Goodnight Mommy

A miskolci Jameson Cinefest filmfesztiválon mutatták be néhány napja Severin Fiala és Veronika Franz produkcióját. Hogy országos moziforgalmazás lesz-e, esetleg megjelenik majd DVD-n, egyelőre nem tudni, vagyis e sorok írásakor még nincsen hivatalos magyar cím, ezért a nemzetközi Goodnight Mommy-t használom a továbbiakban.

Ausztriáról nem feltétlenül a mozinagyhatalom jut az ember eszébe, bár ha valaki ismeri Christoph Waltz és Michael Haneke nevét, az már jó kezdet.
Az osztrák filmek értelemszerűen nem tartoznak a világ élvonalába, így aztán (egy-két kivételtől eltekintve, pl. Sissi-sorozat) felénk sem örvendenek túlzott népszerűségnek, mégis, az a néhány, ami eljutott a magyar mozikba, vagy "csak" valamilyen fesztiválra, általában megtalálta a közönségét.
Érdekes látni, hogy Ausztria képes volt kinevelni nem csak művészeket, de műfaji rendezőket is; én legalábbis ide sorolnám Severin Fialát és Veronika Franzot, akik rövidfilmek készítése után vágtak bele első egész estés produkciójuk munkálataiba. Szemmel láthatóan kevés pénz állt a rendelkezésükre, viszont nem is volt szükségük költséges díszletekre, speciális effektusokra meg hasonlókra, mindössze egy házra és egy ikerpárra, a többit pedig a forgatókönyvre bízták.


A történet:

Lukas és Elias édesanyja egy balesetet követően hazatér a kórházból. Fejét és arcát kötés borítja, ezért nehezen ismerhető fel, de amikor korábban nem tapasztalt módon is kezd viselkedni (türelmetlenné, ingerülté válik, új szabályokat vezet be a házban), a két fiúban egyre jobban meggyökeredzik a gondolat, hogy a nő, akivel egy fedél alatt élnek, valójában nem is a mamájuk. Az ikrek összefognak, hogy kiderítsék az igazságot, ez pedig sokkoló következményekkel jár.

Anya csak egy van

Noha horrorként szokta hivatkoznak rá, attól ez a film még nem az, hanem thriller - bár tény, hogy a kettő között nincs sok különbség. Állandó, fokozódó feszültség tapasztalható végig a cselekmény folyamán, ám ez nem azonos a direkt félelem- (vagy undor-)keltéssel, ami a horror műfajának első számú célja. Az egyetlen véres jelenet (ami amúgy szintén nem túl gore-os) durva ugyan, de így is maximum egy lightos 18-as karikát érdemel, szóval távol áll a belezéstől.

Az ikerpárok szerepeltetése talán a Ragyogás óta számít elsőrangú suspense-eszköznek (a plakát tervezője sem hagyta ki a poént...), hiszen van valami rejtélyes a természet ama megnyilvánulásában, amikor két testvér ugyanúgy néz ki, ez pedig számtalan lehetőséget nyújt az írók és rendezők számára - lényegében akármilyen műfajban (komédia, horror stb.)

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Alapvetően rendben van a film, nagyon jó a fényképezés (mennyivel más, mint az amerikai stílus...), bizonyosan rendezői szándék, hogy egyáltalán nincs semmilyen zene, a párbeszédeken kívül kizárólag zörejek hallhatóak, ami kiváló hangulatteremtő (szerencsére a sokk-effekteket is elhagyták), viszont a tempó elég lassú, bár ez valószínűleg szintén a feszültség növelését szolgálja. A gond ezzel csak az, hogy néhol kissé már unalomba fordul.

Az sem igazán nyerő húzás, hogy a cselekmény egy idő után kifejezetten beteg baromságba megy át, és az ember innentől fogva csak arra tud gondolni, hogy mi a fene baja van a két rendezőnek. Azon túl, hogy gyerekként túl sokat lehettek bezárva sötét szekrényekbe, talán gyorsan le is akarták tudni a befejezést, hiszen már eltelt több mint másfél óra és alig láttunk "valamit".

Örvendetes, hogy mindezek mellett (vagy ellenére) van egy váratlan csavar a sztori legvégén, bár olyan komoly katarzist nem okoz, mint pl. egy Közönséges bűnözők vagy Felperzselt föld, és az is eléggé iskolás módszer, hogy szóban mondják el azt, aminek sokkal inkább magától kellett volna kiderülnie az addig látottak alapján, ám a csordogáló tempó miatt a néző nem ezekre a jelekre figyelt, hanem - kis túlzással - próbált ébren maradni.

A szereplők átlagosak, kiemelkedő színészi játékot egyikük sem produkál, ami egy dolog, és egy másik, hogy...

...nem igazán lehet azonosulni egyikükkel sem. Az anya esetében ez nyilván szándékos volt, hiszen folyamatos bizonytalanságban kell tartani a nézőket a kilétét illetően, a két fiú viszont amolyan se hús, se hal-karakter, bár kétségtelen, hogy megvan bennük az "angyalian ördögi" kinézet, amire a történetnek szüksége van, ám ettől még valószínű, hogy nem a színészi képességeik miatt választották ki őket.


A Goodnight Mommy-ban tulajdonképpen egyetlen valóban érdekes momentum van, mégpedig az a tény, hogy osztrák, ami legalábbis szokatlanná teszi a filmet. Természetesen ez is remek alapanyag egy amerikai remake-hez, ami nyilván sokkal kegyetlenebb és véresebb lenne, mint az eredeti, ezzel viszont jó eséllyel sikerülne az atmoszférát és feszültséget tönkretenni.
Bár az anyás-gyerekes thrillereken/horrorokon belül akad jobb (pl. a The Babadook), azért

ez is.