2013. december 30., hétfő

Gargoyles


A vízköpők kőből faragott, bizarr kinézetű fantáziaalakok, melyek elsődleges funkciója az esővíz elvezetése, amely így nem károsítja az épületek falait, és ezzel az építmény anyagát. Az angol gargoyle szó a francia gargouille-ból ered, egyik jelentése: torok, ami a kőalakok tátott szájára utal, amin a víz eltávozik. A francia kifejezés a latin gurgulio szóból származtatható, ami szintén torkot jelent, de egyben a gargarizálásra is utaló hangutánzószó.

A vízköpőket általában a középkorból eredeztetik, azonban már az ókori Egyiptomban és Görögországban is voltak vízelvezető funkcióval bíró kőfaragványok, melyek például oroszlánfejet formáztak, de az etruszk és római időkből is vannak ilyen régészeti leletek.

The Master - Újratervezés - Don Jon

The Master
A második világháború után néhány évvel járunk. Az egykori tengerészgyalogos, Freddie Quell a leszerelés után nem találja helyét a világban. Egyre gyakrabban issza le magát, és bár próbál helytállni, munkát vállalni, a régi beidegződései nem hagyják nyugodni. Egy nap megismerkedik egy önismereti (vallási?) csoporttal (szektával?) és annak karizmatikus vezetőjével. Az önmagát kereső, kiégett férfi hosszú ideje először érzi úgy, hogy ismét tartozik valahová, bár önmaga legyőzése sokkal nehezebb annál, mint gondolná - ráadásul nem is biztos, hogy ezt akarja.


2013. december 22., vasárnap

Gravitáció - Toszkán szépség

Gravitáció
Bár Alfonso Cuarón rendezett Harry Pottert is, alighanem az eddigi legnagyobb dobása mégis a Gravitáció. Azt ugyan messze nem állítom, hogy a forgatókönyv fenekestül fordítja fel az amerikai filmírás történetét, ám külsőségeit tekintve mindenképp egy újszerű, kis túlzással akár forradalminak is nevezhető filmről van szó, ami igencsak ráfért már az Álomgyárra, miután jó 15-20 éve csak önmagát ismételgeti (jól-rosszabbul).


2013. december 17., kedd

Kevésbé ismert cameok #2

George A. Romero A bárányok hallgatnakban

Star Warsos kakukktojások 3.

A Spielberg-Lucas-páros újabb együttműködésének egyik érdekes eredménye az, hogy az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói egyik jelenetét ugyanabban a tunéziai kanyonban vették fel, ahol az Egy új reményben Artu összetűzésbe keveredett a jawákkal.

2013. december 15., vasárnap

New York bandái - Call Girl


New York bandái
Amerika vérben, erőszakban és szenvedésben született, és azóta is abban él. Ahogy az első telepesek az Újvilág földjére tették a lábukat, gyakorlatilag kisebb-nagyobb megszakításokkal ölték egymást és/vagy másokat. Kezdődött minden a függetlenségi háborúval, majd fokozatosan kiirtották és rezervátumokba kényszerítették az őslakos indiánokat (fura módon ezt nem nagyon emlegetik a nyugat hősies meghódításáról szóló romantikus elbeszélések), ezután a behurcolt feketéket kezdték el gyilkolászni (ami problémát végső soron saját maguk okozták saját maguknak, amikor meghonosították a rabszolgatartást, aztán nem győztek csodálkozni, hogy a felszabadított feketék ellenük fordultak), megvívtak egy polgárháborút, majd néhány évtizedes elszigeteltséget követően kiléptek a nemzetközi porondra, és lényegében az első, de még inkább a második világháború óta megállás nélkül hőzöngenek valahol, mindig valami más eszmét vagy jelszót tűzve a zászlójukra (most épp a demokráciát és a terror elleni harcot).

2013. december 8., vasárnap

Iron Man and Hulk: Heroes United - JFK

Iron Man and Hulk - Heroes United
A képregénygeekek nyilván elaléltak, amikor meghallották, hogy a Marvel Animation következő dobása - a lepkefing-halványságú Iron Man: Rise of Technovore után - egy crossover lesz, azon belül is Vasembert eresztik össze a Hulkkal. Az olyan, korábbi rajzfilmek, mint például a Next Avengers vagy a Hulk vs Wolverine bebizonyította, hogy lényegesen jobbak azok a történetek, melyekben nem csak egy főszereplő van, hanem legalább kettő vagy több, mert így a karakterek és a cselekmény is sokkal működőképesebb - nem csoda, hogy a DC kb. soha nem, vagy alig szerepeltette szólóban egy-egy hősét; az eredmény pedig őt igazolta, mind mennyiség, mind minőség tekintetében (érdekes módon az élőszereplős filmek esetében viszont pont fordított a helyzet, mert ott a Marvel köröket ver riválisára).

2013. december 4., szerda

Star Wars: Színvallás

A sorozat első részéről, a Tűzharcról született kritika elolvasható ITT,
a második részről, a Coruscantról pedig ITT.


A harmadik résszel fontos állomásához jutott a Republic Commando-sorozat, azaz elsősorban az Omega-osztag - Darman, Atin, Fi és Niner - tagjainak kalandjai, de nem hagyhatók ki a további fő- és fontos mellékszereplők sem, úgymint Etain Tur-Mukan, Kal Skirata, Walon Vau, Bardan Jusik, Arligan Zey, Ordo, Corr, a Deltások - Fixer, Sev, Boss és Scorch - vagy Besany Wennen.

2013. december 1., vasárnap

Gyilkos Joe - Polisse


Gyilkos Joe
Amekkora csajmágnes és olykor még húzónév is Matthew McConaughey, az elmúlt időszakban már a második filmje nem kerül nálunk mozi-forgalmazásba, holott némely marhaságát simán bemutatják. A Mud után most a Gyilkos Joe-t is csak azok tudják megnézni, akik megveszik DVD-n, vagy - ne szépítsünk - letöltik. Nem állítom persze, hogy pont ezt a filmjét kellett volna a hazai mozikba küldeni, de mégis (sőt sokkal) inkább ezt, mint mondjuk egy Szaharát vagy Magic Mike-ot.

2013. november 24., vasárnap

Machete gyilkol - Anyai szív


Machete gyilkol
Machete nem SMS-ezik, nem is Twitterezik, és még egy csomó mást sem csinál. Sajnos, ezek között a forgatókönyvírás is ott van.
Az első gondolatom az volt e film kapcsán, hogy az egykori stáb nélküli lázadó, Robert Rodriguez, igazán elkészíthetné már a Sin City folytatását, mert az első rész volt az utolsó tisztességes és jó filmje. 2005 óta nagyjából semmi értékelhetőt nem csinált, inkább elmerült a haverokkal való öncélú ökörködésben (SpyKids, Grindhouse), ami lehet, hogy neki(k) jó, de a nézőknek már kevésbé, mivel ők folyton valami tököset várnak; olyasmit, mint annak idején az El Mariachi és a Desperado volt, de pláne az Alkonyattól pirkadatig. Rodrigueznek ideje lenne ismét komolyan vennie önmagát, a filmrendezői hivatását, és visszatérnie a gyökereihez, nem pedig feloldódni abban a hollywoodi mocsárban, ami ellen úgy küzdött még a 90-es évek elején.

2013. november 22., péntek

Rettenthetetlen kaszkadőrök

Buster Keaton
Már a némafilmek korában is előfordultak olyan mutatványok, melyek mai szemmel nézve kifejezetten életveszélyesnek mondhatók. A modern kaszkadőrszakma ekkoriban még nem létezett, védőfelszerelések alig voltak, így a filmgyártás hajnalán a filmesek, színészek olykor a saját testi épségüket kockáztatták egy-egy geg kedvéért.



Star Warsos kakukktojások 2.

A Birodalom visszavágban, a Bespin védelmét megszervező Lando egyik jelenetében látható egy technikus, aki valamilyen eszközt cipel a hóna alatt. Ez a valami nem más, mint George Lucas fagylaltkészítő gépe.

2013. november 17., vasárnap

Z világháború - A nagy szépség

World War Z - Z világháború
A zombifilmek reneszánszát éljük már egy ideje - mert általában így nevezik az ismeretlen vírussal megfertőződött, önmagukból teljesen kikelt, extrém módon agresszívvá váló embereket. A lényeg (vagyis a recept) szinte mindig ugyanaz: hirtelen kitör egy rejtélyes járvány, ami vérszomjas élőhalottakká változtat mindenkit, és az újabban már egyre atletikusabb és fürgébb (értsd: nem csoszogó) hullák (?) ezerszámra vetik magukat az élők után, hogy megharapják őket.
Ezek után már csak egy hősre van szükség, akinek valami személyes kötődése van az eseményekhez, például tudós, aki az ellenszeren dolgozik, vagy egy sima átlagpolgár, aki a szeretteit akarja kimenekíteni a "fertőzött" térségből, és kész is az alaptörténet, ami kitölti a másfél-két órás játékidőt. Mindig akadnak persze más túlélők is, akik létrehoznak egy "egészséges" zónát (tehát van egy fizikai cél, amiért lehet küzdeni), vannak katonák, a végén pedig jön a könnyes összeborulás, netán a nemes önfeláldozás, de persze a harcnak még közel sincs vége, mert a sorozatnak vagy a filmnek folytatódnia kell.


2013. november 10., vasárnap

Az Európa-rejtély - Az Androméda-törzs


Az Európa-rejtély:
2061-ben egy űrhajó indul a Jupiter egyik holdjára, az Európára, hogy az élet nyomait kutassa. Egy napkitörés során elveszítik a rádiókapcsolatot a Földdel, ám a legénység úgy dönt, hogy folytatja a küldetést. A hold felszínén fúrni kezdenek a vastag jégpáncélban, az eljárás közben azonban egyikük hirtelen egy-egy pillanatra felvillanó, fényes jelenségre lesz figyelmes. A küldetés kudarcai ellenére az űrhajósoknak sikerül azonosítani egy mikroorganizmust, ám a felszínt egyre erősebb rengések rázzák, így a küldetést befejezettnek tekintik, a leszállóegység felszállásra készül, a kapitány pedig úgy dönt, hogy a küldetés során készült felvételeket továbbítja a földi irányítóközpontnak.

2013. november 2., szombat

Star Warsos kakukktojások

Artu és Thripio látható a faragványok között az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói egyik jelenetében.


jOBS

Lehet azon fanyalogni, hogy a legismertebb Apple-cuccok - az iMac, a MacBook, az iPod, az iPhone és az iPad - miért olyan rettenetesen drágák, ám akit egyszer megcirógatott az iOS szellője, az előbb-utóbb belátja, hogy egy almás terméket birtokolni nem egyszerűen csak státuszszimbólum, de bizonyos módon új alapokra is helyezi a kütyü és a felhasználó közötti kapcsolatot - hogy a műszaki nívót már ne is említsem. Persze, persze... csak egy telefon és csak egy számítógép... ám mégis van bennük egy olyan elegancia és életérzés, amit a konkurenciáknál egészen biztosan nem találunk meg.
Még nem tudni, hogy Steve Jobs 2011-es halálával képes lesz-e az Apple tartani azt a mércét, amit önmaga (vagyis Jobs) helyezett olyan magasra, mindenesetre az alapító-vezérigazgató élettörténete predesztinálta a mielőbbi megfilmesítést.
Jobst a világ kockáinak legalább fele földre szállt istennek tartja, pedig ő is csak egy átlagos ember volt, aki viszont történetesen jobb képzelőerővel és szinte már a megszállottsággal vetekedő kitartással rendelkezett. Fiatalon céget alapított, amit sikeresen felfuttatott, évekkel később viszont a vezetőség a mindenható és szent pénz nevében eltávolította, de 1996-ban visszahívták, hogy aztán az Apple-t a világ legértékesebb vállalatává tegye. Tipikus amerikai sztori, nem?

2013. október 29., kedd

Érdekességek és bakik 16.


Sajnos, a magyar szinkron miatt nem jön át az a poén (sem), amikor az Űrgolyhókban Dark Helmet azt kérdezi Sandurz ezredestől: "Talán... beszartunk?". Ez eredetiben úgy hangzik: "What's the matter, Colonel Sandurz? Chicken?". Az amerikaiaknál a gyávaságot nem a nyúllal, hanem a csirkékkel kötik össze, másrészt az egész poén a Kentucky Fried Chickenes Harland Sanders ezredes figurájára van kihegyezve.

2013. október 27., vasárnap

Véres gyémánt - Kínai negyed


Véres gyémánt
Amiről az ember nem tud, az nem is fáj neki. Tipikusan ez a helyzet az ún. harmadik világ "dolgaival", aminek államait politikailag korrekt módon fejlődő országoknak is szokás nevezni. Hát igen, az egykori gyarmatosítóknak biztosan könnyebb így... odamentek, a velőt is kiszívták az adott országból vagy földrészből, majd amikor már nem volt mit ellopni kitermelni, nagy kegyesen kivonultak és függetlenséget adtak - hogy aztán szépen visszatérjenek, csak már befektető nagytőkések és iparvállalatok formájában, hogy még a maradék húst is leszopogassák a csontokról.

Star Wars: Coruscant

Lehet azon vitatkozni, hogy a Star Wars az elmúlt évtizedekben mennyire maradt hű önmagához, ahhoz a világhoz, amit George Lucas a '70-es évek közepén megteremtett - és talán egyeseknek igaza is lenne. Tény, hogy a Csillagok háborúja ma már egy több milliárd dolláros márkanév, és a jelentősége már nem ugyanaz, mint a kezdetekben. Ami azt illeti, szerintem sem tesz jót a brand komolyan vehetőségének az, hogy gyakorlatilag minden termékre rárakják már a Star Wars-logót, hogy a különféle filmkiadványok között ilyen-olyan különbségek vannak (újabb és újabb plusz jelenetek, apró változtatások az eredeti filmekhez képest stb.), és hogy az egész ma már inkább egy üzleti vállalkozás, mint egy sci-fi filmsorozat, aminek pedig eredetileg szánták. Megjegyzem, semmi bajom nincs azzal, hogy iparágat építenek egy nagyot durranó mozifilm köré, hiszen balgaság lenne nem kihasználni a benne rejlő potenciált, viszont mégsem kellene mindezzel háttérbe szorítani az egésznek a lényegét.

A sorozat első részéről, a Tűzharcról született kritika elolvasható ITT.



(A "triple zero" - zero, zero, zero - a Köztársaság Nagy Hadseregében
Coruscant kódneve, de mivel ez talán sokak számára nem egyértelmű,
a Szukits Kiadó a regény címének megváltoztatása mellett döntött.)

A geonosisi csata (és az előző könyv cselekménye) után egy évvel járunk. Az Omega-osztag tagjai - Darman, Fi, Atin és Niner - egy szigorúan titkos terrorelhárító akcióra érkeznek a Coruscant-ra. Feladatuk, hogy egykori kiképző őrmesterükkel, Kal Skirataval, és két Jedi tábornokkal, Etain Tur-Mukannal és Bardan Jusikkal kiiktassanak egy szeparatista sejtet, ami több, robbantásos merényletért felelős a városbolygón. A kommandósok segítségére érkeznek még a Delta-osztag különlegesen képzett tagjai - Boss, Sev, Fixer és Scorch -, egy másik kiképzőtiszt, Walon Vau, valamint egy mélységi felderítő, Ordo százados. Az akció független a Köztársaság hadműveleteitől, vagyis külső támogatásra (pl. a Jedi Tanácstól vagy a Szenátustól) egyáltalán nem számíthatnak - mint ahogy jutalomra sem siker, vagy elmarasztalásra kudarc esetén, hiszen a bevetés hivatalosan meg sem történik.

2013. október 21., hétfő

Carrie


Az eredeti, Brian De Palma-féle Carrie-filmről a bejegyzés elolvasható ITT.

Stephen King az utóbbi időben kissé kiment a divatból, meg nem is nagyon tudja megismételni a régi sikereit, melyek könyv- és/vagy filmalakban is nagyot szóltak (pl. Ragyogás, Az, Kedvencek temetője, Christine stb.). Ha ehhez hozzátesszük az amerikai filmipart (már megint) évek óta sújtó krónikus ötlettelenséget és önismétlést (értsd: remake- és reboot-mánia), akkor viszont már talán nem is akkora meglepetés, hogy visszanyúltak egy klasszikus King-thrillerhez (soft-horror?), ami annak idején moziban is jól teljesített (alig 2 milliós gyártás mellett több mint 30 milliót hozott), és egycsapásra ismertté tette az író nevét is.

2013. október 20., vasárnap

Iron Man - Rise of Technovore


Talán sokak számára újdonság, hogy néhány Marvel-filmből anime-verzió is készült, vagyis nem sima rajzfilm, hanem japán stílusú animációs változat. Igaz, a címek és figurák között nincs túl nagy zsúfoltság: eleddig mindössze a Vasember, Rozsomák, az X-Men és Penge kalandjai kerültek feldolgozásra, a páncélfejű főszereplésével viszont már a második film készült el, ami a kütyüfil japánoktól talán nem is akkora meglepetés.

2013. október 19., szombat

Lego Batman: A film


Legózni jó, erről valószínűleg a világon sok millió gyerek vélekedik hasonlóan. A Lego ugyanakkor hatalmas biznisz is, és a dán játékgyárral társulni manapság már egyre inkább megéri, hiszen rengeteg terméket és/vagy szolgáltatást lehet eladni és/vagy reklámozni a kis műanyagfigurákkal. Nincs ezzel másképp a videojáték- és filmipar sem, ami már több mint 10 éve működik együtt a Legoval, ennek eredményeképp újabb és újabb animációs filmek születnek olyan ismert szereplőkkel, mint például Indiana Jones, a Star Wars-univerzum karakterei vagy éppen Monty Pythonék. A legújabb animációs film a DC-képregények figuráit vonultatja fel.

2013. október 18., péntek

Phillips kapitány


Megerősítette az amerikai külügyminisztérium és a haditengerészet a hírt, hogy Richard Phillips kapitány kiszabadult a szomáliai kalózok fogságából, akik közül hármat megöltek, egyet pedig elfogtak. A kapitány sértetlen, jelenleg a USS Bainbridge nevű amerikai hadihajó fedélzetén van, ami napok óta annak a mentőcsónaknak a közelében volt, amelyben a kapitányt fogva tartották. Philips kapitány akkor került fogságba, amikor a rablók kedd éjszaka rátámadtak Maersk Alabama nevű, dán tulajdonú, ám amerikai legénységgel közlekedő teherhajóra. A tengerészeknek sikerült a kalózokat menekülésre kényszeríteniük, ám a banditák túszként magukkal vitték a hajó kapitányát egy mentőcsónakkal, amiből kifogyott az üzemanyag, így sodródni kezdett az Indiai-óceánon. A kapitány csütörtök hajnalban a vízbe vetette magát, hogy megpróbáljon odaúszni a közelben horgonyzó USS Bainbridge-hez, a kalózok azonban utána ugrottak, és visszavitték a mentőcsónakba. A kapitányt állítólag a szökése után nem bántották a kalózok, akiknek vezére közölte: váltságdíjat és szabad elvonulást követelnek a kapitányért cserében.
Független Hírügynökség - 2009.04.12.

2013. október 17., csütörtök

Spartacus - Az aréna istenei

A sorozat első évadjáról ITT olvashatsz összefoglalót,
a másodikról ITT, a harmadikról pedig ITT.



Figyelem, spoilerek!

A - nevezzük így - nulladik szezon is magán viseli a Spartacus főcímet, noha a trák rabszolga itt még egyáltalán nem szerepel, mert hónapokkal járunk az érkezése előtt, helyette viszont jobban megismerhetjük a Batiatus-ház lakóit, a gladiátorokat, és egész Capuát (hiszen ekkor még nagyjából mindenki életben van, aki a későbbiekben meghal). Ennek az évadnak ezért nincs is kifejezetten főszereplője, hacsak nem vesszük annak a második szezonban visszatérő Gannicust, aki köré leginkább ki van alakítva a történet. Ebben az időben ő a Batiatus-ház ünnepelt bajnoka. Ami a többi főszereplőt illeti, Oenomaus még nem doctore (viszont elődje halálát követően megkapja kinevezését), Barca az előző partnerével van, a még nem a Testvériséghez tartozó Ashur és szír társa pedig azon munkálkodik, hogy mihamarabb megkapják a jelet. Crixus a ludus legfrissebb szerzeménye, akinek harciassága és küzdőszelleme lenyűgözi Batiatust.

2013. október 16., szerda

Isteni műszak


Nem kizárt, hogy a magyar filmgyártás látja a fényt az alagút végén, és ha mázlija van, nem a vonat közeleg. Ugyan nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jövőt az jelentené, hogy a térség egyik legnagyobb, filmfelszereléseket bérbeadó cégével (Sparks) és az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésében kellene ezentúl magyar filmeket készíteni (amiket a mindenkori - most éppen Magyar Nemzeti Filmalap nevet viselő - pénzelosztó sóhivatal koordinál), de alapvetően annak is örülhetünk, hogy egyáltalán nem szűnt meg még teljesen a hazai filmgyártás - tekintve az elmúlt években tapasztalt zavaros állapotokat.

2013. október 13., vasárnap

Elysium - Fogságban

Elysium
A dél-afrikai Neill Blomkamp nagyjátékfilmes rendezői debütálása igen rendhagyóra sikerült négy évvel ezelőtt. A Distric 9 relatíve kevés pénzből készült (és annak nagy része is a parádés vizuális effektusokra mehetett el), realista, dokumentarista stílusával és érdekes történetével azonban egy minden szempontból maradandó alkotás született, ami - nem utolsósorban - a mozi világának "adta" Sharlto Copley-t is, aki bár tulajdonképpen nem színész (Blomkamp mellett volt számítógépes szakember, amikor a rendező a 3D-animációval ismerkedett), mégis kiváló karakter (különösen a brutális angol akcentusa), nem csoda hát, hogy az Álomgyár is felfedezte magának (pl. The A-team, Oldboy stb.).

2013. október 10., csütörtök

Spartacus - Elátkozottak háborúja (3. szezon)

A sorozat első évadjáról ITT olvashatsz összefoglalót,
a másodikról pedig ITT.



Figyelem, spoilerek!

Gaius Claudius Glaber halott, csakúgy, mint felesége, Ilithyia, valamint annak újszülöttje, akit Lucretia ragadott magával, amikor öngyilkosságot követett el. A Spartacus vezette rabszolgasereg újabb és újabb diadalokat arat, de mindezért óriási árat kell fizetniük: folyamatosan menekülniük kell az őket üldöző római csapatok elől, és eközben sok jó embert veszítenek. A lázadás terjedése immár komoly kihívást jelent Róma számára, nyilvánvalóvá válik, hogy a kezdeti, kisebb csatákat követően a totális háború elkerülhetetlen, a szenátus ezért Marcus Crassust kéri fel, hogy magánvagyonából állítson össze egy olyan hadsereget, melynek élén le tudja győzni Spartacust. Crassus, akit tapasztalatlan, de annál becsvágyóbb és ambiciózusabb fia, Tiberius is elkísér a hadjáratba, a fiatal tisztet, Julius Caesart kéri fel, hogy álruhában szivárogjon be a rabszolgák által elfoglalt város falai közé, hogy kikémlelje Spartacus szándékait.

2013. október 6., vasárnap

Tűzgyűrű - A nyár királyai


Tűzgyűrű
Óriásszörnyek vs. óriásrobotok, így lehetne legrövidebben összefoglalni Guillermo del Toro legújabb filmjét, melyben egy, a Csendes-óceán alatt megnyíló dimenzionális kapun keresztül gonosz óriásszörnyek támadnak a világra. Az ellenük folytatott háború során városok tucatjai semmisülnek meg, és milliók pusztulnak el, végül az emberiségnek szinte teljesen kimerülnek a tartalékai. Utolsó mentsváruk az ún. Jaeger-program: hatalmas harci robotokat építenek, melyeket - agyukat összekapcsolva - több pilóta irányít. Egy tragikus végkimenetelű összecsapás után a programot a világ kormányai leállítják, ám egy katonatiszt, néhány tudós és egy csapat elszánt pilóta makacsul, önmagukat sem kímélve mégis felveszi a harcot az egyre agresszívebben támadó szörnyetegekkel.


Érdekességek és bakik 15.


A főszereplők neveinek kezdőbetűi (Dom, Robert, Eames, Arthur, Mal, Saito) az angol 'dreams', azaz álmok szót teszik ki. Ha még hozzájuk vesszük a többi szereplő nevének kezdőbetűit is (Peter, Ariadne, Yusuf), akkor a teljes szöveg 'dreams pay' lesz, vagyis 'fizető álmok', ami a szereplők tevékenységére utal.

2013. szeptember 29., vasárnap

Szemfényvesztők - Byzantium


Szemfényvesztők
A világ legjobb illuzionistának egy csapata bankot rabol, de nem akárhogyan: a mindenkit megtévesztő műsorszámuk végeztével a közönség közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI értetlenül áll az agyafúrt attrakció előtt, nem is sejtve, hogy a szemfényvesztők egy sokkal nagyobb dobásra készülnek.
Louis Leterrier mindössze ötödik filmje (a folytatás amúgy hivatalosan már be van jelentve, de premierdátum e sorok írásakor még nem ismert) egy olyan világba kalauzolja el a nézőket, amit legtöbbünk csak a nézőtérről ismer. Ez nem más, mint a trükkök, az illúziók, a megtévesztés és a figyelemelterelés világa, ahol semmi nem az, aminek látszik.

Pillangó-hatás - Fekete hattyú - Az ördög Pradát visel

Hadd csempésszek be pár olyan filmet, amik közül kettőt korábban láttam, de akkor még nem írtam róla a blogon (csak a saját, személyes Facebook-oldalamon), valamint egy egészen frisset, amit puszta agyrágózás gyanánt néztem meg ma délután a tévében.



Pillangó-hatás
Az elmúlt pár év egyik legjobb filmélménye számomra. Érdekes és izgalmas történet, kiváló rendezés, és ami a legfőbb: kiderült, hogy Ashton Kutcher nem egy hülye ripacs, hanem kifejezetten tehetséges színész, aki sajnos sokszor aprópénzre váltja a talentumát. A nagypapa-effektus durva kibontása.

2013. szeptember 25., szerda

Spartacus - Bosszú (2. szezon)

A sorozat első évadjáról ITT olvashatsz összefoglalót.


A legfontosabb változás az első szezonhoz képest az, hogy a címszerepet Liam McIntyre vette át szegény Andy Whitfieldtől.

Figyelem, spoilerek!

A lanista, Quintus Lentulus Batiatus halott, gladiátorai és rabszolgái fellázadtak, a szedett-vedett csapat pedig - Spartacus és Crixus vezetésével - menekülni kénytelen az új római prétor, Gaius Claudius Glaber elől. Az egykori Batiatus-villában közben felfedezik, hogy a mészárlást Lucretia túlélte, de az események hatására elméje megbomlott (?), ezért Glaber felesége, Ilithyia veszi pártfogásába az asszonyt, aki rövidesen visszanyeri erejét, és profetikus (?) jövendölésekkel segíti a Spartacus utáni hajtóvadászatot. Ő közben mind több és több rabszolgát szabadít fel és nyer meg az ügyének, majd seregével a Vezúv lábánál lévő elhagyatott templomba veszi be magát. Oenomaus a kegyetlen bánya-viadalok világába menekül, ahonnan sikerül kimenteni, csakúgy, mint Naeviat, aki egy kőbányában várja a halált. A behízelgő modorú Ashur ezúttal Glaber oldalán sütögeti a pecsenyéjét, de feltűnik Gannicus is (ő Az aréna istenei c. előzménysorozat főszereplője), aki eleinte szkeptikusan szemléli Spartacus erőfeszítéseit, de végül - főleg azért, hogy visszanyerje az őt árulónak tartó Oenomaus megbecsülését - csatlakozik az egykori gladiátorokhoz.

2013. szeptember 22., vasárnap

Szökevényvonat - Transz


Szökevényvonat
Andrej Koncsalovszkij Oroszországban született filmrendező, aki megannyi hazai alkotást követően, a '80-as évek elején Hollywoodba tette át a székhelyét, hogy ott (amerikai mérce szerint) egy átlagosan közepes, de megbízható iparosrendezővé váljék. Legnagyobb közönségsikerét a Tango és Cashsel érte el, hazánkban pedig leginkább onnan lehet ismerős a neve, hogy 10 éve itt forgatta Glenn Close és Patrick Stewart főszereplésével Az oroszlán télen című tévéfilmet. A 76 éves rendező napjainkban is aktívan dolgozik, következő projektje 2014-es dátummal van bejelentve.

2013. szeptember 15., vasárnap

Mud - Barátunk, Superman


Mud
Bár hazánkban is jól ismert, kedvelt színészek (Matthew "leveszem az ingem" McConaughey, Reese Witherspoon) játszanak benne (nem is rosszul, főleg McConaughey remekel), nálunk mégsem került mozikba a Mud, ami annak fényében nem is csoda, hogy az amerikai független filmek nem éppen a közönségmágnes-képességükről híresek, amire csak úgy tódulnának a népek a magyar plázamozikba, így - hogy azért szó ne érje a ház elejét - a Mud szép csendben megjelenik majd valamikor DVD-n, aztán aki kíváncsi rá, úgyis megveszi. Sajnálatos ez a hozzáállás a forgalmazók részéről, de azért érthető is, hiszen lehet akármekkora hulladék, mégis csak egy Riddick termel profitot, míg egy Mud-hoz hasonló film szinte semmit, így nem is kérdés, melyiket küldik moziforgalmazásba, és melyik végzi a polcok alján.

2013. szeptember 12., csütörtök

Érdekességek és bakik 14.


Amikor James Cameron úgy döntött, hogy a valódi Titanic roncsáról is szeretne felvételeket a filmbe, nem akart tengeralattjáróból készült snitteket, ezért a fivére és a Panavision (filmes felszereléseket gyártó cég) kifejlesztett egy különleges, nyomástűrő kamerát, ami a 400 atmoszférás nyomást is kibírta. Ezzel az eszközzel csupán alig negyedórányi anyagot lehetett egyszerre felvenni, ezért Cameron készíttetett egy méretarányos modellt a Titanic roncsáról, hogy azon tervezhessék meg és gyakorolhassák be a különféle mélytengeri manővereket. Végül 12 merülésből sikerült megoldani az összes felvételt, a kamera pedig "szerepel" is a filmben.

2013. szeptember 11., szerda

Spartacus - Vér és homok (1. szezon)


Tyű... a felemás Arrow után igazi felüdülés volt nézni - nyilván nem a rengeteg vér és a pucérság (férfi és női egyaránt), trágárság miatt, bár tény, hogy ezek elég autentikussá tették az élményt.

2013. szeptember 8., vasárnap

Kick-Ass 1-2.

Kick-Ass
Néhány évvel ezelőtt kellemes meglepetés volt a Kick-Ass című képregény-akció-komédia, ami két Vasember, Thor, Rozsomák, no meg Batman között próbált valami újat mondani a szuperhősség mibenlétéről - és közben hatalmas fityiszt mutatott az egész műfajnak többek között azzal, hogy egy tündéri kislányt alakított át vérszomjas (és mocskos szájú) hentelőgéppé.
A képregény először 2008-ban jelent meg a Marvel Comics (pontosabban annak Icon nevű leányvállalatának) kiadásában, de mivel rendkívül sok benne az erőszak és a trágárság, gyakorlatilag egyetlen filmstúdió sem volt hajlandó beszállni a mozgóképes adaptáció gyártásba, így a Kick-Ass független filmként készült el (többek között Brad Pitt támogatásának köszönhetően).

2013. szeptember 1., vasárnap

Engedj be!

Låt den rätte komma in - Let the right one in - Engedj be!
Gyerekhorror... nem egy népszerű műfaj, hiszen a gyerekekre a normálisabbja szent és sérthetetlen lényekként gondol, akiket a filmekben tilos bántani, nem szabad a kezükbe fegyvert adni, és általában véve ki kell őket hagyni mindennemű szörnyűségből. Ezzel alapvetően én is egyetértek, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy dramaturgiai szempontból a gyerekek rendkívüli történetekbe való helyezésével igen sajátságos hangulat hozható létre, ami az egész filmre rányomja a bélyegét. És ez persze nem csupán horrorban működik, de lényegében akármilyen műfajban (pl. Az, Super8, Kick/Ass, Pillangó-hatás, Végtelen történet stb.).
E bevezető után hadd szóljak pár szót a svédekről: Abba, Ace of Base, Roxette, IKEA, Volvo, Saab, de mivel filmekről van szó, akkor Ingmar Bergman és A tetovált lány á la Millenium-trilógia. A svédek - csakúgy, mint általában a skandinávok - eléggé élen járnak az európai filmgyártásban, 2008-ban pedig elkészítettek egy remek vámpírmozit, ami igazi felüdülés mindazok számára, akik már kissé megcsömörlöttek a sok, véres, amerikai szeméttől, ahol tucatszámra hentelik egymást a szereplők, de értelmes történetük többnyire nincsen (pl. Penge, Underworld).


2013. augusztus 28., szerda

Érdekességek és bakik 13.


Az Ómen első részében, a Windsor Álltakertben lévő jelenetben páviánok támadják meg Katherine és Damien autóját. Hogy az állatokat rávegyék az agresszív viselkedésre, egy gondozó egy páviánkölyökkel a kezében elbújt a hátsó ülésen, de a páviánokat ez a legkevésbé sem érdekelte, eszük ágában sem volt támadni. Amikor viszont elkapták a csapat vezérét, az összes pávián megőrült. Lee Remick rémülete nagyon is valódi volt, nem színészet.

Érdekességek és bakik 12.


Az Arrowban szereplő John Diggle Afganisztánban szolgált, ezt többször elhangzik a széria folyamán. A 16. részben Dig megemlíti, hogy beszél arabul, Afganisztánban azonban a hivatalos nyelv a pastu, úgyhogy a férfi inkább Irakban boldogulna a nyelvtudásával (habár Afganisztán egyes részein megértik az arabot is, ez tény, de a népesség zöme inkább a pastut beszéli).

Érdekességek és bakik 11.


A The Wolverine-ben a magánrepülőgép, amire Logan és Yukio felszáll Alaszkában, máshogy néz ki, mint ami Tokió felett repül.

2013. augusztus 25., vasárnap

Nem vénnek való vidék - Vérző olaj

Nem vénnek való vidék
Llewelyn Moss talál néhány elhagyatott teherautót a texasi sivatagban, melyeket egy csapat mexikói hulla őriz. Az egyik kocsi platóján egy nagy rakás heroin, az egyik halott mellett pedig egy pénzzel teli táska pihen. A férfi elveszi a pénzt, ezzel pedig egy olyan eseménysort indít meg, amivel még a korosodó és kiábrándult Bell seriff sem tud mit kezdeni. Moss megpróbál egérutat nyerni egy rejtélyes és halálos figura elől, útjukat azonban egyre több holttest kíséri.


2013. augusztus 23., péntek

Arrow

Mindig is kedveltem a Marvel és a DC képregényeit, és az utóbbi években viszonylag sok animációs- és élőszereplős filmet láttam is a két nagy kiadó történeteiből és szereplőivel. Arrow, teljes nevén: a Zöld Íjász (Green Arrow) a DC Comics istállójába tartozik. A figura eredettörténetébe hadd ne menjek bele, bár nem is nagyon érdemes, hiszen a tévésorozat kedvéért újraírták a figura egész hátterét (amit egyébként az évtizedek során a képregényekben is többször átdolgoztak): Oliver Queen, az elkényesztetett milliárdoscsemete hajótörést szenved valahol a Kínai tengeren, a balesetet pedig csak hárman élik túl, és egy mentőcsónakban sodródnak a hullámok hátán. Hogy növelje fia életben maradási esélyét, az apa megöli harmadik társukat, majd önmagával is végez, Oliver pedig nem sokkal később egy szigetre vetődik, ahol összeakad egy ázsiai alakkal, aki tanítgatni kezdi a túlélés alapjaira. Öt hosszú évvel később az immár harcedzett fiatalember sikeresen megmenekül és visszatér a városába, ahol hozzáfog apja utolsó kérésének teljesítéséhez: álruhás alteregójaként megbüntet mindenkit, akinek a neve szerepel egy titokzatos listán.

2013. augusztus 18., vasárnap

Sherlock Holmes 1-2.

Sherlock Holmes
Ha választanom kellene az eddig készült adaptációk közül, amiket láttam (tévés és mozis egyaránt), a sorrend a következő lenne:

1. Az 1984-es sorozat Jeremy Brett-tel a címszerepben,
2. a Sherlock című sorozat Benedict Cumberbatch-csel,
3. a 2009-es és 2011-es filmek Robert Downey Jr.-ral,

(bár a második és harmadik helyezett eléggé holtversenyben áll egymással).

2013. augusztus 12., hétfő

White House Down - Oblivion

White House Down - Az elnök végveszélyben
Előbb Olympus, most meg az Égi Kastély... mindkét katonai kifejezés a Fehér Házra utal, és rövid időn belül két olyan film is kijött a mozikba, melyekben az USA elnökének munkahelye/otthona kerül terroristák célpontjába, persze nincs másról szó, mint hogy remekül el lehet sütni néhány ócska patrióta közhelyet, na meg remek alkalom az agyatlan zúzásra is.
Ez tök ugyanaz, mint annak idején a Deep Impact és az Armageddon vagy épp a Dante pokla és a Tűzhányó volt, és őszintén szólva azt reméltem, hogy Hollywood évekkel ezelőtt leállt ezzel a "párhuzamosan megcsináljuk ugyanazt a sz@rt"-módszerrel (habár a Tűzhányó egész jó szerintem). Na, de úgy tűnik, mégsem. Nagy szellemek találkozása vagy csak a véletlen műve? Ki tudja. Mindenesetre Roland Emmerich továbbra sem találja önmagát, és a tény tény marad, hogy 15 éve nem csinált tényleg jó filmet (nagy szó, hogy a Godzilla annak számít, legalábbis szerintem).


2013. augusztus 7., szerda

A valódi neve pedig nem más, mint...

Sokunk szereti a különféle színészeket, rendezőket, de vajon tudjuk-e, hogy kinek mi a valódi neve? :)


Woody Allen - Allen Konigsberg

Érdekességek és bakik 10.


A Függetlenség napjában a híres elnöki beszédet 1995. augusztus 6-án forgatták egy üres hangár előtt. Ez ugyanaz az épület, amiben az Enola Gay állt egykor, vagyis az a repülőgép, amely pontosan 50 évvel korábban, 1945. augusztus 6-án atombombát dobott Hiroshimára.

Érdekességek és bakik 9.


A Hullajó (állítólag) minden idők legvéresebb horrorfilmje. A fűnyírós jelenetben másodpercenként 5 gallon (kb. 20 liter) művért pumpáltak a szereplőkre, de a legutolsó jelenetben is elhasználtak 300 liternyit.

2013. augusztus 3., szombat

The Wolverine

Rozsomák light #2


2000, vagyis az első X-Men-film óta meggyőződésem, hogy Hugh Jackman alkalmatlan Rozsomák szerepére, bár szerencsére a trilógia színvonala kellőképp palástolni tudta ezt, azonban az első, és most a második önálló Wolverine-mozi csak még jobban meggyőzött, hogy Jackman-nek ideje lenne távozni a franchise-ból, mivel nem kis részben miatta olyan alacsony a minőség. Bár a színész produkciós cége ezúttal kimaradt a gyártásból, de ettől még nincs sok okunk a vidámságra, mivel az egyszerűen csak The Wolverine címre keresztelt film továbbra is ugyanazokból a sebekből vérzik, mint elődje.

2013. július 28., vasárnap

Senki többet - Piszkos melók


Senki többet
Új értelmet nyer a mondás, miszerint valaki a "falnak beszél".
Giuseppe Tornatore vitán felül a legismertebb kortárs olasz filmrendező, akire feltétlenül oda kell figyelni. Legújabb műve a Senki többet címet viseli, főszereplője egy Virgil Oldman nevű műkereskedő, aki a legjobb a szakmájában, emberi kapcsolatai azonban minimálisak, a világnak csupán egy parányi darabjában él, amúgy elzárkózik szinte minden és mindenki elől. Egy nap telefonhívást kap egy titokzatos nőtől, aki arra kéri, hogy bonyolítsa le a szülei hagyatékának felbecsülését és eladását. A nő pánikbeteg, képtelen elhagyni a házat, ám idővel megnyílik Virgil előtt, és a két ember korábban nem tapasztalt érzelmeket kezd táplálni egymás iránt.