10.000 Km

Javában tombol a ki- és bevándorlási láz, melyet lehet illegálisnak vagy gazdaságinak nevezni, lehet ellene ágálni, lehet rugdosni, elnöki ambíciókat dédelgetni, de közömbösnek maradni iránta semmiképp. Mindegy, hogy háború elől menekül valaki, vagy külföldi munkalehetőséget kap, rengeteg embert érint a jelenség - legyen szó családról, barátokról, szűkebb-tágabb ismeretségi körről.

A kiváltó okok többnyire ismertek, ám azzal már ritkábban foglalkozik a jellemzően csak vészmadárkodni képes mainstream média, hogy a határátkelésnek - legyen szó ideiglenes, vagy végleges letelepedésről - milyen következményei lehetnek; gondolok itt elsősorban a családok szétszakadására és a kényszerű távkapcsolatokra.

A történet:

Alex és Sergi évek óta boldogan él együtt Barcelonában. Már a gyerekvállalást tervezik, egy napon azonban a lány értesítést kap, hogy pozitív elbírálásban részesült a korábban beadott, mára szinte elfeledett pályázata és utazhat az Egyesült Államokba. Bár Sergi eleinte nem örül, hogy egy évre el kell engednie barátnőjét, végül belátja, hogy butaság lenne elszalasztani a ritka lehetőséget, így hát Alex Los Angelesbe költözik. Ahogy telnek a hónapok, az őket elválasztó távolság egyre jobban rányomja bélyegét a kapcsolatukra.

Ott vagy? Hallasz?

Fájdalmasan aktuális témát boncolgat a film, amit talán nem is érthet az, aki nem érintett valamilyen módon. (...bár van ilyen?)

Nem kizárólag arról van szó, mekkora próbatételt jelent a különélés az egymást szerető emberek számára, sokkal inkább arról, hogy egy korábban szoros kapcsolat is milyen könnyedén képes elsikkadni, végül pedig a megszűnés szélére sodródni pusztán az által, hogy a felek között X kilométernyi távolság van.

Nem kell ehhez feltétlenül szerelmespárnak lenni, bőven "megteszik" a családi és baráti kötelékek is, a hatás pedig - és sokszor a végeredmény is - meglehetősen hasonló.

Mosolyogva integetünk egymásnak a webkamerába, leírjuk/elmondjuk, hogyan érezzük magunkat, kötetlenül csevegünk, de ezzel együtt valami mégis megváltozik. Az ember egyre inkább megszokja a másik fél távolságát, nem fáj már annyira a hiánya, "kielégítővé" válik az is, ha csak egy monitoron látjuk.

Az unoka nem szereti úgy a nagymamát, mert csak néhány évente találkozik vele, így aztán szoros kapcsolat sem alakulhat ki köztük, és a korábban gyakran találkozó haverok/barátok még szokásból hülyéskednek ugyan egymással online, de az már nem ugyanaz, mint meginni egy sört stb.

Lehet, hogy a modern technika közelebb hozta egymáshoz az embereket, de közben mély árkot is épített közéjük, amit a leggyakoribb online jópofizás sem képes áthidalni, ez pedig végső soron a kapcsolatok és érzelmek elsekélyesedéséhez vezet. Hogy mindez milyen következményekkel jár, évek-évtizedek múlva derül csak ki, addigra viszont valószínűleg már késő lesz, mert a változások túlságosan mélyen beépülnek.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Kicsit lassú, de folyamatos, biztos tempójú a film, európai stílusú, kiváló fényképezéssel (a közel 20 perces, vágás nélküli kezdősnitt valódi mestermű), négy dallal a zenei kínálatban, egyszerű külsőségekkel, sok IT-reklámmal (Google, Yahoo!, Facebook stb.), és visszafogott, de nagyon hiteles színészi alakításokkal.

Kamaradrámáról lévén szó, összesen két szereplő van, és Natalia Tena, ill. David Verdaguer egyaránt jól játszik, mindkettőjükkel lehet azonosulni. Az előre megírt dialógokon kívül sokat improvizálnak is, ami tovább emeli a látottak valósághűségét.


Egy pszichológiai-érzelmi folyamatot, leépülést mutat be a film, ezt pedig kíméletlen realizmussal teszi. A feszültség forrása abból ered, hogy vajon túléli-e Alex és Sergi kapcsolata a köztük lévő kontinensnyi távolságot, és bár a film végén újra találkoznak, nem kapunk rá választ, hogy együtt maradnak-e, vagy pedig az egymás nélkül töltött idő már túl sok mindent lerombolt.
Nem az a körömlerágós fajta, mozgalmas film, mint amit sokan megszoktak, de érdemes megnézni, legalább azért, hogy legyen némi fogalmunk arról, mi várhat egyebek mellett a határátkelőkre.