztik életüket, az elkövető ujjlenyomata alapján pedig Bourne a felelős, noha ő ekkor még Ázsiában tartózkodott.
Megindul a földrészeken átívelő hajsza; Jason szerelme gyilkosát keresi, a Cég pedig őt, hogy felelősségre vonja a merénylet miatt.

Nemzetközi akciófilm 2.

Alapvetően semmi különbség nincsen az első rész és a folytatás között; bár a rendezői székben ezúttal Paul Greengrass foglalt helyet, ránézésre meg nem mondaná az ember, hogy ezt a filmet más dirigálta.
Miért is mondaná? Megszokhattuk már, hogy Hollywoodban az eredetiség és kreativitás háttérbe szorul az ipari mennyiségű és minőségű sorozatgyártás miatt, és ha egyszer már kialakult egy bizonyos stílus, akkor lényegében mindegy, ki vezényli le az adott produkciót, mert az illetőnek nem az a feladata, hogy belevigye a saját egyéniségét és látásmódját, hanem hogy a stúdió és a producerek elégedettek legyenek a végeredménnyel.

Doug Liman két évvel korábban lehozta az akciózást a valóság szintjére, ez pedig a folytatásban is helyet kapott, így tehát továbbra is bősz kézikamerázás a jellemző, a stáb megint beutazta a fél világot, szóval külsőségeit tekintve tényleg szinte egyenlőségjelet lehetne rakni az első és második Bourne-kaland közé.

Jelentős eltérés csak a sztoriban van, ami viszont kissé elmarad az előző filmétől, emiatt a feszültségforrás is áthelyeződik, hiszen a Rejtélyben még azon lehetett izgulni, hogy vajon a főhős megfejti-e a múltját és ha igen, mihez kezd majd vele, most viszont egy kvázi bosszútörténetről van szó, amihez csak adalék a Treadstone-os mellékszál, rutinosabb filmnézők pedig biztosra vehetik, hogy Bourne meg fogja találni Marie gyilkosát, még akkor is, ha a CIA nagykutyájáig vezetnek a szálak.

Ezek miatt a valódi izgalmat el kell felejtenünk, de azért a film így is bőven az élvezhetőség határán belül marad, csak némi kompromisszumot kell kötni hozzá.

Különben dühbe jövök

Kézikamerázás? Pipa!
John Powell pergő filmzenéje? Pipa!
Sok, köztük egy negyedórás egybefüggő akciójelenet? Pipa!
Két gyilkos? Pipa!
Görény CIA-főnök? Pipa!

Tényleg nem sokat lehet elmondani a kivitelezésről, mert azok szinte egy az egyben megegyeznek az első filmmel, ezek után pedig újdonságot maximum a korábban nem látott szereplőkben lehet keresni, például Joan Allenben és Karl Urbanban, de feltűnik még Marton Csokas és flashbackben Franka Potente is...

...viszont Brian Cox figurája most sokkal kiemeltebb szerepet kap, igaz, számottevő eredetiségre ne számítsunk esetében, de nem is baj, mert legalább kellőképp lehet utálni, amiért Bourne ellen szervezkedik.

Az akciók még mindig elég pörgősek, a sűrű kamerarángatás ellenére is lehet látni, amit kell, a zenei aláfestés pedig fokozza az amúgy sem kispályás hangulatot, és amíg ez megvan, addig senki nem foglalkozik a nem túl acélos, de végső soron azért korrekt forgatókönyvvel.


Simám elképzelhető, hogy miképp napjainkban klasszikusokként tekintünk a '70-es évek "városi" akciófilmjeire (pl. Bosszúvágy, Francia kapcsolat, Hajsza a föld alatt, stb.), úgy néhány évtized múlva a Bourne-sorozatra fognak hasonlóan nézni az eljövendő filmbarátok.
Nyilván nem a végtelenül kifinomult történet fogja megragadni őket, inkább az atmoszféra és a stílusos megvalósítás, ám ezek is elegendőek ahhoz, hogy a Bourne-ök legalább valamennyire kiemelkedjenek az átlagból.