Amikor az állatok álmodnak

Ez nem hivatalos magyar cím, mivel a film nem került be a hazai forgalmazási rendszerbe (moziban nem mutatták be, nem adták ki DVD-n), de mivel az eredeti dán és a nemzetközi angol cím sem lett volna elég figyelemfelkeltő, azt a szabad fordítást használtam, ami a házibarkács magyar feliratban is szerepel.

Általában nem olvasok más filmblogokat, mert a saját benyomásaim alapján szoktam írni, és nem szeretném, ha a szerzőkollégák cikkei befolyásolnának. Olykor mégis átfutok néhány bejegyzést, mert felkelti az érdeklődésemet egy bevezető vagy tartalomleírás.
Több filmről is írtam már, melyek megnézésére valamilyen blogbejegyezés ösztönzött, és nem egy esetben sikerült valóban jó produkcióba belefutnom, pl. a The Babadook-ba.
Az Amikor az állatok álmodnak szintén egy ilyen "külsős" film, melyről nemrég olvastam, és bár nem értek egyet a cikk minden megállapításával, ettől még kifejezetten érdekes alkotásnak találtam, amit érdemes megnézni.


A történet:

A 16 éves Marie egy kis dániai szigeten él a szüleivel. Súlyosan beteg anyja tolószékben ül, apja gondoskodik róla, így a lánynak munkát kell vállalnia a helyi halfeldolgozó üzemben.
Ugyanebben az időben Marie testén különös foltok jelennek meg és egyéb tüneteket is tapasztal, melyekre látszólag nincs magyarázat. Hamarosan kiderül, hogy apja, a gyár néhány dolgozója és a helyi orvos is pontosan tudja, mi áll a jelenség hátterében, és az sokkal borzalmasabb annál, mint amit a lány valaha is sejteni mert volna, ráadásul anyjának is köze van hozzá.

Kint a bárány...

Nem szeretnék spolierezni, szóval a film legnagyobb "poénját" igyekszem nem lelőni; legyen elég hozzá annyi, hogy abszolút váratlan fordulatról van szó, amire a bevezető alapján nincs ember, aki gondolna.
Jó, azért ez a csavar nem is a dramaturgia csimborasszója, de mindenképp érdekes momentum, mert ilyen kontextusban még nem találkoztam hasonlóval, pláne dán filmben.

Hadd írjak inkább arról, amit azon a bizonyos blogon is olvastam, miszerint Marie és a halfeldolgozó története tulajdonképpen egy éles társadalomkritika, melyben a lány képviseli a kívülálló egyént, utóbbi pedig az őt körülvevő világot, és ezek szembenállása elkerülhetetlenül konfliktushoz vezet.
Amikor a többségi társadalom erőszakosan magába akarja olvasztani a független individuumot, az védekezni próbál, ezzel pedig áldozatot teremt önmagából, melynek nincs helye a "normálisok" között.

Hogy ez mennyire belemagyarázás, nem tudom, nekem nem jutottak eszembe ilyenek a film nézése közben, persze ettől függetlenül így is lehet értelmezni a látottakat, sőt ez esetben külön örvendetes, hogy az íróknak és a rendezőnek volt egy konkrét elképzelésük arról, mit szeretnének kifejezni a produkcióval.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Borongós, kékesszürkés, fakó színek váltják egymást, így hamar létrejön a hangulat, ami a történet egészét végigkíséri.
A fényképezés jó, a ritkán hallható zene is kellően atmoszferikus, a tempó pedig egyenletes, bár nem túl gyors, ez viszont egyáltalán nem baj, mert a film rövid (84 perces), ráadásul a növekvő feszültség miatt sem túl szembeötlő.

A színészek végre mások, mint a megszokott amerikaimogyoró-fejű, kitenyésztett droidok a hollywoodi filmekben, vagyis jellegzetes skandináv vonású, átlagos kinézetű szereplők tűnnek fel.

A főszereplő Sonia Suhlt mintha Saoirse Ronanből és Mia Wasikowskából gyúrták volna össze; játéka szinte teljesen eszköztelen, ami nyilván amatőr mivoltának tudható be, ám ezzel együtt teljesen rendben van, jó karakter, kicsit furcsa arca sok érzelmet tud kifejezni, főleg, amikor... na, de ez már spoiler lenne. :)

Marie apjának szerepében Lars Mikkelsen látható (igen, ő Mads testvére), és bár a többi mellékszereplő is gyakorlott színész (pl. Sonja Richter, Jakob Oftebro, Stig Hoffmeyer), egyértelműen ő a húzónév, és erre rá is szolgál alakításával.



Az elsőfilmes Jonas Alexander Arnby alkotása kiváló alapanyag lehetne egy (totálisan fölösleges és minden bizonnyal félreértett és kiherélt - vagyis elszúrt) amerikai remake számára (lásd még pl. Engedj be!), ez viszont azt is jelenti, hogy a dán produkció simán eléri azt a szintet, amire az átlagos mozilátogatók is azt mondhatják, hogy jó film.