Creed: Apollo fia

A neten körbejár egy olyan poén, hogy Rocky Balboa híres motivációs beszédei kire milyen hatással vannak. Például: "elmondtam az aranyhalamnak, azóta cápa", és ehhez hasonlók.
Bár sokak szerint a Taxisofőrnek kellett volna a legjobb film Oscarját kapnia 1977-ben, azért a Rocky is megérdemelte, ha másért nem, hát Sylvester Stallone erőfeszítéseiért, hogy ő játszhassa el a főszerepet is, ha már a forgatókönyvet megírta. A producerek igyekeztek kiszúrni a feltörekvő titánnal, a legminimálisabb gázsit ajánlották csak neki, amit viszont Sly gondolkodás nélkül elfogadott, a többi pedig már mozitörténelem.
A Rockyval nem csupán a világ leghíresebb bokszfilm-sorozata született meg, de egyúttal közelebb hozta a nézőkhöz az edzőtermek és a szorító világát is, és olyan realista stílusban mesélte el egy átlagos fickó küzdelmét a céljaiért, amire korábban nemigen volt példa. A szériából végül összesen hat rész készült; rögtön az elsőben mutatkozott be Rocky ellenfele, majd később barátja, Apollo Creed, aki aztán a negyedik epizódban életét vesztette.

A történet:

Adonis Johnson gyerekkora egy részét javítóintézetekben töltötte. A balhés, verekedős srác nem tudja, hogy apja, Apollo Creed még az ő születése előtt meghalt, ám egy napon megjelenik egy nő, aki magával viszi őt. Anyja jó életet biztosít a fia számára, ám ahogy telnek az évek, Adonis egyre jobban érzi az apai örökséget, így titokban edzeni kezd, felnőve pedig bokszmeccseken vesz részt - Mexikóban.

Hogy valódi harcossá váljon, a fiatalember elhatározza, hogy mestert keres magának, ezért Philadelphiába költözik és ellátogat a már visszavonult Rocky Balboához. Az egykori bajnok eleinte nem akar Adonis edzője lenni, ám végül beadja a derekát, és elkezdenek dolgozni, nem sokkal később pedig lehetőség nyílik egy nagy mérkőzésre is, ám a részvétel egyik feltétele, hogy Adonisnak Creedre kell változtatnia a vezetéknevét.

A tigris szeme

Ezt a filmet nem akarta a magyar forgalmazó moziban bemutatni.

Ismétlem: Ezt a filmet nem akarta a magyar forgalmazó moziban bemutatni. Egy Asylumos produkció nem probléma, egy Rocky-film viszont igen. Na, jó, csak "kvázi'" az, hiszen Rocky itt nem fő-, hanem inkább mellékszereplő, igaz, ez vajmi keveset von le a karakteréből meg úgy általában Stallone vászonidejéből, mégis, Sly neve az utóbbi években megint jól cseng, így tényleg érthetetlen a forgalmazó első döntése.

Talán az volt a gond, hogy a sztori nem Rockyról szól, talán az, hogy kevésbé ismeret alkotók munkájáról van szó, meg hát nem is olyan rég volt egy hasonló film a hazai mozikban (Mélyütés). Szerencsére, végül győzött a józan ész.

A történet mai szemmel nézve egyáltalán nem jelent újdonságot, sőt ami azt illeti, lerágott csontnak számít az "ember önmagát győzi le"-motívum, de sportfilmeket viszonylag nehéz másra kihegyezni, a boksz meg úgyis kiváló szimbóluma ennek a fajta személyiségfejlődésnek, nem csoda hát, hogy az elmúlt évek bunyós produkciói is ilyesmiről szóltak.

A küzdelem nem csak a ringben zajlik, de az életben is, pl. helyre kell hozni egy családi kapcsolatot - elhidegült felség/barátnő/szülők/gyerekek -, és ahogy a cselekmény előre halad, úgy válik a főszereplő is egyre elszántabbá és céltudatosabbá, miközben jobb emberré válik, elkezdi felismerni, megbecsülni az addig mellőzött értékeket, és megtanul túllépni önmagán. Lehet, hogy a végső, nagy meccsen nem ő nyer, de az erkölcsi győzelmet akkor is ő aratja.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Ryan Coogler magával hozta A megálló című, első nagyjátékfilmjének kiváló "utcai" stílusát, ennek eredményeképp a Creed nem lett az a tipikusan szépelgő hollywoodi sikertörténet, melyben ötpercenként csattannak össze az acélkemény öklök az örök férfibarátság nevében.

Coogler minden bizonnyal ismeri azt a világot, ahonnan A megálló Oscar Grantje és a Creed Adonis Johnsonja érkezett, ezért aztán annak bemutatása is hiteles. A rendező illedelmesen vette kézbe a Rocky-örökséget is, a végeredmény pedig egy olyan film lett, aminek nézése közben bizony nem egyszer erezhetünk gombócot a torkunkban.

A tempó és ritmus teljesen rendben van, nincsenek üresjáratok, megfelelő módon váltogatják egymást a mozgalmasabb és nyugisabb jelenetek.

A fényképezés szép, sok a kézikamerázás, az operatőr a két főszereplőre koncentrál.

A zenét jórészt a bombasztikus, harci indulónak is beillő taktusok uralják, szinte már nem e világi hangulattal felruházva az adott képsorokat, ezen kívül pedig hip-hop számokat is hallhatunk, pl. Meek Milltől, de a női főszereplő, Tessa Thompson is énekel.

Ami Martin Scorsesenek Robert De Niro és Leonardo DiCaprio, az Ryan Cooglernek Michael B. Jordan, igaz, a Creed még csak a második közös filmjük, de szinte biztosra vehető, hogy sokat fognak még a jövőben együtt dolgozni.

Jordan alakítása ezúttal is természetes, egyszerű, és bokszolóként is megállja a helyét.

Ami Stallonét illeti, végre felvállalja, hogy öregember; 69 évesen ráadásul ugyanannyi idős, mint Burgess Meredith volt az első Rockyban.
Az ő játéka is kifogástalan, sőt talán az is elmondható, hogy karrierje egyik legjobbját nyújtja, erről tanúskodik a néhány napja kapott Aranyglóbusz is.


Noha átlagos, hovatovább sablonos megoldásaival a forgatókönyvírás állóvízét nem fogja különösebben felzavarni, a Creed mégis korrekt módon hozza nem csak a Rocky-, de általában a sport-, azon belül pedig a bokszfilmek jellemzőit és külsőségeit (pl. a lépcsős jelenettel a Philadelphiai Szépművészeti Múzeum előtt).
Stallone alighanem ezzel a mozival akasztotta végleg szögre a bokszkesztyűit, viszont simán elképzelhető, hogy Adonis Creeddel egy új franchise debütálását láthattuk.