2016. december 28., szerda

Női filmzeneszerzők

A filmzeneszerzést - is - hagyományosan férfi szakmának gondoljuk, egyszerűen azért, mert a komponisták között több a férfi, mint a nő. John Williams, Jerry Goldsmith, Ennio Morricone, Hans Zimmer, James Newton Howard, Alan Silvestri, Danny Elfman neve hallatán sokunk bólint elismerően, hogy aztán eldúdoljuk valamelyik szerzeményüket.
De ki írta pl. a Csokoládé, esetleg a Batman - A rém álarca aláfestéseit? Vagy a Hősökét? Ez esetben alighanem bősz fejvakarás lenne a válasz, mivel nevezett produkciók zenéi mögött nem egy nagyágyú férfi komponista áll, hanem hölgy.
Régóta tervezem, hogy egy cikkben megemlékezem a női filmzeneszerzőkről, és nem csak azért, mert érdemes tudni róluk (és mert más még nem írta meg), hanem mert ugyanolyan felejthetetlen pillanatokat képesek okozni műveikkel, mint férfi kollégáik.

2016. december 21., szerda

The Expanse, 1. szezon

A Helix című széria kapcsán már említettem, hogy "az HBO, a Netflix és az AMC mellett igencsak nehéz labdába rúgni tévésorozatok terén, de azért persze a többi médiacég és tévécsatorna is próbálkozik", szóval a SyFy is, csak neki kevésbé megy, mint a versenytársaknak. Hogy ennek mi az oka, azt kivülállóként nyilván nem tudom, de találgatni ettől még lehet. Talán nekik van a legszerényebb költségvetésük, a riválisok már elszipkázták a legjobb forgatókönyvírókat, producereket és showrunnereket, így a scifis csatornának "csak a resztli" jutott, stb. Külsőségeiket tekintve amúgy a SyFy sorozatai sem rosszak, és ötletekből is sok jó akad, valami azonban mégis hiányzik, és amíg ezt nem találják meg, addig a legfényesebb állócsillaguk továbbra is a Battlestar Galactica marad.

Elle

Robotzsaru, Total Recall, Starship Troopers, Elemi ösztön, ShowgirlsÁrnyék nélkül. Mi a közös ezekben? Hát persze, hogy a rendező. Paul Verhoeven jellegzetes stílusa és képi világa mindegyikben visszaköszön, van mindenféle, de főleg médiakritika, stb. Na, ehhez képest az Elle-lel egy ízig-vérig európai filmet készített, melyben nyoma sincs az amerikai mozijaira jellemző vonásoknak. Úgy is mondhatnám, ez a legkevésbe Paul Verhoeven-film, amit Paul Verhoeven rendezett.


2016. december 20., kedd

Szürke senkik

A vizsga, A  berni követ, Félvilág, stb. Manapság újra divat, ha lehet így mondani, a magyar tévéfilm. Lehet is, ha már a magyar mozifilmek annyira nyögvenyelősen készülnek - ha készülnek. A tévéfilmek jóval olcsóbbak, ezért könnyebb is megrendelést szerezni rájuk. Csúnya kifejezés, de attól meg így van. A tévéfilmeket általában egy tévécsatorna rendeli meg, ő finanszírozza, aztán forgalmazza. Meg persze ott vannak a pályázatok, amiken lehet indulni, aztán reménykedni, hogy a beadott filmterv, esetleg már kész forgatókönyv nyer. Köbli Norbert és Kovács István nyerhetett, így készult el a Szürke senkik című első világháborús tévédráma.

2016. december 18., vasárnap

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet

Őszintén szólva, soha nem gondoltam volna, hogy Gareth Edwards képes volna Star Wars-filmet forgatni. A pasas tud rendezni, ez a Monstersszel már kiderült, a halovány Godzillával pedig az is, hogy elboldogul egy több százmillió dolláros produkcióval, ám mindezekből mi következik? Szerintem az, hogy adott egy újabb filmkészítő, aki anno ügyesen debütált, képes a történetre és a szereplőkre koncentrálni, de vajon hajlandó és tud-e úgy táncolni, ahogy egy stúdió és a producerek fütyülnek neki, ha arra van szükség? És ez elég a Star Warshoz? A Disney szerint igen.
Noha a Zsivány egyes is jellegzetes plázafilm, sok társához hasonlóan nem feledkezik meg a karaktereiről, sem a cselekményéről, így a látvány és a sztori kéz a kézben tud járni. A végeredmény nem tökéletes, de ettől még ez a legjobb epizód a Régi trilógia óta.

2016. december 16., péntek

Piszkos Harry


A 70-es években az amerikai közbiztonság sok helyen a béka feneke alatt volt, előfordultak tömeggyilkosságok is, pl. az a hírhedt eset, amit később a Zodiákus című filmben dolgoztak föl.
A Piszkos Harry orvlövészet is a Zodiákus-gyilkosról mintázták, aki sokáig rettegésben tartotta San Francisco lakóit, elkapni viszont soha nem sikerült. Piszkos Harry e kor terméke, vagyis inkabb lenyomata; az emberek hite megrendült a törvényben és a rendben, már nem volt elég, ha egy rendőr megvillantotta a jelvényét. Mindezt Hollywood is igyekezett lereagálni.

2016. december 13., kedd

A látogatás

Emlékszünk még a Szörnyecskékben a folyadékok meg az éjfél utáni etetés tilalmára? Valami hasonlóról van szó M. Night Shyamalan e thrillerében is, igaz, itt csak egyetlen dolgot kell betartani, de azt mindennél jobban ajánlatos.
A sokkal jobb napokat is látott rendező 2015-ös filmje egy látványosan elszúrt karrier újbóli felépítésének talán első lépése, és bár jelentős újdonsággal nem rukkol elő, amihez ért és amit a közönség elvár tőle, azt megbízhatóan teljesíti, igaz, ugyanezért nem is kiemelkedő.

2016. december 11., vasárnap

Spectral

Néhány hónapja - hadd fényezzem magam egy kicsit - az év legolvasottabb bejegyzését (több mint 20 ezer megtekintés) hoztam össze, amikor Szántó György kaszkadőrrel készítettem interjút. Gyuri a beszélgetés során megemlítette, hogy ő és Roland nevű fia is dolgozott a Spectral című filmben. A Netflix által Magyarországon forgatott scifinek múlt hétvégén volt a premierje, így adta magát, hogy írjak róla.


2016. december 6., kedd

Skyland - Az új világ

Ez a talán kevéssé ismert francia-kanadai-luxemburgi scifi-rajzfilmsorozat nálunk a Megamax nevű tévécsatornán volt látható, emellett a két évados, összesen 26 részes széria DVD-n is ki van adva. Nem semmi, ahhoz képest, hogy pl. népszerűbb, híresebb produkciók gyakran nem jelennek meg.
Elsőre nekem Az idő uraiAz elsüllyedt világok és kicsit az Avatár - Az utolsó léghajlító ugrott be Emmanuel Gorinstein, Alexandre de La Patellière és Mathieu Delaporte alkotásáról, majd az, hogy az egész egy óriási Star Wars-nyúlás.

Jupiter felemelkedése

Hasonlóan pl. a Suicide Squad - Öngyilkos osztaghoz, a Wachowski-tesók filmjét is nagy várakozás előzte meg. Aztán jöttek az első hírek, hogy a stúdió nem elégedett a tesztvetítések eredményével, ezért pótforgatásokat ütemeztek be, ill. a vizuális effektusokon is javításokat rendeltek. Ebben nincs semmi különös; bevett szokás egy hollywoodi film esetében az ilyesmi, ám a szájhagyománynak nem tesz jót, azt pedig a legdrágább marketingkampány sem tudja ellensúlyozni, hiába tartják, hogy rossz reklám nem létezik. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, mindenesetre, amikor A mindenség elmélete promócióját csúcsra járatták, a PR-osok igencsak próbálták elhallgatni, hogy Eddie Redmayne a Jupiter felemelkedése főgonoszát játszotta.
Akárhonnan nézzük, Wachowskiék filmje anyagilag és kritikailag is megbukott, bár kétségtelenül volt benne potenciál, ám túl sokat akart markolni, de csak keveset tudott megtartani, meg hát ahhoz képest, hogy mennyire egyszerű a sztorija, baromira túlbonyolították.

2016. december 5., hétfő

A másik

Misztikus ikersztori, ami simán beillene egy Stephen King-regénynek is. A maga idejében nagyot üthetett a film, hiszen akkoriban még újdonságnak számíthatott az ilyesmi, mai szemmel nézve azonban bőven eljárt felette az idő, ráadásul 1972 óta már kismillió hasonló mozit forgattak (legutóbb pl. a Goodnight Mommyt), szóval aki látott már legalább egy ilyet, az látta A másikat is.


2016. december 1., csütörtök

Érdekességek és bakik 20.

A visszatérőben egy grizzlymedve megtámadja Glasst. A cselekmény az év azon időszakában játszódik, amikor a medvék, és különösen a nőstények, melyeknek bocsai vannak, téli álmot alszanak. A valódi Glasst 1823. májusa körül támadta meg a medve; ebben az évszakban az állatok sokkal aktívabbak, mint télen.


Szövetségesek

Ez az a film, melyről az emberek zömének az fog eszébe jutni, hogy emiatt ment tönkre Brad Pitt és Angelina Jolie házassága. Másoknak az, hogy tiszta Casablanca-koppintás. Megint másoknak pedig az, hogy ez a legkevésbé Robert Zemeckis-film, amit Robert Zemeckis rendezett. Alapvetően mindenkinek igaza lesz, és bár a produkció nem rossz, saját jogon nem túl maradandó alkotás.

2016. november 30., szerda

Ghost in the Shell - The New Movie

Ghost in the Shell univerzumát is elkapta a gépszíj; míg az első és (talán a) második film unikumnak számított a maga nemében, a sorozatok során egyre jobban jelentkezett a futószalag-effektus, így ma már inkább (erre is) termékként tekinthetünk, nem pedig egy különleges és egyedi alkotásra - ráadásul nyakunkon az élőszereplős film, amire bár az ég világon semmi szükség nem lenne, Hollywood annyira kifogyott mára az ötletekből, hogy mindent remake-el, rebootol meg adaptál. A japánok "válasza" egy újabb egész estés anime, ami nagyon olyan, mint az eddigiek, csak éppen ugyanezért nem is emelkedik ki a többi közül.

2016. november 28., hétfő

Tűz és jég

Ralph Bakshit talán kevesen ismerik, pedig egy napon lehetne említeni Walt Disney-vel és Miyazaki Hayaoval. Ő a felnőtteknek szánt animációs produkciók mestere, többek között a Fritz, a macska és A Gyűrűk Ura kapcsán. A 80-as évek elején ő is meglovagolta az ún. izomfantasy műfaját, így ha szőrmegatyás harcosokról és falatnyi ruhákat viselő nőkről van szó, akkor ne csak a Conan, a barbár és A vadak ura, no meg Boris Vallejo festményei jussanak eszünkbe.

2016. november 25., péntek

Marvel's Luke Cage (1. szezon)

A Netflix továbbra is hasít, így már a harmadik, Marvel-képregényen alapuló sorozatot bocsátja útjára, melyet persze már előkészített egy korábbiban. Ez esetben az afroamerikai antihős, Luke Cage kalandjairól van szó, aki a Jessica Jones első szezonjában mutatkozott be. A széria nem kevésbé dögös, bár kevésbé képregényes, ehelyett a karakterábrázolásra és a mondanivalóra helyezi a hangsúlyt.

2016. november 23., szerda

Bennfentesek

A nagy dobás dramatizált formában mutatta be a 2008-as gazdasági világválsághoz vezető utat és annak következményeit, Charles Ferguson viszont dokumentumfilmben dolgozta fel a témát, melyért teljesen megérdemelten kapott Oscar-díjat 2011-ben.
Ha eddig azt hittük, hogy a helikopterezés meg Louis Vuitton-táskázás urizálásnak számít, akkor gondoljuk újra a dolgot, mert ahhoz képest, ami a Wall Streeten meg a nagy befektetési bankoknál megy, a mi csöpp kis politikai/gazdasági elitünk a kanyarban sincs.

2016. november 21., hétfő

Perfect Blue

Akik a rajzfilmeket - köztük az animéket - komolytalan, gyerekeknek való produktumoknak tartják, azok számára különösen ajánlom Satoshi Kon pszichológiai thrillerét, ami külsőségeit és a sztoriját tekintve is gond nélkül beillene élőszereplős alkotásnak, de ha e figyelmeztetés ellenére egy perverz ötlettől vezérelve valaki mégis leültetné elé a csemetéjét, garantált az évekig tartó terápia.


2016. november 18., péntek

A homár

Rengeteg a szingli, ami hatalmas üzleti lehetőséget biztosít a társkereső oldalak, irodák és persze telefonos appok készítőinek, üzemeltetőinek. Legtöbbjük persze csak a pénzlehúzásra megy, de - állítólag - vannak olyan párok, akik online találtak egymásra, szóval talán - ismétlem: talán - van valami a dologban.
Hogy a sok magányos szív minek köszönhető, egyértelműen nem megválaszolható. Irreális elvárások, a karrier fontossága, időhiány, lustaság, félénkség, stb., egy azonban biztos: mindenki társra vágyik, és sokan úgy vannak vele, hogy inkább belemennek egy rossz kapcsolatba, semmint egyedül maradjanak.
Mi lenne azonban, ha a "társnélküliség" illegális állapot volna? Yorgos Lanthimos filmje ezt a témát járja körül.

2016. november 15., kedd

Az utolsó emberig

A 2000 óta egyre inkább lejtmenetben lévő Mel Gibson az elmúlt másfél évtizedben szerepelt ugyan filmekben, de jobbára felejthető - és főleg a barátai által készített - darabokban, a nagyközönség pedig inkább az antiszemita kirohanásai és a részeg ordítozásai miatt emlékszik rá.
Hogy az egykor jobb napokat is látott színész-rendező megbánta-e azóta a tébolyodott fröcsögését, nem tudni, de valaki tutira szólhatott neki, hogy "figyelj, Mel, jobban tennéd, ha kurv@ra összekapnád magad és elkezdenél rendesen dolgozni, hogy visszaszerezd az emberek szimpátiáját, mégis csak te vagy Mad Max, Martin Riggs és William Wallace, b@szd meg!".
Gibson, úgy tűnik, megfogadta a tanácsot, mert lassan elkezdett visszamászni a gödörből, még ha ehhez el is kellett vállalnia a Machete gyilkol és A feláldozhatók 3. főgenyájának szerepét, hamarosan viszont mozikban az egekig dicsért új rendezése, A fegyvertelen katona, addig pedig az évek óta nem látott lányáért bármit megtevő apa szerepében tűnik fel.

2016. november 10., csütörtök

Özönvíz előtt

Az megvan, hogy Áder János, magyar köztársasági elnök akart lenni az ENSZ következő főtitkára? Ezért tolja már évek óta a környezetvédelmi pr-t, így talán már ő maga is elhitte, hogy esélye lehet elfoglalni Ban Ki-mun bársonyszékét. Hát, nem. A portugál António Guterrest fogják kinevezni, Áder pedig még a jelölésig sem jutott.
A környezetvédelem rendkívül fontos, sőt alapvető dolog, viszont nagyravágyó emberek gyakran tűzik lobogójukra, persze, nem mindig meggyőződésből, sokkal inkább a népszerűségük növelése, vagy a karrierjük érdekében.
Hogy Leonardo DiCaprioval mi a helyzet, nem tudom, bár az is igaz, hogy neki nincs szüksége további hírnév-növekedésre, mindenesetre a National Geographic-kel összefogva, két év alatt, egy igen éles hangvételű figyelmeztetést fogalmazott meg - csak kár, hogy jó eséllyel ennél tovább nem fog jutni a dolog, pláne most, hogy Donald Trumpot amerikai elnökké választották, aki többször is nyíltan hangot adott a globális felmelegedéssel szembeni szkepticizmusának. (Hogy tudatlanságból, vagy cinikus állathülyeségből, az rejtély.)

2016. november 9., szerda

A szobalány

Park Chan-wookot a hazai közönség leginkább talán a Bosszú-filmjeiről ismeri, no meg persze a kultikus Oldboy kapcsán. Legújabb alkotása Sarah Waters, walesi írónő Fingersmith című regényének adaptációja, amit viszont a mester alaposan átalakított; erotikus pszichothrillert kerekített belőle, és az eredetileg a viktoriánus Angliában játszódó cselekményt az 1930-as évek japán megszállás alatt lévő Koreájába helyezte.


2016. november 5., szombat

Mr. Church

Bruce Beresford rendező nevéhez olyan filmek fűződnek, mint pl. a Miss Daisy sofőrje, vagy a Láger az édenkertben. Idén nem kevesebbet sikerült elérnie, mint hogy előhozta Eddie Murphyből a színészt.

2016. november 3., csütörtök

Equilibrium - Gyilkos nyugalom

Kurt Wimmer rendezői filmográfiája mindössze három produkcióból áll, ezek közül viszont az Equilibrium Himalájaként magasodik ki, és bár közel sem zseniális remekmű, egy Ultraviolához képest bármi jó.
Az alapötlet egész érdekes, noha olyan, mintha a Mátrixot gyúrták volna össze a THX 1138-cal (plusz némi Dredd bíróAz akarat diadala és Metropolis), mindenesetre a sztori elgondolkodtató, ami kevés disztopikus scifi-akció sajátja.

2016. november 2., szerda

Doctor Strange

Folytatódik a Marvel diadalmenete, hiszen, úgy tűnik, a közönségnek még nincsen elege a szuperhősökből (mondjuk, hogyan is lenne, ha kvázi nem kap mást...). Ezúttal az okkult tudományok piros köpenyes mesterén, Doctor Strange-en a sor, hogy lenyűgözze a nagyérdeműt. A doki klasszikus példakép is lehet, hiszen arrogáns seggfafejből nagy tiszteletnek örvendő, felelősségteljes ember válik, nem mellesleg pedig a Föld leghatalmasabb varázslója és az emberiség védelmezője.

2016. október 26., szerda

Az íj

Kim Ki-duk termékeny rendező; 1996 óta szinte minden évben készített filmet, melyet saját maga írt, néhány esetben pedig még szerepelt is benne (pl. Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz). A dél-koreai művészre jellemzők a buddhizmusból vett elemek; 2005-ös alkotása is gond nélkül beillene valamilyen tanmesének, persze, az is lehet, hogy már eleve egy ilyen elbeszélést ültetett modern köntösbe.

2016. október 25., kedd

Helix

Az HBO, a Netflix és az AMC mellett igencsak nehéz labdába rúgni tévésorozatok terén, de azért persze a többi médiacég és tévécsatorna is próbálkozik, aztán az egyiknek sikerül  (pl. USA Network és a Mr. Robot), a másiknak pedig nem.
Az általában a "nagyok" mögött kullogó SyFy 2014-es produkciója alapvetően nem lenne rossz, csak kissé sokat akart markolni, viszont ahhoz képest nem határozta meg az utat, hogy honnan hová szeretne eljutni, ennek is köszönhetően két szezon után elkaszálták. Nem kár érte, de azért mégis.

2016. október 24., hétfő

A legbénább vizuális effektek

Habár a CGI, vagyis a számítógéppel generált képek idejét a Jurassic Parktól "szokás" eredeztetni, valójában már évekkel korábban lehetett látni filmekben teljesen komputerrel készített jeleneteket, például Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisának ólomüveg páncélos lovagjavagy A mélység titka "vízilénye", és persze a T1000-es a Terminátor 2-ből.
Az első CGI-trükkök persze még ennél is régebbre nyúlnak vissza, egészen konkrétan az 1973-as Feltámad a vadnyugatig, melyben szubjektív plánban nézhetünk egy robot szemeivel, a folytatásban viszont látható az első valódi 3D-s modell (egy kéz).
A számítógépes animációknak hosszú utat kellett bejárniuk, míg elértek arra a szintre, ahol most vannak, és ez idő alatt bizony sokszor lehetett gyengébb minőségű megoldásokkal találkozni, melyeken ma már jókat mosolygunk, ám ne feledjük, hogy amikor egy kisgyerek járni tanul, ő sem lépked azonnal peckesen, hanem számtalanszor botlik meg, vagy tottyan a fenekére. (forrás/ihlet: Youtube)


2016. október 20., csütörtök

Jákob lajtorjája

סולם יעקב, vagyis Sulam Yaakov, azaz Jákob lajtorjája (vagy létrája). Ez a szimbólum Mózes első (a Teremtés) könyvéből való, és a Föld és Menny közti kapcsolatot jelenti, amit Jákob látott álmában. Hollywoodi értelemben pedig egy pszichothriller 1990-ből, amit Adrian Lyne rendezett, egyik producere pedig Andy Vajna volt.

2016. október 18., kedd

80 SOHA nem látott fénykép a Mad Max-filmek forgatásáról (kivéve, ha rájuk gugliztál)

George Miller az 1970-es évek végén szinte szó szerint a semmiből teremtette meg Mad Max disztópikus világát; bár ennek legfőbb oka abban keresendő, hogy egyszerűen nem volt pénze drágább filmet készíteni. Hogy előteremtse a forgatáshoz szükséges mintegy 350 ezer ausztrál dollárt, egy kórház sürgősségi osztályán dolgozott orvosként, ahol számtalan motor- és autóbaleset áldozata fordult meg a kezei alatt, ez pedig felettébb hasznosnak bizonyult a film látványvilágának létrehozásához. Ahogy mondani szokás: a többi pedig már mozitörténelem.

2016. október 15., szombat

Kaszkadőrök: Szántó György-interjú

Mindig is lenyűgöztek a kaszkadőrök. A filmen belül a vizuális effektek és maszkok mellett ez a harmadik terület, ami kiemelten érdekel. Az évek során számtalan dokumentum- és werkfilmet láttam, így megtanultam néhány alapkifejezést, híres szakemberek neveit, legismertebb munkáikat, fura módon azonban csak egyszer láttam "élőben" e veszélyes, de kiváló szakma művelőit: 2000-ben a budapesti Hősök terén, amikor a Meseautóhoz készült egy jelenet.
A Filmkockán eddig három cikk foglalkozott a kaszkadőrmesterséggel; elsőnek egy általános áttekintést írtam, majd két bejegyzésben (1 - 2) megemlékeztem a legismertebb kaszkadőrökről, nemrég azonban lehetőségem nyílt beszélgetni Szántó Györggyel, aki rengeteg érdekességet mesélt (és akinek ez úton is köszönöm a fényképeket és videókat).


2016. október 13., csütörtök

Kedves fickók

Shane Black csinált egy újabb Shane Black-filmet, ami pontosan olyan lett, amilyennek egy Shane Black-filmnek lennie kell. Ez jó, mert Black stílusa teljesen egyedi, és csak nála van olyan, hogy pl. az aktuális gyilkos pisztolyába bámulva a két főszereplő leáll egymással vitatkozni valami marhaságon, de rossz is, mert emiatt is a legtöbb Black-mozi tök ugyanolyan, és ha egyet láttál, akkor kb. láttad az összeset. Persze ettől eltekintve a Kedves fickók is mókás akcióblődli, még ha ezúttal az akciók közepesek, a blődlik pedig mérsékeltek.


2016. október 12., szerda

Életünk apuval

Maya Forbes rendezőnő önéletrajzi ihletésű filmje egy "működő diszfunkcionális" családról szól, melyben anya tanul és dolgozik, míg apa vigyáz a gyerekekre.
Semmi akció, semmi túltolt nyál-bicikli; nem csoda, hogy hozzánk ez a film csak DVD-n jutott el.


2016. október 9., vasárnap

Kubo és a varázshúrok

Attól, mert valaki jó animátor, még nem biztos, hogy jó rendező is. A Coraline és a titkos ajtó, a ParaNorman, vagy a Doboztrollok vezető animátoraként Travis Knight biztosan letett valamit az asztalra, de egy dolog mozgásokat megtervezni, és megint más egy komplett filmet felépíteni, kitalálni a történetet, a figurákat, stb.
Bár az animáció lenyűgöző minőségű, a 3D pedig szintén szép, de alapvetően fölösleges, mert semmi pluszt nem ad hozzá az átlagos történethez. Sajnos, mint oly sok esetben, most is a forgatönyvön csúszik el a dolog, igaz, a célközönséget jelentő gyerekek valószínűleg nem fognak ilyesmivel törődni.

2016. október 6., csütörtök

Turbo Kid

Vannak filmek, melyek elkészülését nem tudom mire vélni. Persze, mindent meg lehet magyarázni és idealizálni, és az is igaz, hogy néha valami már annyira szar rossz, hogy bűnös élvezettel lehet végignézni, esetleg kellemes nosztalgiát kelt az emberben (persze, szigorúan csak arra a 90 percre, pl. Kung Fury).
A Turbo Kiddel több problémám is akadt, ezek közül az egyik, hogy nem tudom eldönteni, vajon a készítői ténylegesen komolyan gondolták-e, vagy csak összejöttek marhulni egyet, mert megirigyelték Robert Rodriguez családbarát(nak gondolt) agymenéseit és össze akartak hozni valami hasonlót.
Maga a film amúgy fogyasztható, a falat sem fogjuk tőle kaparni (annyira), de számos kérdést felvet, köztük a legfontosabbal, hogy tulajdonképpen kinek is szánták a produkciót.

2016. október 3., hétfő

Paprika

2008 környékén láttam először ezt az animét, és bevallom, már akkor sem igazán értettem. Most, másodszori megnézés után is ez a helyzet, pedig a sok tekintetben hasonló Ghost in the Shellt éppenséggel ugyanazért a filozófiai rétegért kedvelem, ami Satoshi Kon moziját is jellemzi.
A Paprikában ugyan nincsen GITS-es cyberpunk vonulat, van helyette viszont sok szimbólum (pl. a pillangók) és társadalomkritika, ami a technikának túlontúl behódolt emberiséget bírálja. Nem mellesleg pedig az Eredet sem jöhetett volna létre nélküle, bár a két produkció párhuzamba állítása már-már közhelyszámba megy.

2016. szeptember 29., csütörtök

Sing Street

Néhányaknak a Rocksuli juthat eszébe John Carney filmjéről, és talán nem véletlenül, hiszen itt is tinik zenélnek, de a Pop, csajok, satöbbi is lehet párhuzam, hiszen a Sing Streetben is akad egy Jack Black-szerű figura, aki szórja a vicces bölcsességeit; ezen kívül van némi áthallás a "gazdasági migrációra", továbbá coming-of-age, dramedy, hamisítatlan 80-as évekbeli hangulat, és persze remek dalok.

2016. szeptember 26., hétfő

Swiss Army Man

Daniel Radcliffe egy fingó vízihullát játszik ebben a csupaszív filmben, melynek megnézésével a VOX Magazin szerint jobb emberré lehet válni. Hogy ez tényleg így van-e, nem tudom, de tény, hogy ennél furcsább értekezést az életről még sosem láttam.

2016. szeptember 22., csütörtök

Goksung

Dél-Koreai pszichothriller (horror?), ami úgy indul, akár egy népszerű skandináv krimi, de aztán egy éles huszárvágással egészen más irányba megy tovább, az (európai) ember meg csak néz, hogy WTF???

2016. szeptember 20., kedd

Vonat Busanba

A 9gag-en olvastam, hogy a Z világháborúnak kellett volna olyannak lennie, mint a Vonat Busanba című filmnek, és bár nevezett oldal látogatóinak véleménye finoman szólva sem minden kritika origója, azért van benne némi igazság.
Persze, a "gaggerek" nagyjából bármilyen baromságot képesek piedesztálra emelni (pl. Suicide Squad), szóval nem kell minden szavukat elhinni, csak mert valami tetszett nekik. A Filmkocka alapszabálya, hogy a tetszés nem azonos a minőséggel, és ha alaposabban megnézzük, akkor a Vonat Busanba ugyan nem rossz film, de azért számottevő újdonsággal sem szolgál, nagyjából mindent láttunk már korábban (kivéve talán a film eleji szarvasos jelenetet), de azért ezzel együtt egy nagyon korrekt zombimozival van dolgunk - ráadásul Miskolcon a 13. Jameson Cinefest is műsorára tűzte, ami nem kis dolog.

2016. szeptember 16., péntek

Stranger Things - 1. szezon

Bár gyakran szokták egy-egy szériára azt mondani, hogy "az utóbbi évek egyik legjobbja", a Stranger Things esetében valóban ez a helyzet, noha alaposabban megvizsgálva szemernyi újdonság sincsen benne, sőt, aki életében legalább egy Stephen King-regényt olvasott (pl. Az, Ragyogás, A tűzgyújtó), és látott Spielberg-filmeket a '80-as évekből (pl. Kincsvadászok, E.T.), az lényegében a Stranger Thingst is látta.

2016. szeptember 15., csütörtök

Vaksötét

Bár sok helyen horrorként emlegetik, Fede Alvarez munkája szerintem inkább thriller, míg horrorként "legfeljebb" annyi, hogy félni lehet közben. A határvonal elég vékony, én személy szerint inkább a rettegős-gyilkolós, stb. mozikat tekintem horrornak, míg a borzongáson alapulókat thrillernek (lásd még pl. Psycho).
Bárhogy is, a rengeteg parajelenség, démoni baba meg szellem-apáca után kisebbfajta felüdülés valami eredeti(bb) tartalommal szembesülni, még úgy is, hogy ezúttal sincs sok új a nap alatt.


2016. szeptember 13., kedd

Haverok fegyverben

Nézi, nézi az ember a filmet, és viszonylag hamar leesik neki, hogy mint oly sok más esetben, ezt is látta már - nem is egyszer. Ez alatt ne a fegyverkereskedős alaphelyzetre gondoljunk, hanem arra, amikor egy dörzsölt alak felkarolja a lúzer haverját, ketten együtt pedig felforgatják az üzleti világot - hogy aztán nagyot essenek a siker csúcsáról.
Ha ezen túltesszük magunkat, akkor azért egész érdekes dolgokat láthatunk és hallhatunk a nemzetközi fegyverkereskedelemről, bár a cselekmény nem ás túl mélyre a témában, de a film nem is ezt tűzte ki célul maga elé, inkább egy jellegzetes, pénzhajhász mentalitás ábrázolását.

2016. szeptember 7., szerda

Donnie Darko

Kultfilm. Mindfuck. Az egyik legelborultabb időutazós (?) sztori. Másfél évtizeddel ezelőtt ilyen debütáló alkotások is születhettek, és bár Richard Kelly mozija független produkció volt, nem csak a fesztiválokon lehetett találkozni vele. Manapság, amikor már a csapból is remake-ek, rebootok és folytatások ömlenek, nehéz elképzelni az ilyet, de 2001-ben még volt rá lehetőség.

2016. szeptember 5., hétfő

A kis kedvencek titkos élete - Preacher 1. szezon

Bár a legtöbb poént ellőtték a trailerben, azért maradt még néhány a filmben is. Max gazdája új kutyát hoz a házhoz, kettejük konfliktusa miatt pedig elvesznek New York utcáin. Egy pszichopata nyúl karmaiba kerülnek, eközben viszont egy csinos nősténykutya a megmentésükre indul.

2016. augusztus 17., szerda

Életem nagy hibái

Minél több indiai filmet látok, annál jobban megkedvelem őket. Persze nem minden bollywoodi alkotás remekmű, de mégis jó az átlagos amerikaiktól valami különbözőt tapasztalni.
Az indiai filmeket nem kötik azok a béklyók, melyek hollywoodi társaikat, és bár hasonló tömegtermelés folyik Calcuttától Mumbaiig, ezek a filmek mégis teljesen mások. A megszokottól eltérő történetek, operatőri stílus, zene, vágás és főleg játékidő olykor próbára tehetik a nézőt (hogy az elemi fizikának beintő akciógyöngyszemekről már ne is beszéljünk), de végső soron ezek a mozik is emberekről embereknek szólnak - vagyis általában olyan dolgokról, melyeket az amerikai álomgyár már szinte elfelejtett a fene nagy profithajhászásban.

2016. augusztus 12., péntek

Bácsi - 아저씨 - The Man From Nowhere

Ha dél-koreai filmek után érdeklődnék az utca emberétől, sokan valószínűleg az Oldboy-t mondanák, ami kiváló választás volna, bár közel sem fedné le az ország filmtermésének teljes spektrumát.
A nálunk Bácsi címen ismert akciódráma klasszikus "városi neowestern", amellett kortalan bosszútörténet, ami akár manga- és/vagy anime-adaptációnak is beillene. Sötét, nyomasztó, és bár alapvetően sablonokból áll, ha másért nem, a hangulat miatt mindenképp érdemes megnézni.


2016. augusztus 11., csütörtök

Tamasha

A tamasha perzsa eredetű hindi kifejezés, ami nagyjából annyit tesz: ünnepség, izgalmas, érdekes esemény, de egyben egy tradicionális indiai színházi előadásmód neve is.
Szerelembe esni határozottan jobb, mint liftaknába, és ezzel nincsen másképp az indiai szubkontinens sem, ahol az emberek ugyanúgy társra vágynak, mint a világon bárki, és persze nekik is rengeteg akadályt kell legyőzniük, amíg elnyerik az áhított nő/férfi szívét.
Ezt a témát Európában, de főleg a nagy pocsolyán túl jellemzően rózsaszín cukormázzal nyakon öntve szokták prezentálni a Nagyérdeműnek, de Bollywoodban ezt is másképp csinálják, számunkra legalábbis kissé furcsa, de azért szerethető módon, bár közel sem hibátlanul.

2016. augusztus 9., kedd

Suicide Squad - Öngyilkos osztag

Vihar egy pohár vízben. A Suicide Squad nézői két táborra szakadtak: az egyik rész szerint a film gagyi, a másik oldal viszont imádja, és petíciót indítottak a Rotten Tomatoes nevű oldal bezárásáért, ahol a kritikusok arra mertek vetemedni, hogy lehúzták kedvencüket.
Nekem nem tisztem igazságot tenni a két fél között, még kevésbé eldönteni azt, hogy melyik film jó és melyik nem. Én mindössze a saját, minél objektívebb véleményemet próbálom megfogalmazni, ésszerű indokokkal alátámasztani, de a célom nem az, hogy bárkit is meggyőzzek valamiről, ami szerinte nincs úgy. Annyit szeretnék elérni, hogy ne kizárólag a szubjektív benyomások alapján döntsünk, még akkor sem, ha egy olyan jelentéktelen dologról van szó, mint egy hollywoodi film.


2016. augusztus 5., péntek

Trainspotting

Javában folynak a Trainspotting 2 munkálatai, néhány fotó és egy ajánló is kikerült már a netre, de amíg a film 2017. januárjában mozikba kerül, addig érdemes feleleveníteni az 1996-os első részt, ami méltán ért el kultikus státuszt, mert valamibe nagyon beletalált a '90-es évek közepén, mondanivalója pedig még ma, 20 évvel később sem veszített a lényegéből.