2020. február 4., kedd

A búcsú

Megtörtént hazugság alapján - hirdeti a plakát tagline-ja, vagyis Lulu Wang filmjét valós események, azon belül is személyes élmények ihlették.

Az Amerikában élő kínai család hírt kap arról, hogy odahaza élő, idős rokonuk rákban szenved és már csak hónapjai vannak hátra. Billi és szülei Kínába utaznak, ahol összegyűlik az egész család, ám a nagymamának nem mondják meg az egyesülés okát, "hivatalosan" ugyanis a fiú-unoka házasságkötését érkeztek megünnepelni. Az energikus, öreg hölgy, aki mit sem tud saját állapotáról, kézben tartja az esküvő körüli teendőket, ám ezzel nem kis aggodalmat vált ki hozzátartozóiból, különösen Billiből, a fiatal lány ugyanis képtelen megérteni a kínai és amerikai hozzáállásbeli különbséget a halálhoz és a kegyes hazugságokhoz.

Az amerikai dramedykhez szokott, nyugati közönség talán kicsit megütközhet azon, hogy ebben a filmben nincsenek nagy sírások és látványos kiborulások, vagyis úgy közvetít érzéseket és érzelmeket, hogy nem rágja azokat a néző szájába és nem akarja őket mindenáron megríkatni.
Eleve a nyugati ember számára nehezen fogható fel az, ami a kínaiaknak magától értetődő, ez pedig elgondolkodtatja az embert mindarról, amit a nyugati kultúráról addig hitt.

Ez az, amit meg kellene értenetek. Régóta Nyugaton éltek. Ti úgy tartjátok, hogy egy ember élete csakis az övé. És éppen ez a különbség Kelet és Nyugat között. Keleten az ember élete része az egésznek. A családé. A társadalomé.

Mi sem írhatja le jobban az eltérést a kétféle felfogás között, mint e sorok.

Meg ez:

Van egy kínai mondás, miszerint ha valakinek rákja lesz, meghal. De nem a rák öli meg, hanem a félelem.

Vagyis sok múlik a hozzáálláson, bár nyilván ez sem teljesen igaz minden esetben, hiszen akármilyen pozitív szemlélet sem képes segíteni, ha annyira súlyos a fizikai betegség, bár ki tudja, lehet, hogy ezt is csak a belém nevelt nyugati típusú gondolkodás mondatja velem.


A történet végére azért van megszívlelendő tanács is, de szerencsére ezt sem úgy tolják a képünkbe, mint valami paulo coelhoi (mű)bölcsességet:

Végigjártam az élet útját és egy dolgot biztosan mondhatok: sok nehézséggel fogsz szembesülni. De nyitottnak kell lenned. Ne legyél olyan, mint a bika egy szobában, ami minden falba beveri a szarvát. Az élet nem csak arról szól, mit teszel, sokkal inkább arról, hogyan teszed azt.

Kicsit lassú folyású, szívmelengető film A búcsú (egy kedves csavarral a végén), szépen fényképezett, mókás fő- és mellékszereplőkkel, érdekes kulturális betekintés egy különleges népcsoport életérzésébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése