2024. szeptember 7., szombat

Újra Budapesti Klasszikus Film Maraton!


Idén hetedik alkalommal, szeptember 17-22. között rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, melynek során hat helyszínen több tucat filmet vetítenek, köztük hazai és nemzetközi filmtörténeti alkotásokkal. A Maraton díszvendége Wim Wenders, és reflektorfénybe kerülnek a 110 éves magyar animáció remekei is. A rendezvény alkalmából a fesztivál vezetőjével, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumának igazgatójával, Ráduly Györggyel beszélgettem.

2024. augusztus 18., vasárnap

A nyolc és feledik utas


Ridley Scott gyakran bírált előzményei után ezúttal folytatás született (pontosabban: az első és második film között játszódik), ami ugyan nem tesz hozzá sokat az egységes Alien-univerzumhoz, viszont nem is vesz el abból.

2024. július 21., vasárnap

Hold volt, Hold nem volt


55 éve, 1969. július 20-án a NASA Apollo programjának 11. missziója elérte a Holdat, amin sikeres landolást hajtott végre. A jeles évforduló alkalmából Scarlett Johanson és Channing Tatum főszereplésével készült egy romantikus komédia.

2024. július 10., szerda

Mimetikus polialoid. Az meg mi a búbánat? Folyékony fém.


1984-ben egy akkor még ismeretlen rendező, James Cameron elkészítette kisköltségvetésű scifi-akciófilmjét egy, a jövőből visszatérő robotról, melynek feladata végezni egy fiatal nővel, hogy a gépekkel szembeni ellenállás leendő vezetője sohase születhessen meg. Az első terminátor nem járt sikerrel, így a másodiknak az anyja helyett a fiú lesz a célpontja.

2024. július 8., hétfő

40 éve tér vissza a terminátor

1984. október 26-án botorkált be a mozikba James Cameron rémálma, amitől kezdve nem lehetett többé a filmes robotokra úgy tekinteni, mint korábban. Da-dam-damm-da-damm, avagy nincs végzet, csak ha magad is bevégzed!

2024. július 7., vasárnap

35 éves a mozis Batman!


1989. június 23-án (Magyarországon december 21-én) mutatták be Jack Nicholson, Michael Keaton és Kim Basinger főszereplésével, Tim Burton rendezésében a Batman című nagyszabású filmet, amely azóta is alapjaiban határozza meg a szélesvásznú Denevérember ábrázolását, akárki is húzza fejére a hegyes fülű csuklyát.

Tegyünk rendet a Star Wars-univerzumban! (figyelem, spoilerek!)


1977. május 25-én mutatták be George Lucas űrmeséjét, amely néhány év alatt trilógiává bővült, nézők generációit elvarázsolva pedig kulturális jelenséggé nőtte ki magát. Most mégis tegyük fel, hogy valaki sosem látta egyik filmet sem, de egy nap úgy dönt, hogy szeretné megismerni, viszont tanácstalan, hol és mivel kezdje. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a filmek, sorozatok, könyvek, képregények és videojátékok, és ezek miként illeszkednek a nagy egészbe? Próbáljuk meg kicsit szétszálazni ezeket!