2019. augusztus 16., péntek

Testvérlövészek

John C. Reilly 2011-ben szerezte meg Patrick DeWitt regényének megfilmesítési jogait, és tette mindezt annak tudatában, hogy ez a kicsit sem szokványos western nem fogja meghódítani a világ plázamozis közönségének szívét, inkább fesztiválokon számíthat nézettségre.
Az egyik főszerep mellett a produceri székben is helyet foglaló színész még arra is "képes volt", hogy egy nem hazai, hanem külföldi rendezőt - a francia Jacques Audiard-t - kérjen fel erre a tipikusan amerikai műfajú produkciónak a direktori munkáira, akinek így ez lett az első angol nyelvű filmje (és nyert vele egy rendezői Cézart). Az pedig már csak hab a tortán, hogy a másik "címszereplő" az ezúttal is brillírozó Joaquin Phoenix.

1850. Eli és Charlie Sisters, a két fivér fejvadász. Legújabb megbízatásuk, hogy végezzenek egy Hermann Kermit Warm nevű emberrel, aki nyugat felé tart egy csodás vegyszerrel, ami képes jelezni a folyókban az aranyat. A két bérgyilkos segítségére van egy Morris nevű ember, aki Warm nyomában halad és akinek fel kell tartania az áldozatot, amíg a kivégzők megérkeznek. Morris és Warm azonban összebarátkozik, így együtt próbálnak eltűnni a testvérek elől, akiknek viszonya a hosszú út során szintén kihívásokkal néz szembe, Eli ugyanis már belefáradt a "munkába" és abba, hogy folyton iszákos öccsére kell figyeljen.

Hangulatos, emberi film a Testvérlövészek, melyben a "westernség" a felszín, de a történet egy műfajon felül álló, örök érvényű valami, ami valószínűleg éppen úgy, de legalább hasonlóan működne akcióként, netán sci-fiként. A vadnyugati háttér ellenben különlegessé teszi olyan módon, hogy tulajdonképpen egy sablont használ, de finomítva, elmélyítve a két főszereplő viszonyának középpontba helyezésével.

Miattuk, vagyis Reilly és Phoenix kiváló párosa miatt is jó ez a film, amit a "főbb" mellékszerepekben látható Jake Gyllenhaal és Riz Ahmed színesít tovább. Színészmozi, na. Szomorú apropó, hogy egyben ez Rutger Hauer egyik utolsó filmszerepe is - viszont érdekesség, hogy egyetlen betűnyi szövege sincsen a nemrég elhunyt legendának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése