2013. december 30., hétfő

Gargoyles


A vízköpők kőből faragott, bizarr kinézetű fantáziaalakok, melyek elsődleges funkciója az esővíz elvezetése, amely így nem károsítja az épületek falait, és ezzel az építmény anyagát. Az angol gargoyle szó a francia gargouille-ból ered, egyik jelentése: torok, ami a kőalakok tátott szájára utal, amin a víz eltávozik. A francia kifejezés a latin gurgulio szóból származtatható, ami szintén torkot jelent, de egyben a gargarizálásra is utaló hangutánzószó.

A vízköpőket általában a középkorból eredeztetik, azonban már az ókori Egyiptomban és Görögországban is voltak vízelvezető funkcióval bíró kőfaragványok, melyek például oroszlánfejet formáztak, de az etruszk és római időkből is vannak ilyen régészeti leletek.

The Master - Újratervezés - Don Jon

The Master
A második világháború után néhány évvel járunk. Az egykori tengerészgyalogos, Freddie Quell a leszerelés után nem találja helyét a világban. Egyre gyakrabban issza le magát, és bár próbál helytállni, munkát vállalni, a régi beidegződései nem hagyják nyugodni. Egy nap megismerkedik egy önismereti (vallási?) csoporttal (szektával?) és annak karizmatikus vezetőjével. Az önmagát kereső, kiégett férfi hosszú ideje először érzi úgy, hogy ismét tartozik valahová, bár önmaga legyőzése sokkal nehezebb annál, mint gondolná - ráadásul nem is biztos, hogy ezt akarja.


2013. december 22., vasárnap

Gravitáció - Toszkán szépség

Gravitáció
Bár Alfonso Cuarón rendezett Harry Pottert is, alighanem az eddigi legnagyobb dobása mégis a Gravitáció. Azt ugyan messze nem állítom, hogy a forgatókönyv fenekestül fordítja fel az amerikai filmírás történetét, ám külsőségeit tekintve mindenképp egy újszerű, kis túlzással akár forradalminak is nevezhető filmről van szó, ami igencsak ráfért már az Álomgyárra, miután jó 15-20 éve csak önmagát ismételgeti (jól-rosszabbul).


2013. december 17., kedd

Kevésbé ismert cameok #2

George A. Romero A bárányok hallgatnakban

Star Warsos kakukktojások 3.

A Spielberg-Lucas-páros újabb együttműködésének egyik érdekes eredménye az, hogy az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói egyik jelenetét ugyanabban a tunéziai kanyonban vették fel, ahol az Egy új reményben Artu összetűzésbe keveredett a jawákkal.

2013. december 15., vasárnap

New York bandái - Call Girl


New York bandái
Amerika vérben, erőszakban és szenvedésben született, és azóta is abban él. Ahogy az első telepesek az Újvilág földjére tették a lábukat, gyakorlatilag kisebb-nagyobb megszakításokkal ölték egymást és/vagy másokat. Kezdődött minden a függetlenségi háborúval, majd fokozatosan kiirtották és rezervátumokba kényszerítették az őslakos indiánokat (fura módon ezt nem nagyon emlegetik a nyugat hősies meghódításáról szóló romantikus elbeszélések), ezután a behurcolt feketéket kezdték el gyilkolászni (ami problémát végső soron saját maguk okozták saját maguknak, amikor meghonosították a rabszolgatartást, aztán nem győztek csodálkozni, hogy a felszabadított feketék ellenük fordultak), megvívtak egy polgárháborút, majd néhány évtizedes elszigeteltséget követően kiléptek a nemzetközi porondra, és lényegében az első, de még inkább a második világháború óta megállás nélkül hőzöngenek valahol, mindig valami más eszmét vagy jelszót tűzve a zászlójukra (most épp a demokráciát és a terror elleni harcot).

2013. december 8., vasárnap

Iron Man and Hulk: Heroes United - JFK

Iron Man and Hulk - Heroes United
A képregénygeekek nyilván elaléltak, amikor meghallották, hogy a Marvel Animation következő dobása - a lepkefing-halványságú Iron Man: Rise of Technovore után - egy crossover lesz, azon belül is Vasembert eresztik össze a Hulkkal. Az olyan, korábbi rajzfilmek, mint például a Next Avengers vagy a Hulk vs Wolverine bebizonyította, hogy lényegesen jobbak azok a történetek, melyekben nem csak egy főszereplő van, hanem legalább kettő vagy több, mert így a karakterek és a cselekmény is sokkal működőképesebb - nem csoda, hogy a DC kb. soha nem, vagy alig szerepeltette szólóban egy-egy hősét; az eredmény pedig őt igazolta, mind mennyiség, mind minőség tekintetében (érdekes módon az élőszereplős filmek esetében viszont pont fordított a helyzet, mert ott a Marvel köröket ver riválisára).

2013. december 4., szerda

Star Wars: Színvallás

A sorozat első részéről, a Tűzharcról született kritika elolvasható ITT,
a második részről, a Coruscantról pedig ITT.


A harmadik résszel fontos állomásához jutott a Republic Commando-sorozat, azaz elsősorban az Omega-osztag - Darman, Atin, Fi és Niner - tagjainak kalandjai, de nem hagyhatók ki a további fő- és fontos mellékszereplők sem, úgymint Etain Tur-Mukan, Kal Skirata, Walon Vau, Bardan Jusik, Arligan Zey, Ordo, Corr, a Deltások - Fixer, Sev, Boss és Scorch - vagy Besany Wennen.

2013. december 1., vasárnap

Gyilkos Joe - Polisse


Gyilkos Joe
Amekkora csajmágnes és olykor még húzónév is Matthew McConaughey, az elmúlt időszakban már a második filmje nem kerül nálunk mozi-forgalmazásba, holott némely marhaságát simán bemutatják. A Mud után most a Gyilkos Joe-t is csak azok tudják megnézni, akik megveszik DVD-n, vagy - ne szépítsünk - letöltik. Nem állítom persze, hogy pont ezt a filmjét kellett volna a hazai mozikba küldeni, de mégis (sőt sokkal) inkább ezt, mint mondjuk egy Szaharát vagy Magic Mike-ot.