Az ajándék

Az átlagos hazai filmbarát Joel Edgerton nevével legkorábban talán A klónok támadásában találkozhatott, melyben Owen Larsot alakította, igaz, ezt megelőzően sem volt teljesen ismeretlen az ausztrál színész, mert pl. a nálunk is vetített Vízizsaruk c. sorozatban is szerepelt.

Teltek-múltak az évek, majd elérkezett 2011, amikor elkészült egy remek sportfilm, a Warrior - A végső menet, melyben ugyan Tom Hardy és Nick Nolte csont nélkül elvitte a show-t, de a szélesebb nemzetközi közönség mégis jobban megismerhette Edgerton jellegzetes arcberendezését.

Most meg ott tartunk, hogy szépen csendben felküzdötte magát a hollywoodi ranglétra azon szintjére, ahol rendezői feladatokat osztogatnak, és még az sem gond, hogy nem rendelkezik nagyjátékfilmes tapasztalattal.

A történet:

Simon és felesége, Robyn vásárlás közben megismerkedik egy Gordon nevű férfival. Kiderül, hogy "Gordo" Simon volt iskolatársa, így barátkozni kezdenek, felelevenítve a régi éveket, egy idő után azonban Gordon egyre gyakrabban tűnik fel valamilyen ajándékkal, emiatt pedig személye teherré kezd válni a fiatal pár számára.
Simon kerek perec, pontot tesz a kapcsolat végére, ám úgy tűnik, hogy Gordo ezt nem akarja, vagy nem tudja elfogadni. Amikor Robyn rájön arra, hogy férje titokban utánanézett egykori iskolatársának, maga is nyomozásba kezd, ennek során pedig fokozatosan kiderül, milyen viszony is volt 20 évvel korábban a két férfi között.

Egy kissé megszállott...

Noha Edgerton is ügyesen oldotta meg azt az egyáltalán nem könnyű feladatot, hogy egy feszültséggel teli thrillert kerekítsen Az ajándékból, ez a műfaj és stílus mégis sokkal inkább illik például David Fincherhez, aki jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik e téren, még átlagosabb pillanataiban is.

Edgerton, aki amúgy a forgatókönyvet is írta, még újoncnak számít, ez pedig azzal együtt meglátszik a kész filmen, hogy szégyenkezésre egyáltalán nincs oka. Úgy kell felfogni, mint egy tanulási szakasz egyik lépcsőjét; okulni kell a hibákból, hogy a következő alkalommal már ne kövesse el őket.
Persze, sok múlik a tehetségen is, hiszen a rendezés nem csak abból áll, hogy ledaráljuk a jeleneteket, aztán a vágó úgyis kihoz belőle valamit. Elengedhetetlen az arányérzék és még egy rakás olyan dolog, ami más színészekből lett rendezőkben megvan (pl. Clint Eastwood, Ben Affleck, stb.), ám tanítani ezt nem lehet, maximum fejleszteni.

Edgertonban kétségtelenül megvan ez a plusz, nem egyszerűen csak leutánozza más rendezők megoldásait, viszont még nem talált rá a saját, önálló hangjára, ennek hiányában viszont Az ajándék a közepes pszichothrillerek sorát gazdagítja.

A legfőbb probléma, hogy a főszereplők nincsenek igazán kitalálva, ráadásul "túlságosan" átlagemberek, így aztán igazán azonosulni sem lehet velük annyira (mert alapvetően nem túl érdekes karakterek), bár ez talán tervezett dolog volt, hogy ez által hitelesebb legyen a történet, és az is meglehet, hogy ugyanezért nem látunk nagy sztárokat a vásznon.
Mindez szép dolog, ha tényleg tudatos döntés áll mögötte, én azonban afelé hajlok, hogy a gyártó stúdiók inkább csak nem akartak kockáztatni egy elsőfilmes rendezővel, meg persze nem is szántak túl sok pénzt a produkcióra (tényleg nem: csak 5 millió dollár volt a büdzsé).

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

A szokásos dolgok, úgy mint tempó, ritmus és a többi rendben van, folyamatosan halad előre a cselekmény, üresjáratok, unalmasabb részek nincsenek, csak hát kissé érdektelen a történet és a szereplők, ezen azonban túl lehet lépni.

A fényképezés és a zene átlagosan jó, Edgerton megfelelően használja a csendet is mint dramaturgiai eszközt, az viszont már nem túl elegáns, amikor öncélú shock-effekteket dobál el itt-ott, bár kétségtelen, hogy alaposan meg tudja ugrasztani velük a nézők pulzusszámát.

Amikor valahol a sztori felénél, háromnegyedénél a cselekmény új irányba megy el, és kvázi kiderül, mik Gordo valódi motivációi, és Simonnak milyen szerepe van ebben az egészben, ott a néző értetlenkedhet egy sort, mert erőltetettnek tűnhet a fordulat, viszont ez az a pont, amikor a történet mondanivalója is komolyabb hangsúlyt kap, ez pedig minimum elgondolkodásra késztetheti az embert arról, hogyan hatnak a múlt tettei a jelenre.

Alighanem ez volt a forgatókönyv alapelgondolása, ami köré oda kellett tenni a körítést, viszont lehetett volna még egy kicsit csiszolni rajta egy profi író segítségével.

A színészek átlagosak; Jason Batemané volt a nagyobb kihívás, de rutinosan megoldotta, Rebecca Hall viszont amolyan se hús, se hal, jól csinálja persze, amit kell, csak hát a karaktere és jelenléte nem túl erős.
Természetesen a forgatókönyíró-rendező is feltűnik Gordo szerepében.


Az ajándék messze nem tökéletes alkotás, de ahhoz képest, hogy az átlagos színész, aki arra adja a fejét, hogy kipróbálja magát a kamera másik oldalán is, általában valami könnyedebb, egyszerűbb műfajban debütál, egész korrekt lett a végeredmény.
Joel Edgertonnak nincsen világrengető direktori tehetsége (legalábbis e mozi alapján), de tűrhető módon beszéli a filmnyelvet, fel tudja sorolni a különféle megoldásokat, használja a megszokott dramaturgiai eszközöket, tud színészt vezetni, ezek pedig általában elegendőek ahhoz, hogy minimum egy nézhető film szülessen. Lesz ennél még jobb is.