Hollywoodban sosem volt hiány csinos színésznőkből. Egy széles mosoly, egy kacér pillantás, na és persze az elmaradhatatlan dekoltázs és/vagy kerek popsi. Sok esetben ennyi is elég a sikerhez, és az sem gond, ha az illető nem tud játszani, hiszen a (sokszor orvosi segédlettel kialakított) szépsége az első számú termék, a közönség zöme pedig úgysem azért fizet a moziban, hogy értelmes történetet lásson, hanem hogy gyönyörködhessen XY sztárban.
Hébe-hóba persze feltűnik egy nem csak szép, de tehetséges színésznő is, és ha még némi önbecsülés is szorult belé, igyekszik nem csupán a kinézetéből megélni, főleg annak tudatában, hogy a szépség múlandó, viszont mindig lesz egy fiatalabb és eladhatóbb csinibaba, akit ha másra nem, eyecandynek mindig lehet használni.
És volt Audrey Hepburn, aki külön kategóriát képvisel. Véleményem szerint, sem előtte, sem utána nem fordult meg az Álomgyárban, de még csak a környékén sem, varázslatosabb színésznő. Karcsú alakja, szívet melengető mosolya, egész lénye maga a megtestesült báj és elegancia, ráadásul még játszani is tudott, ami aztán végképp ritka párosítás.
