Steve Jobs

Felemás érzések kavarogtak bennem, amikor megtudtam, hogy Danny Boyle filmet készít Steve Jobs-ról. Nem azért, mert Apple-fanatikus vagyok és úgy gondolom, szentségtörés lenne ehhez a témához nyúlni. Közel sem, hiszen nincsen egyetlen Almás eszközöm, soha nem volt, és valószínűleg soha nem is lesz, mivel nincs rá szükségem (de legfőképp pénzem).

Noha Jobs nem olyan régen hunyt el, azért a halála óta mégis eltelt majdnem öt év, az iPhone-ok és MacBookok köszönik szépen, jól elvannak az irreálisan magas árazásukkal, a cégalapító személye viszont már nem bír akkora hírértékkel, mint egykor. Persze, korának egyik meghatározó elméje volt, nélküle egy csomó dolog nem létezne, amit ma természetesnek veszünk egy számítógépben vagy mobiltelefonban, ám az élet megy tovább, a világ pedig lassan túllép(ett) a Steve Jobs-jelenségen.

Egyrészt. Másrészt pedig Joshua Michael Stern és Ashton Kutcher 2013-ban már lecsapta a labdát a jOBS-szal, ami lehet, hogy sokaknak nem tetszett, de akkor is első volt a mozis életrajzi filmek sorában, ezek után pedig nem sok újat lehet elmesélni az Apple-gururól.

Aaron Sorkint mindez cseppet sem zavarta, forgatókönyve pedig - hasonlóan az Oscar-díjjal jutalmazott Közösségi hálóhoz - ezúttal is az emberre koncentrált a termék mögött.

A történet:

Hagyományos értelemben vett történet nincsen, van viszont három "felvonásra" osztott cselekmény; az első 1984-ben, a második 1988-ban, a harmadik pedig 1998-ban játszódik, mindegyik egy-egy bejelentő-show előtt.
Steve Jobs a színfalak mögött kénytelen szembenézni nem várt problémákkal, pl. a hirtelen elromló vadonatúj Macintosh-sal, a NeXT Computer premierje előtt a lányával, akit sokáig nem volt hajlandó sajátjaként elismerni, vagy éppen John Sculley-val, aki eltávolította őt az Apple éléről.
Jobs szinte mindenkit elmart maga mellől az évek során, barátjával és társ-cégalapítójával, Steve Wozniakkal sem felhőtlen a viszonya, egyedül Joanna Hoffman, a marketingfőnöke tart ki mellette, és évtizedeken át segíti főnökét.

Kukac az almában

Aki eddig azt hitte, hogy Quentin Tarantino filmjeiben sokat dumálnak, az gondolja újra a véleményét.
A Steve Jobs-ban lényegében az elsőtől az utolsó percig nem történik semmi "akció", ehelyett a szereplők jönnek-mennek egyik helyről a másikra, és közben vég nélkül beszélnek.
Igaz, a film lényege éppen ebben rejlik; nem a beszéd mennyiségében, hanem a tartalmában. A dialógok során rajzolódik ki az Apple-vezér személyisége, gondolkodásmódja, és viszonya az emberekhez, ez alapján pedig - kissé sarkítva - elmondható, hogy Jobs egy bunkó seggfej volt, akinek hiába voltak forradalmi elképzelései, ha mindenkivel úgy bánt, mint a mosogatóronggyal. Persze, azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy akadtak jobb pillanatai is, amikor legalább egy időre sikerült legyőznie magában a trollt, és kiderült, hogy neki is vannak érzései, hovatovább törődik másokkal, például a lányával, Lisával.

A Sorkin-Boyle-féle figura meglehetősen távol áll tehát attól az idealizált és nyilván marketing-eszközökkel alaposan megtámogatott képtől, ami Steve Jobs-t egy jóságos, különc géniuszként igyekszik beállítani, aki fényével beragyogta ezt a nyomorult árnyékvilágot - bár lehet, hogy ő is éppen így vélekedett saját magáról.

Ha számba vesszük az elmúlt kb. 150 év meghatározó technikai újításait, a mögöttük lévő elmék igencsak ellentmondásos alakok voltak. Nicola Tesla, Thomas Edison, Howard Hughes, stb. Mindegyikük zseninek számított a saját területén, ám elismertségük változó volt, és sikereikért is nagy árat kellett fizetniük - miért épp Steve Jobs lenne kivétel?

Úgy tűnik, ahhoz, hogy valaki átütő erejű újítást hozzon a piacra, elengedhetetlen, hogy valamilyen módon kívülálló legyen (pl. örökbefogadott, mint Jobs), hogy meglegyen számára az a nem túl tágas személyes tér, amibe csak nagyon kevesen férnek bele. Valamit valamiért, avagy a csúcson mindig magányos az ember.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Ahhoz képest, hogy a film két órája alatt szinte végig beszélő fejeket látni, a Steve Jobs nem unalmas, hiszen azért történnek események, van feszültség is, csak hát azért ez mégsem egy akciómozi, szóval ennek tudatában célszerű leülni Danny Boyle alkotása elé.

Az izgalmat főleg az jelenti, hogyan birkózik meg Jobs az eléje gördülő akadályokkal, amikor csak órák-percek vannak hátra a bemutató kezdetéig, és neki sok mindennel kellene foglalkoznia, csak pont azzal nem, hogy pl. a volt barátnője tartásdíjat akar kicsikarni belőle, miközben a Macintosh nem hajlandó "Helló"-t mondani.

Az operatőri munka szép, és van benne egy különlegesség is: Alwin H. Küchler háromféle felvételi technikát használt: 16 mm-es és 35 mm-es filmre, valamint digitális nyersanyagra is dolgozott, ezzel képileg is elválasztva egymástól a felvonásokat, igaz, a minőségbeli különbséget nem biztos, hogy mindenki észreveszi, bár pl. Bluray-en valószínűleg szembetűnő lesz.

Az a tény, hogy Michael Fassbender szemernyit sem hasonlít Jobs-ra, egyszerre előny és hátrány. Előny, mert ennek az "elidegenítésnek" köszönhetően jobban kirajzolódik az általa megformált karakter, de hátrány, mert így kevéssé lehet vele azonosulni, a néző minduntalan arra gondolhat, hogy ez az ember nem Steve Jobs, hanem egy színész, aki Steve Jobs-t játssza.
Bárhogy is, Fassbender teljesítménye a szokásos magas színvonalú, és lényegesen jobban megérdemelné az Oscar-díjat, mint Leonardo DiCaprio, aki A visszatérőben kb. csak a mocsokban való mászást tudja felmutatni, de valódi játékot nem igazán.

Kate Winslet is remekel (és szintén megérdemelné az arany szobrocskát), csakúgy, mint Jeff Daniels, akiről az ember el se hinné, hogy Dumb és Dumber-féle marhaságokban is feltűnt karrierje során.

Seth Rogennek is több drámai szerepet kéne vállalnia (pl. Volt egy tánc), hiszen sokkal jobb színész annál, semmint a tehetségét kizárólag vígjátékokban való hülyéskedésre pazarolja.


Míg a jOBS "hagyományosabb" életrajzi film volt, Danny Boyle produkciója formabontóbban igyekszik bemutatni az almás cég első emberét.
Akik több Macet, netán iPhone-t várnának, azok alaposan csalódni fognak, hiszen ez a mozi egészen más jellegű; sokkal fontosabb a címszereplő személye és viszonya az őt körülvevőkhöz, mint az, amit és ahogy létrehozott.
Valamennyire biztosan megosztja majd a rajongókat az, hogy a forgatókönyvíró és a rendező lerángatta bálványukat a gyarló pórnép közé, de ez talán megbocsátható részükről, hiszen nem akartak többet, mint egyszerűen megmutatni az igazi Steve Jobs-t az Apple mögött.