Star Wars - Áramlatok

Nagyot ugrott a Szukits kiadó Star Wars-sorozatának kronológiája, hiszen az elmúlt időszakban jellemzően a Régi Köztársaság (pl. Revan) és a Klónháború (pl. Tűzharc) idején játszódó történetei után most hirtelen Yavin után több mint 40 évvel járunk, abban a korban, amikor pl. a Thrawn-trilógia eseményei is már történelemnek számítanak.

Az Áramlatok cselekménye két szálon indul: az egyikben, 5000 évvel korábban, Relin Druur Jedi-mester és tanítványa, Drev Hassin, azt a feladatot kapja, hogy akadályozza meg két Sith-hadihajó küldetését, melyek olyan ércet bányásznak ki, amely felerősíti a sötét oldal hatalmát, és amely így a Jedi-Sith-háború kimenetelét utóbbiak javára fordítaná. Az akció irányítója Relin egykori padavanja, az áttért Saes Rrogon, akinek elvesztését a Jedi-mester sosem volt képes feldolgozni.

A másik cselekményszál Yavin után 41,5-ben játszódik. Jaden Korr, a polgárháború borzalmai után önmagával meghasonlott Jedi-lovag egy napon Erő-látomást él át, amely arra készteti, hogy elinduljon az Ismeretlen Régiók felé, hogy választ találjon a kérdéseire.

Egy félreeső bolygón összeismerkedik egy Khedryn Faal nevű roncsvadásszal, valamint annak barátjával, Marr Idi-Shaellel, és felbéreli őket, hogy juttassák el a látomásában szereplő gázóriás fagyott holdjára, ahonnan egy régi, birodalom-korabeli segélyhívás ered. Hogy pontosan mit keres, azt nem tudja, csak azt, hogy mindenáron oda kell jutnia.

Egyikük sem tudja azonban, hogy nyomukba eredt egy Kell Douro nevű anzati bérgyilkos, aki egyfelől egy Sith-nagyúr megbízását teljesíti, másrészt pedig személyesen akarja elkapni Jadent, hogy kiszívhassa annak Erő-életesszenciáját, ez által pedig megérthesse a Galaxis legvégső titkát.
A történet két fele végül a jelenben csatlakozik egymáshoz, miután az egyik Sith hadihajó egy szabotált hiperűrugrás következtében évezredekkel jut előre a jövőbe (vagyis Khedrynék jelenébe); és miközben Jaden továbbra is a titokzatos holdra akar eljutni, addig a szintén a jelenbe érkező Relin meg akarja akadályozni, hogy volt tanítványa elmenekülhessen a különösen veszélyes ércrakománnyal.

Az első és legfontosabb észrevételem, hogy ez a regény jóval érdekesebb és újszerűbb, mint A megtévesztés leple, ugyanakkor ha film lenne, akkor azt mondanám rá, hogy alapvetően nincsen benne semmilyen kiemelkedő újdonság, mindent láttunk már máskor, más filmben. A szereplők kidolgozottsága és motivációja, a megoldandó konfliktusok, a fordulatok egyaránt átlagosnak mondhatóak, még talán az egyedi karakterjellemzőket lehetne némileg unikálisnak nevezni (pl. Khedryn kancsalsága); Kellről egyből a Nem vénnek való vidék Antonja jutott eszembe, aki hasonlóan szűkszavú, kegyetlen bérgyilkos, és ugyanúgy van egy egyedi ölési módszere, mint az anzatinak.

Khedryn tipikus szerethető csibész, ráadásul a már említett testi hibája miatt talán még jobban is lehet őt kedvelni, azért meg pláne, hogy nem egy minden bajból ép bőrrel kikerülő, nagypofájú, hencegő alak, aki folyton győz, és minden nőt megkap. Nem, ő simán veszít a szabakkon, vedeli a cafot, és az italt sem veti meg.

Jaden egy bizonytalan Jedi, aki már Skywalker nagymester újjáalakított Rendjének tagja. Egy háborúban ártatlanok haláláért lett felelős, ez pedig megingatta a hitét önmagában és cselekedeteinek helyességében. Kifejezetten örvendetes, hogy személyében megint csak a "Jediség" fonákságait lehet megismerni; egy szenvedő, tragikus karakter, közel sem idealizált szereplő, akinek folyton igaza van, és állandóan bölcsességekkel "szórakoztatja" a környezetét.
Rajta kívül Relin figurája lett még égész jól kialakítva, főleg az a személyiségfejlődés, amit a történet legelejétől kezdve bejár, míg végül maga is hasonlatossá válik egykori tanítványához, ám nem csak úgy, csettintésre, hanem - mint kiderül - már akkor elkezdődött nála a "leépülési" folyamat, amikor Saes annak idején a sötét oldalt választotta. A Drevvel történtek csak felgyorsították és a "célegyenesbe" irányították a Jedi-mester visszafejlődését.

Emlékeim szerint ez az első eset, amikor Star Wars-regényben időutazásról esik szó, bár az is igaz, hogy nem bonyolították túl, csak megpendítik a hiperűrt mint téridőt, beleszőttek némi technoblablát a fénysebességről is, szóval inkább csak fogadjuk el, hogy ilyesmi előfordulhat egy hibás hiperűrugrás alkalmával, amikor az űrhajók kvázi dimenziót váltanak, amiben mások a fizikai törvények.
Ezzel amúgy nincs is akkora gond, mert az átlagember is tudhat az elméleti alapokról (hála az olyan tudósoknak, mint pl. Stephen Hawking), de az már inkább problémás, hogy a szereplők eléggé gyorsan túlteszik magukat a dolgon, vagyis egy-két kérdéssel és megjegyzéssel elintézik és tudomásul veszik, hogy néhányuk számára 5000 év telt el (lásd pl. a furcsa beszédre vagy a "vezetékes" fénykardra vonatkozó utalást). Kissé suta megoldásnak érzem ezt így, de persze egy olyan világban, ahol a tudomány ennyire magas színvonalon létezik (klónozás, holotechnika, űrhajók, génsebészet, mesterséges intelligencia stb.), ott nyilván ezen a téren is messze járnak a szakértők - legfeljebb nem volt eddig szó ilyesmiről az eddigi regényekben.

Ahogy korábban írtam, a történet és a szereplők átlagosnak mondhatóak, de azért ezzel együtt a dramaturgiai feszültség egész jól működik, fokozatosan növekszik a "nyomás", ráadásul ügyesen van megoldva, hogy a szereplők és az olvasó is egyszerre jutnak az újabb és újabb információkhoz, azaz most az olvasó nem egy "külső megfigyelő", aki pontosan tudja, milyen veszély fenyegeti a karaktereket, és ezért aggódhat értük, netán drukkolhat nekik, hanem ugyanúgy meglepetés számára minden esemény. Személy szerint én jobban szeretem ezt a megoldást.
Elmondható még, hogy - hasonlóan az eddigi "leghorrorisztikusabb" regényhez, a Halálosztaghoz - itt is akadnak "erősebb" jelenetek, pl. Kell táplálkozási szokásainak részletes bemutatása vagy az Anyában heverő bomló testrészek, de ide lehet sorolni azt is, hogy több szereplő is elhányja magát a történt során (ezzel a motívummal eddig csupán egyetlen SW-regényben találkoztam).

A magyar kiadás szokás szerint magas színvonalú. A fordítás (írta: Habony Gábor), a nyelvezet, a fogalmazás tiszta és érthető, folyamatos olvasást tesz lehetővé - persze ez a történet dinamizmusának is köszönhető.

A legnagyobb "problémám" azzal van, hogy az Áramlatokban sok olyan utalás fordul elő, melyek korábbi történetekre utalnak, ám azok nem jelentek meg nálunk - na, jó, a Jedi Knight: Jedi Academy című videojáték igen, csak hát ha azt valaki nem ismeri, mert nem játszik (mint ahogy én), akkor sokra megy vele -, de a Legacy of the Force: Fury című regényt sem adták ki, márpedig abban is történtek olyan események (pl. a centerpointi ütközet), melyek alapvetően befolyásolják legalább egy főszereplő - Jaden Korr - motivációit és gondolatait.

A cselekmény azért így is érthető és jól követhető, de ettől még "kilógnak" azok a nevek és történések, melyekre Jaden hivatkozik. Nyilván jobb lett volna legalább a Furyt kiadni az Áramlatok előtt, csakhogy az a Legacy of the Force című sorozat hetedik része, szóval előtte meg akkor az azt megelőző hat epizódot kellett volna megjelentetni, ami megint csak tovább bonyolítja a dolgot.

A lényeg, hogy - ismétlem - azért a történet így is követhető, a flashbackek pedig nem alapvető cselekményformáló tényezők, szóval ezek ismerete nélkül is megáll a lábán az Áramlatok sztorija. Mondjuk, néhány spoiler így sem szerencsés, hogy lelepleződik, bár ezekről eddig is lehetett tudni (pl. Mara Jade haláláról).

Akadnak "szokásos" apró hibák, értem ezek alatt azokat, amiket korábban is felhoztam, pl. elírások vagy - szerintem - félrefordítások.

• Rögtön a 20. oldalon olvasható, hogy "Drev felkacagott, de úgy, hogy kettős álla belereszketett". A kettős áll nyilván az angol double chin akar lenni, ám ez tokát jelent magyarul, és egy kövér szereplő esetében talán indokoltabb is ennek a szónak a használata - főleg úgy, hogy tudomásom szerint a magyarban nincs is olyan kifejezés, hogy kettős áll.
• A 67. oldalon szerepel a sugárfertőzés kifejezés, ez azonban a magyarban tévesen meggyökeresedett szóösszetétel, a sugárzás ugyanis nem fertőz. Biológiai anyag fertőz - vagy ahogy a Wiki írja: "A fertőzés egy olyan harc, amelyben a fertőző organizmus a gazdaszervezet erőforrásait kívánja felhasználni annak érdekében, hogy a gazdaszervezet költségére szaporodjon". A sugárzás ezzel szemben nem organizmus és nem is szaporodik. A 244. oldalon - már helyesen - sugárszennyezésként szerepel a kifejezés. Hozzáteszem: teljesen világos, miről van szó - sugárzás okozta ártalomról -; a szóhasználat azonban nekem személy szerint nem tetszik, mert nem azt jelenti, amiről szó van.
• A 97. oldalon olvasható az, hogy "kihívással küzdő tömeg". Szerintem az inkább küszködés és nem küzdés, de sajnos, az utóbbi időkben ez a két szó egyre jobban összemosódott a köznyelvben, még ha a jelentésük nem is ugyanaz.
• A 281. oldalon van az, hogy "lézerkard". Ez gyakori tévedés a közbeszédben, a nem rajongók szokták elsősorban így használni az elnevezést - nyilván azért, mert a kard pengéje energiasugárból áll, ami számukra a lézerhez hasonlít -, ugyanakkor fontos tudni, hogy a penge "anyaga" nem lézer, hanem plazma. (Egyébként itt jegyzem meg, hogy a Star Warsban látható lőfegyverek - nevükkel ellentétben, melyek inkább amolyan szlenges kifejezések - szintén nem lézer-, hanem gázsugarat lőnek ki, amelyet lézerrel hevítenek vagy energizálnak plazmaállapotig.)

Az egyéb hibák nem fordítói, hanem logikai bukfencek:

• A 103. oldalon Khedrin leül szabakkozni ("...és leült az asztalhoz"), ehhez képest a 104. oldalon "Khedryn a széke mögött állt" az egyik szereplőnek, majd a 105. oldalon rászólnak, hogy "Khedrin Fall, kérem, üljön le!", a jelenet során azonban sehol nem szerepel az, hogy felkelt volna.
• A 126. oldalon "A két férfi feltolta a robogót és a suhanót a leszállórámpán, be a Junker rakterébe.", a 127. oldalon viszont  Khedryn azt mondja: "Toljuk fel ezeket, és tűnjünk el innen!".
• A 129. oldalon padokról van szó a Junker konyhájában ("ülőhelyet a fémasztal mellett a padlóra rögzített padok kínáltak"), a 132. oldalon viszont Jaden "előrehajol a székén". Nyilván leültek a jelenet során, bár ez nincs leírva, de ha logikailag így is történt, a pad akkor sem változhatott át székké.
• A 213. oldalon "a Junker átröppent a kristállyal vágott lyukon", a 214. oldalon aztán "a cereai bekormányozta a hajót az energiakristály segítségével ütött lyukon", a 217. oldalon pedig "a Junker sötét és hideg űrszemétként sodródott át a lyukon, amelyet az energiakristály ütött a Harbinger pajzsán". Vagyis háromszor is megközelítették a Sith hadihajót...
• A 226. oldalon olvasható az a rész, hogy "Tőle nyolc méterre két fekete egyenruhás test hevert egy méretes vértócsában, lefejezve...". Ugyebár Relin fénykardot használva tör előre a Harbingeren, a fénykard pengéje azonban annyira forró (hiszen plazma), hogy kauterizálja, azaz elégeti az átvágott érvégződéseket, így nincsen vérzés. (Emlékeim szerint ez egy korábbi SW-regényben le van írva.)
• És végül: a 315. oldalon "Khedryn végigsimított borostás állán.", ezzel szemben a 276. oldalon még szakállt viselt ("...orrából vér szivárgott a szájára és a szakállára.").

Összességében elég jó, izgalmas és érdekes történet az Áramlatok, bár némely tekintetben klisés, és sok benne a tipikusan amerikai gondolkodásmódra jellemző rész vagy konklúzió - legalábbis a hollywoodi filmek tele vannak ilyesmivel, pl. a barátok és a bajtársiasság fontossága, amely fontosabb a pénznél is.
A logikai hibák ellenére is élvezetes olvasmány, külön jó a megszokotthoz képest sötétebb hangulat és a poszt-birodalmi időszak bemutatása (ez az első Szukitsos regény, ami ekkor játszódik), érdekesek a korábbi eseményekre (és magyarul megjelent regényekre) történő utalások (pl. a Kirajzásra).
Mivel a történet nem került lezárásra, a folytatásban megtudhatjuk, mi történt a szökevényekkel; a Riptide, magyarul Hullámtörés, augusztus elején jelenik meg.