2014. december 29., hétfő

Aranyhaj és a nagy gubanc


A Disney Művek 2010-es alkotása egyben az egércég ötvenedik egész estés animációs filmje, melynek alapja ezúttal is a Grimm-testvérek gyűjteményéből való, igaz, pl. a Piroska és a farkashoz vagy a Hófehérkéhez képest e XIX. századi német mese (melynek eredetije a XVII. sz. végén született) talán kevéssé ismert, de persze ez nem jelentett problémát a stúdiónak.
A recept lényegében ugyanaz volt, mint számtalan, korábbi produkcióban: kell egy csinos lány, egy jóképű férfi, egy gonosz figura, humoros mellékszereplők, dalbetétek, egy kis szerelem, plusz ármány, és mivel a technika régóta lehetővé teszi, lélegzetellállító CGI, ezek után pedig a siker garantált.

2014. december 27., szombat

A védelmező


Az egyszemélyes hadseregek reneszánszát éljük, mióta Liam Neeson egymaga szállt szembe (eddig háromszor) a szervezett alvilággal, miután azok olyan dőreségre vetemedtek, hogy elrabolták a lányát.
A visszavonult szuperügynök vs. maffia az egyik legjobban lerágott csont Hollywoodban, persze ez csak egy variáció az olyan alapvető akciófilmekre, mint például a Bosszúvágy, viszont a műfaj gyökerei annál jóval régebbre, konkrétan a westernekig nyúlnak vissza, bár ha úgy tetszik, akkor Robin Hood legendája, a középkori japán roninok (gazdátlan, kóborló szamurájok), sőt a görög mítoszok magányos hősei voltak a legelsők, akiket nem érdekelt az ellenfél létszáma.
Ahogy a filmbéli Robert McCall könyvében, Az öreg halász és a tengerben is áll: az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni - főleg, ha erkölcsileg igazolhatóak a tettei. Antoine Fuqua nem bonyolítja túl a dolgot, egyszerűen csak összeereszti Denzel Washingtont az orosz maffiózókkal, a döccenőket pedig szakmai rutinnal simítja el.

Az interjú


Néhány hete hangos a média attól, hogy Észak-Korea megfenyegette a Sony Studiót, miszerint ne merje bemutatni Az interjú című filmet, különben nagy baj lesz. Véleményem szerint ez az egész csak a produkció körüli hype része volt, beleértve az állítólagos hekkertámadást is, amikor belső levelezések, már elkészült filmek, és egyéb információk kerültek napvilágra - vagy ha nem, akkor a Sonynál dolgoznak a világ legjobb PR-osai, hogy ilyen gyorsan ráfűztek az állítólagos kiberkalózok akciójára.
Bárhogy is, a világ csont nélkül beszopta a sztorit, hiszen újságcikkek, híradók, tévés elemzőműsorok, és mémek ezrei reagáltak azonnal; sokan féltették a szólásszabadságot, aztán persze jött az infó, hogy a Sony mégis műsorra tűzi a filmet pl. Kanadában, majd amerikai független mozikban, végül pedig, amikor már mindenki szinte eszét vesztette a fene nagy műfelháborodásban, Az interjú szépen kikerült az internetre, így tényleg már csak az nem nézte meg, aki nem akarta.
Nyilvánvaló, hogy egy óriási átverésnek voltunk tanúi, Seth Rogen és James Franco komédiája viszont ezzel együtt (ennek ellenére) kifejezetten pozitív csalódás.

2014. december 25., csütörtök

Ben X


Vannak emberek, akik egy kicsit különböznek másoktól. Csendesebbek, visszahúzódóbbak, nem "vadulósak", esetleg kényelmetlenül érzik magukat nagy társaságban. Az ilyen "csodabogarak" egyáltalán nem "hülyék", csak jobban elvannak a saját kis világukban, mint a valódiban. Egyesek olvasnak, mások zenét hallgatnak, vagy barkácsolnak, és nagyon sokan valamilyen számítógépes vagy videojátékban merülnek el; a lényeg, hogy hosszabb-rövidebb időre elvonulhassanak a világ elől, hogy ezzel jobban elviseljék a valóságot.
Az ilyen "kivonulásoknak" vannak nyilván orvosi esetei is, de általában csak annyiról van szó, hogy az illető úgy akar élni, hogy végre önmaga lehessen. A "massza" persze sokszor és hamar kipécézi magának az ilyen embereket, éppen csak azzal nem számol, hogy előbb-utóbb a legfélénkebb, legbéketűrőbb "remete" is besokall.

2014. december 22., hétfő

Grumpy Cat's Worst Christmas Ever


Grumpy Cat, vagy magyarosan Morci Cica (brrr...), az elmúlt évek legismertebb netes mémje, és Garfield után valószínűleg a világ leghíresebb macskája.
Az online társadalom sokáig nem tudta, hogy Grumpy nőstény, mint ahogy azt sem, hogy jellegzetes külsejét törpenövésének köszönheti, és bár emiatt állandóan "utalákozó" fejet vág, a valóságban rendkívül kedves és barátságos kis állat. A mindig mindent lesajnáló pofák, na meg a fényképekre írt gúnyos, szarkasztikus megjegyzések miatt Grumpy amolyan igazság szócsövévé vált, hiszen rajta keresztül ki lehet mondani a tutit, rá lehet világítani a dolgok fonákságaira.
A híres nyávogó ma már bögréken, kulcstartókon, pólókon, és millió egyéb merchandising-terméken látható, egy nagy macsakakajagyártó hivatalos "arca", tévéműsorok és egyéb showk vendége, így tényleg már csak a játékfilmes debütálás volt hátra ahhoz, hogy a cicus gazdájának soha többé ne kelljen dolgoznia.

2014. december 19., péntek

The Flash - Constantine - Gotham - Star Wars: Lázadók

Az elmúlt hónapok talán leginkább várt tévésorozatai között volt A Villám, a Constantine, a Gotham, és a Star Wars: Lázadók. Lássuk, hogyan teljesítettek az első "fél"-szezonok.

2014. december 17., szerda

A sivatag virága


A szomáliai születésű Waris Dirie a világ legismertebb szupermedellejeinek egyike, önéletrajzi ihletésű könyvének megjelenése előtt azonban senki még csak nem is sejtette (honnan is tudhatta volna...), milyen megpróbáltatásokon ment keresztül gyerekként.

Waris volt Bond-lány, a Chanel, a L'Oréal, és a Revlon arca, szerepelt a Vogue, az Elle, és a Glamour oldalain, napjainkban emberi jogi aktivista, 1997 óta pedig az ENSZ nagykövete. És ő volt az első nő, aki a világ figyelmét felhívta a női körülmetélésre, amin ő maga öt évesen esett át.



2014. december 15., hétfő

Holtodiglan



Hogy mi a jó házasság (párkapcsolat) titka, az alighanem egy olyan kérdés, amivel könyvtárnyi irodalom foglalkozik, de így sem kapunk rá kielégítő választ. Nem csupán az összeillő személyiségekről van szó, de az egymás mellett eltöltött időről, a körülményekről, anyagi háttérről, a másikért hozott áldozatokról, a kényszerű/önkéntes kompromisszumokról... és még biztosan hosszan lehetne sorolni a különféle szempontokat.
Annyi biztosnak tűnik, hogy a jó házassághoz kell az a bizonyos "plusz" is, amitől az egész működőképes tud maradni az időnként felmerülő problémák ellenére is.
A házasság titkát ezúttal David Fincher próbálja megfejteni, ám az ő olvasatában a csillogás és boldogság csupán a felszín, ami alatt aggasztóan sötét dolgok húzódnak meg.

2014. december 12., péntek

Justice League


A DC Comics és a Warner Bros. Animation eleddig legnagyobb dobása a Justice League című széria volt 2001 és 2006 között, amely stílusában megegyezik az olyan, nagy sikerű, korábbi produkciókkal, mint a Batman - A rajzfilmsorozat, a Superman - A rajzfilmsorozat, és a Batman Beyond.


2014. december 10., szerda

Miss Meadows


A maga módján mindenki szeretné, ha tökéletes világban élnénk. Ahol nincs bűnözés, ahol mindenki kedves egymással, ahol nem kell félteni a gyerekeinket, és persze nekük magunknak sem kell félnünk - mert biztonság van, jólét, és a mindennapi nehézségek ellenére is öröm é bódottá.
Mivel azonban a világ nem ilyen, előfordulhat, hogy valaki saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, és megbünteti azokat, akikkel a törvény és a jog nem képes vagy nem akar úgy elbánni, ahogy megérdemelnék.
Még az is megeshet, hogy ez a valaki egy csinos, kislányos mosolyú, őzike szemű, fiatal nő lesz, aki szakasztott úgy néz ki, mint Katie Holmes.

2014. december 8., hétfő

Hasadás


A hazai forgalmazók útjai kiszámíthatatlanok; olykor egészen bődületes ostobaságokat is képesek behozni a magyar mozikba (pl. Asylum-produkciót), olyan filmek fölött pedig simán szemet hunynak, melyeknek érdekes a történetük, van stílusuk, és persze itthon is jól ismert színészek szerepelnek bennük (pl. Snowpiercer).
Hogy ennek mi az oka, talán sosem fog kiderülni, ám bizonyos filmek esetében mégis érthető, ha a legtöbb forgalmazó nem kér belőle; mert nem merik moziba küldeni, és DVD-n/BR-en sem mindig éri meg kiadni. Itt persze megint jön a logikus kérdés, hogy de ha pl. egy Fűrész-sorozat mozis behozatalában látnak üzleti fantáziát, akkor egy Hasadásban miért nem. Ez is véres meg az is, ez is elborult meg az is... igaz, van egy apró különbség: a Hasadás olyan dolgokat mond és mutat az emberi viselkedésről, amikkel nem szívesen nézünk szembe, mégis érdemes rajtuk elgondolkodni.

2014. december 2., kedd

Star Wars - Árnyjáték


A Szukits Kiadó idei utolsó előtti Star Wars-regénye ismét a legismertebb és talán legkedveltebb érába, vagyis a Csillagok háborúja idejébe kalauzolja el olvasóit, azon belül is nem sokkal az Egy új remény eseményei előttre. (A nagyon SW-kockák számára mondom, hogy BBY 0-ban, tehát a Yavini csata évében járunk.)
Ismét egy új főszereplővel, Dash Rendarral, ismerkedhetünk meg, aki fellépését és szövegét tekintve akár Han Solo klónja is lehetne, de rajta kívül még egy sor érdekes figurával találkozhatunk - köztük Solóval is. És persze van sok űrcsata, egy megmenteni való, csinos nő, veszély, kaland, bűnözők és fejvadászok, vagyis a szokásos elemek egy szórakoztató Star Wars-könyvhöz.

Időhurok

Nemrég kezdtek újra divatba jönni az időutazós filmek, de persze az esetek zömében a téridőben való ide-oda ugrálás inkább csak háttérként szolgál, míg a cselekmény jobbára az akcióra koncentrál - pl. Looper, Men In Black 3. -, de azért akadnak olyan produkciók is, melyekben az időutazás fontos dramaturgiai eszköz, nem csak egy látványos külsőség - pl. Forráskód, Pillangó-hatás -, és persze stabilan ott ragyognak az amerikai filmgyártás egén a mindenki által ismert és tisztelt állócsillagok is: a Terminátor (szigorúan csak az első két rész) és a Vissza a jövőbe-trilógia.
Hasonló témában napjainkban többek között a Csillagok között járja a diadalútját, és ez nem kicsit homályosít(hat)ja el Spierig-tesók filmjét, ami nálunk moziforgalmazásra ugyan nem került, de DVD-n és Blu-rayen azért szerencsére megjelent.

2014. december 1., hétfő

The Salvation


Mads Mikkelsen volt már görög harcos, igazságtalanul megvádolt pedofil, kannibál, szóval itt volt az ideje, hogy cowboy is legyen. Egészen pontosan dán cowboy, mert így meg lehet magyarázni az akcentusát, minden más azonban pontosan olyan, mint egy akármilyen westernben, vagyis lovaglás, pisztolypárbajok, gonosz bandita, rettegésben tartott kisváros...
Ami azt illeti, nem is biztos, hogy a történet feltétlenül indokolná a vadnyugati környezetet, ártani mindenesetre nem árt, a mondanivaló szempontjából meg nincs is akkora jelentősége.