X polgártárs

Amikor az ember sorozatgyilkosokról hall, általában valamilyen amerikai killerre gondol, "hála" a különböző regényeknek, filmeknek, tévés szériáknak és iskolai lövöldözőkről szóló híradásoknak. A helyzet azonban kissé más; sorozatgyilkosok, vagyis olyan emberek, akik háromnál több áldozatot szednek, a világ minden táján előfordulnak, és persze nem a modern kor szülöttei, hiszen évszázadokkal korábban is előfordultak ilyen esetek.

Az "embervadászok" tehát régóta köztünk élnek, és bizony akármennyire is próbálta tagadni, bagatellizálni a Szovjetunió, alaposan meggyűlt a baja az azóta "rosztovi rém"-ként emlegetett Andrej Csikatiloval, aki 1978 és 1990 között tevékenykedett, áldozatai száma pedig meghaladja az ötvenet, de talán a hatvanat is.

1995-ben az HBO Pictures gyártott filmet a Csikatilo utáni, több éves nyomozásról.

A történet:

A Szovjetunió, valamikor a 80-as évek legelején. Meggyilkolt emberek, jobbára fiatal lányok és fiúk holtestei kezdenek felbukkanni. Viktor Burakov, igazságügyi orvosszakértő a talált nyomok alapján arra gyanakszik, hogy nem átlagos emberölésekkel van dolga, ám a hivatalos álláspont szerint a Szovjetunióban nincsenek sorozatgyilkosok, hiszen azok csak a dekadens nyugaton léteznek, ezért jelentését és következtetéseit az illetékes bizottság lesöpri az asztalról, és bár megbízzák az eset kivizsgálásával, mozgástere erősen behatárolt, nehogy bármi is kitudódjon az ügyről.
Ahogy telnek az évek, úgy kerülnek elő újabb és újabb hullák, ám a nyomozást vasmarokkal felügyelő elvtársak alapvető tényeket és információkat nem hajlandóak figyelembe venni, ezzel viszont a tettes malmára hajtják a vizet.
Az évtized végén, a politikai légkör változásával azonban felcsillan a remény, hogy Burakov talán mégis elkaphatja a gyilkost.


Red Heat

Az HBO mint filmgyártó vállalat manapság talán leginkább a Trónok harca kapcsán juthat az emberek eszébe, de persze ott van még a True Blood, a True Detective, a Boardwalk Empire, és még hosszasan lehetne sorolni.
A sorozatok mellett azonban a Home Box Office az 1980-as évek óta gyárt filmeket is, igaz, a kezdeti időkben a színvonal eléggé elmaradt napjaink produkcióiétól, de hát ez várható is volt egy tévécsatornától, ami mögött azért nincsen olyan gyártói infrastruktúra, mint egy nagy filmstúdiónál. Talán ezért is, az HBO Pictures 1999-ben lehúzta a rolót, napjainkban pedig az HBO csak megrendeli, de nem gyártja a tévés tartalmait, igaz, jóval nagyobb sikereket is ér el így.

Lényeg a lényeg, a Szovjetunió széthullásával nem csak egy több tízmilliós új piac jött létre, de a szélesebb nyugati közvélemény előtt ismeretlen történetek is előkerültek az állampárt archívumainak mélyéről, titkok derültek ki, melyek alapján az addig vörös veszedelemként és hidegháborús ellenfélként ismert Oroszországról bebizonyosodott, hogy korántsem volt olyan tökéletes, mint azt önmagáról igyekezett beállítani.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Bár csak 20 éves filmről beszélünk, nagyon eljárt felette az idő, és ez alatt nem a trükkök hiányát meg a technikai kontextusban vett modernséget értem.
Ez egy tévéfilm, ezért aztán a kisképernyős jelleg gyakorlatilag minden képkocájáról visszaköszön, kezdve a fényképezés stílusától, a színészek játékán át, egészen a díszletekig, kellékekig és jelmezekig.
Minden egyszerűbb, kisebb, olcsóbb, mint egy "igazi" filmben, ami nem is annyira meglepő, hiszen a direktor, Chris Gerolmo négy tévés rendezésen kívül nem sok mindent csinált (na, jó, '88-ban megírta a Lángoló Mississippi forgatókönyvét, azóta meg kitalálta A híd és az Irak című sorozatokat).

A tempó kissé lassú, bár nem unalmas, az izgalom és feszültség csak némi jóindulattal van jelen, de azért folyamatosan halad előre a cselekmény.
A dramaturgia alapja az akkor és ma is jól ismert "el kell kapni a gyilkost, de a főnökség állandóan lefogja a nyomozó kezét, igaz, van köztük egy valaki, aki segít, és végül csak sikerül megtalálni a tettest"-sablon szerint halad, ez van megfűszerezve a tipikus szovjet környezettel és életérzéssel.

A szovjet befolyási övezet "felszabadulásával" a környező államok is visszakerültek a nyugati világ térképére, köztük Magyarország is, így fordulhatott elő az, hogy az HBO és az író-rendező ide hozta produkcióját.

A film teljes egészében hazánkban forgott (pl. Budapesten, Hatvanban, Gödöllőn), mindez pedig igen jellegzetes, korhű hangulattal járt; erről magyar szakemberek - Romvári József és Jámbor Lóránt - gondoskodtak.
Van Lenin-poszter, Ladák és Volgák, meg a többi tipikus orosz látványelem, és persze olyan iszonyú lepukkantság, hogy a korabeli amerikai néző nem győzhette kapkodni a fejét, hogy "nahát, ilyesmi létezik?".

Manapság persze ez már erősen közhelyesnek számít, ám a maga idejében, pláne annyi pénzből, amennyi a produkció rendelkezésére állhatott, annak is lehetett örülni, hogy ennyi van, Magyarország meg nyilván így is a földhöz verdeste a fenekét a gyönyörtől.

A büdzsé jelentősebb része amúgy valószínűleg a húzónevek gázsijaira mehetett el, gondolok itt elsősorban Donald Sutherlandre, bár Stephen Rea sem lehetett olcsó. Az ő megfáradt, gyűrött arca amúgy is jól passzol a figurájához, Sutherland viszont kisujjból rázza ki a Fetiszov ezredeshez hasonló karaktereket; elég csak szigorúan néznie, hogy bármilyen szereplőválogató rendezőt meggyőzzön.

Joss Ackland kitűnő karakterszínész, ráadásul nem először játszott magas rangú szovjet pártfunkcionáriust (lásd még pl. Vadászat a Vörös Októberre), így ezúttal is hozta a szokott formáját, aztán persze ott van a legendás Max von Sydow, akinek ugyan aprócska szerep jutott, de kb. egyetlen rezdülésével lejátszik mindenki mást a képernyőről.

Csikatilo szerepében Jeffrey DeMunn látható.

Mindenképp említést érdemel a magyar szinkron, melyben olyan színészi alapvetések hangjait lehet hallani, mint például Gera Zoltán, Szersén Gyula vagy Mádi Szabó Gábor.


Noha az X polgártársat számos díjjal kitüntették (Sutherland pl. Emmyt és Golden Globe-ot is nyert), 2015-ben nézve már eléggé avíttnak számít. Nyilván nem szabad összehasonlítani napjaink tévés kínálatával, ám arról se feledkezzünk meg, hogy 1995-ben, de azt megelőzően is számtalan tévéfilm készült, amely hasonló (netán szerényebb) anyagi lehetőségek mellett is élvezhetőbb végeredménnyel járt.
Félreértés ne essék, Chris Gerolmo korrekt, ma is nézhető produkciót adott ki a kezéből, de az eltelt évtizedek olyan mérvű fejlődéssel jártak, annyira megemelték a tévénézők ingerküszöbét és elvárásait, hogy ez óhatatlanul is rányomja bélyegét erre a filmre.

A történet hátteréről

A teljes film magyarul: