Event Horizon (Halálhajó)

Volt idő, amikor Paul Anderson (még a W. S. monogramok nélkül) tudott filmet rendezni. Akkoriban sem volt egy Scorsese vagy Spielberg, de tűrhető iparosnak számított, akire kezdő létére rá mertek bízni egy olyan bunyós produkciót, mint az első élőszereplős Mortal Kombat, márpedig az a 20 milliós gyártási költségvetéséből csinált 122 milliós profitot, ami Hollywoodban egyenlő a sikerrel, így Anderson kapott egy újabb lehetőséget, amit önmagához képest rendesen ki is használt, így a nagy klasszikus Alien után megszületett az űrhajós horrorok másik alapvetése, az Event Horizon.

A kísérleti hajtóművel ellátott felfedező űrhajó, az Event Horizon, hét évvel titokzatos eltűnése után váratlanul felbukkan a Neptunusz mellett. Egy mentőhajót küldenek érte, a legénységet pedig a Horizont tervező mérnök is elkíséri. A fedélzetre lépve mészárlás nyomaira bukkannak, hamarosan pedig félelmetes rémképzetek kezdik kísérteni az embereket, amihez a hajónak is köze van. Úgy tűnik, hosszú távolléte alatt a Horizon megjárt valamit, és minden jel szerint vissza is hozta magával.

A nem mindennapi - bár azóta sokat ismételt (pl. A gömb, Pandurum) - alapsztori nem ostromolja különösebben a dramaturgia csúcsait. Ez egyértelműen egy Nyolcadikutas-klón, bár a jobb fajta, hiszen itt is egy titokzatos valami elől menekülnek a szereplők, és egészen a végéig nem tudható, ki fogja túlélni.
A külsőségek, pl. díszletek, fényképezés, vágás, pedig kiválóan megtámogatják mindezt, a színészek is tisztességgel teszik a dolgukat, főleg Sam Neill nézése, ami még mindig totál para, ha ő is úgy akarja.

A bennünk élő gonosz ilyetén megmutatása még annak ellenére is félelmetes, hogy a film nem túl bonyolult eresztés, ennek ellenére teljesen korrekt és még ma, közel 20 évvel később is abszolút működőképes.