Beépített hiba

Paul Thomas Anderson egyike Hollywood kevésbé iparos szakembereinek; filmjei jellegzetes stílusúak, a nem ritka sztárparádé ellenére sem válnak üres kirakatprodukcióvá, olykor még mondanivalóval is rendelkeznek, szóval sok mindent el lehet róluk mondani, de hogy hétköznapi tucattermékek volnának, azt semmiképp.

A Beépített hibát viszont mégsem mutatták be nálunk moziban, ami annak fényében furcsa, hogy pl. a Föld után: Apokalipszis című Asylum-"alkotással" nem voltak fenntartásai a hazai forgalmazónak, ugyanakkor valahol érthető is, hogy inkább csak DVD-n jelent meg, mert ahhoz képest, hogy milyen hosszú, meglehetősen zavaros a cselekménye, ráadásul még sokat füveznek is benne, az ilyesmitől meg ugye meg kell kímélni a derék magyar mozilátogatókat.

A történet:

Larry "Doki" Sportello egy lecsúszott hippi-magánnyomozó Kaliforniában, 1970-ben. Egy nap beállít hozzá volt barátnője, hogy segítsen megvédeni új pasiját, a milliárdos ingatlanspekulánst, Mickey Wolfmannt, akit a felesége és annak szeretője el akar rabolni.
Doki vállalja a megbízást, ám ahogy munkához lát, egyre több eltűnéssel szembesül, egy rakás fura alak vetődik az útjába, köztük prostikkal és szektásokkal, az "Arany tépőfog" nevű drogkartellel, plusz egy morcos rendőrrel.

A Paul Thomas Anderson Joint

Noha Spike Lee szokta filmjeit ezzel felvezetni, PTA produkciójára is simán rá lehet aggatni ugyanezt a jelzőt, bár ez most nem az ő, hanem sokkal inkább Thomas Pynchon "érdeme", aki a film alapjául szolgáló regényt írta, és aki - idézve a Wikit - "bonyolult és összetett regényeiről ismert". Nos, ebben szemernyi túlzás sincsen, hiszen ember legyen a talpán, aki képes a látottakból mindent megjegyezni és kihámozni anélkül, hogy komolyan betépne.

A legjobban úgy lehetne jellemezni a filmet, hogy pszichedelikus noir-karikatúra. Mintha fogtak volna egy 1940-es átlagos magánnyomozós történetet, és 30 évvel későbbre helyezték, a kontrasztos fekete-fehér éjszakai jeleneteket pedig sűrű spanglifüsttel helyettesítették volna.

Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy Anderson miért éppen ezt a filmet választotta következő munkájául, vagy mit akart vele kifejezni, bár ha találgatnom kéne, akkor talán hasonló oka lehetett, mint Pynchonnak a regénnyel: valamiféle groteszk főhajtás az USA ártatlanságának elveszítése előtt, jellemző korrajz, a korszellem bemutatása stb.

Sajnálatos módon - és alighanem ez a legfőbb oka annak, hogy nálunk mellőzték a moziforgalmazást -, az Egyesült Államokon kívül mindez nem sok embernek mond bármit is, így aztán nehéz azonosulni a főszereplővel és a többi figurával, a cselekménnyel, meg úgy általában az egész filmmel.


Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Pynchonnál gyakoriak az ezer oldal feletti terjedelmű könyvek, ez a mozi meg ezzel arányosan két és fél órás, ami elég hosszú ahhoz képest, hogy látszólag nem sok minden történik, csak Doki ténfereg ide-oda, miközben mindenféle csodabogárral hozza össze a sors.
Ezzel együtt sem lehet azonban unalmasságról beszélni, mert a cselekmény folyamatos, a tempó sem lassul le, csak hát egy idő után egyre kevésbé érthető a sztori, az apró összefüggések és utalások megjegyezhetősége a játékidő előrehaladtával pedig fokozatosan csökken.

Ez történik akkor, amikor a stílus fontosabb(á válik) a történetnél, és már maguk az alkotók sem vannak egészen tisztában azzal, mit csinálnak, bár talán az adaptált könyvben is a külsőségek voltak fölérendelve minden egyébnek.

A szereplők kivétel nélkül jók, Joaquin Phoenix kiköpött hippi-Rozsomák az X-Menből, de Josh Brolin és a többi mellékszereplő is remekel. Külön érdekesség Martin Shortot látni, bár azért azt nem állítom, hogy idős korára megkomolyodott volna.


Alapvetően "tisztán" is végig lehet nézni Paul Thomas Anderson tripjét, de akkor jó eséllyel csalódni fogunk némely tekintetben - pl. egy Vérző olajhoz képest.
Távolról sem arról van szó, hogy a Beépített hiba rossz film lenne, mert egyáltalán nem az, csak... más.