2015. október 30., péntek

50 évnyi Star Trek a kulisszák mögött

Habár a fél világ el van alélva a nemsokára moziba kerülő hetedik Star Wars-film újabb előzetesétől (ahogy mondani szokás: felrobbant az internet), ám nem szabad elfeledkezni a "nagy riválisról", a Star Trekről, ami persze egyáltalán nem vetélytárs, hiszen egyik űropera sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen csak különböznek egymástól, ám ettől még ugyanúgy lehet kedvelni mindkettőt (ahogy én is teszem).

A Star Trek 1966-ban indult, bár az első tévés sugárzáskor még nem vált kultikus jelenséggé, csak egyike volt a korabeli scifi-szériáknak. Néhány évvel később, amikor a Csillagok háborúja mozikba került 1977-ben, a Paramount Pictures - mondjuk ki őszintén - meglovagolta George Lucas korábban sohasem tapasztalt sikerét, és haladéktalanul készíteni akart valami hasonlót. Éppen kéznél volt a Star Trek, így Kirk kapitány és legénysége 1979-ben térváltással bevette a mozitermeket, a többi pedig már filmtörténelem.

Lássunk egy átfogó válogatást fél évszázadnyi Star Trekből, sorozatokból és filmekből vegyesen - rengeteg érdekességgel.


A képekre kattintva flickr-albumok jelennek meg. Célszerű megnyitni a teljes galériákat, hogy az egyes képekhez tartozó kommentárok is megjelenjenek.



Az Eredeti sorozat (1966-1969)
Star Trek TOS 
Az új nemzedék (1987-1994)
Star Trek TNG

Deep Space Nine (1993-1999)
Star Trek DS9

Voyager (1995-2001)
Star Trek VOY

Enterprise (2001-2005)
Star Trek ENT

A mozifilm(1979)
Star Trek TMP

Khan haragja(1982)
Star Trek TWOK

Spock nyomában (1984)
Star Trek TSFS

A hazatérés (1986)
Star Trek TWH

A végső határ (1989)
Star Trek TFF

A nem ismert tartomány (1991)
Star Trek TUC

Nemzedékek (1994)
Star Trek GEN

Kapcsolatfelvétel (1996)
Star Trek FC

Űrlázadás (1998)
Star Trek INS

Nemezis (2002)
Star Trek NEM

Star Trek (2009)
Star Trek

Sötétségben: Star Trek (2013)
Star Trek ID

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése