Az első Batman képregény 1938-ban jelent meg Bob Kane és Bill Finger tollából, és csupán néhány év kellett ahhoz, hogy a köpenyes igazságosztó a mozivásznon is felbukkanjon; előbb 1943-ban, majd 1949-ben készült élőszereplős filmsorozat, a nagyközönség azonban valószínűleg az 1966-os tévés szériát ismeri leginkább, ahol Adam West pocakos Batmanje hajkurászta a komikus csirkefogókat Gotham utcáin. A sorozatból összevágtak egy egész estés verziót is, tehát szigorúan véve az tekinthető első mozifilmnek.
Azt is érdemes tudni, hogy noha szuperhősfilmek már az 1930-as évek óta készülnek, az első nagyköltségvetésű stúdióprodukció a Superman volt 1978-ban, ami egyesítette magában a grandiózus történetet, szupersztárokat (Marlon Brando & Gene Hackman), és úttörő vizuális effektusokat. Noha a film kasszasiker lett, még sokat kellett várni arra, hogy a szuperhősök igazán meghódítsák a mozitermeket, az 1989-es Batman azonban vitán felül az egyik első lépés volt ehhez.
Azt is érdemes tudni, hogy noha szuperhősfilmek már az 1930-as évek óta készülnek, az első nagyköltségvetésű stúdióprodukció a Superman volt 1978-ban, ami egyesítette magában a grandiózus történetet, szupersztárokat (Marlon Brando & Gene Hackman), és úttörő vizuális effektusokat. Noha a film kasszasiker lett, még sokat kellett várni arra, hogy a szuperhősök igazán meghódítsák a mozitermeket, az 1989-es Batman azonban vitán felül az egyik első lépés volt ehhez.
A Denevérember filmes jogai már a ’70-es évek óta a Warner Brothersnél voltak, ám a fejlesztés lassan haladt. A tévés komédia-sorozat kapcsán felmerült az ötlet, hogy a mozifilm is vígjáték legyen, a címszerepben pedig Bill Murrayt képzelték el, míg társa, Robin piros-zöld gúnyáját Eddie Murphy húzta volna magára.
Szerencsére ebből semmi sem lett, ehelyett az írók úgy döntöttek, hogy egyrészt mégsem klasszikus eredettörténet lesz, másrészt idomulnak a képregények ekkoriban (végre) sötétebbé váló stílusához, melyben nem kis része volt Frank Millernek (A Sötét Lovag visszatér, 1986) és Alan Moore-nak (A gyilkos tréfa, 1988).
Miután a történetet gatyába rázták, megindult a kutatás szereplők és rendező után. Szóba került többek között Mel Gibson és Kevin Costner neve is, a direktori széket pedig felajánlották volna Joe Dantenak (Szörnyecskék) vagy Ivan Reitmannak (Szellemirtók), végül azonban Tim Burtonre esett a választás, aki Beetlejuice című horrorkomédiájával megmutatta, milyen jó vizuális érzékkel rendelkezik, ügyesen bánik a trükkökkel, képes tartani a forgatási ütemtervet, ill. a költségvetés sem száll el az irányítása alatt.
A főszereplő sokak megdöbbenésére az a Michael Keaton lett, akit korábbi munkái alapján kifejezetten komikus színésznek tartottak (ő játszotta a Beetlejuice címszerepét is), a felháborodott rajongók ezért levelek tízezreit küldték a Warnernek, melyben kifogásolták, hogy Keaton túl alacsony (175 cm), kopaszodik és nem elég karizmatikus megjelenésű/szexi Batman szerepéhez.
Kiválasztásában végül döntőnek bizonyult a Tisztán és józanul című filmje, melyben megvillantotta drámai tehetségét.
Joker karakterét is sok színésznek ajánlották fel, többek között John Lithgow-nak, végül Jack Nicholson lett a befutó, bár nem elsőre, az akkor már két Oscar-díjas színészóriás ugyanis passzolta a lehetőséget, mire állítólag azt mondták neki, hogy oké, Jack, akkor majd beugrik helyetted Robin Williams, aki amúgy is ég a vágytól, hogy eljátssza a vigyorgó bohócot és nem is kér akkora gázsit, mint te, szóval semmi gond, azért köszi. Nicholson ennek hatására meggondolta magát, sőt még arra is hajlandó volt, hogy lemondjon fizetése egy részéről, ehelyett részesedést kért a film bevételéből, plusz kikötötte, hogy csak délelőtt 10 után hajlandó elkezdeni a napi forgatást, hogy ki tudja pihenni a gyakori bulizásait, ill. szerződésbe foglalta, hogy bármikor elmehet az Los Angeles Lakers meccseire (mivel hatalmas rajongója a csapatnak).
A női főszerepre eredetileg kiválasztott Sean Young egy lovasbaleset miatt megsérült, ezért nagyon gyorsan kellett valakit találni a helyére, így került a képbe Kim Basinger, aki korábban modellként dolgozott, de a 80-as évek eleje óta színészkedett is és a kémia is működött közte és Keaton között.
Mellékszerepekben látható Jack Palance (Carl Grissom), Michael Gough (Alfred), Robert Wuhl (Alexander Knox), Pat Hingle (Gordon felügyelő), William Hootkins (Eckhardt hadnagy), valamint Harvey Dent szerepében Billy Dee Williams, aki egy elképzelés szerint Kétarcot is eljátszotta volna egy esetleges folytatásban, ám ez végül meghiúsult.
A forgatás különösebb nehézségek nélkül, vagyis inkább a szokásos, megoldható problémákkal tarkítva zajlott. A film egyik producere szerint a forgatókönyv csak egy tervrajz volt, melytől adott esetben el lehetett térni, amennyiben valakinek van egy jó ötlete; ennek köszönhető a filmtörténelem egyik ikonikus mondata is, mely az első Batmanes jelenetben hangzik el. Amikor a főhős elintéz két utcai rablót, az egyiket kirángatja egy háztető peremhez, a fickó pedig rémülten azt kérdezi: „De hát ki maga?!”, mire Batman azt válaszolja, hogy „I’m Batman!/A Denevérember!”. Itt a szöveg az lett volna, hogy „I am the night!”, vagyis „Én vagyok az éjszaka!”, Keaton azonban improvizált. (Az eredetileg írt szöveg olvasható a film alapján készült képregényben és könyv-változatban is, Keatonnak pedig az “I’m Batman!” lett az, ami Schwarzeneggernek az “I’ll be back.”)
Keaton találta ki azt is, hogy amikor Batmanként van jelen, elmélyíti a hangját, míg Bruce Wayne-ként normálisan beszél; ezt a módszert azóta minden Batman-színész alkalmazza. Az ormótlan gumiruhát amúgy rendkívül kényelmetlennek találta, alig hallott benne, ráadásul a fejét sem tudta mozgatni a csuklya merevsége miatt, ezért pl. oldalra vagy felfelé nézni csak derékból elfordulva tudott (az egyik jelenetben emiatt jól láthatóan le is csúszik Batman öve).
Jack Nicholson Joker-alakítása lehengerlő, ami még Keaton Batmanjét is elhalványítja. A színész szerint játékára a pop art jellemző (jelentsen ez bármit is...), és tényleg kihozza a maximumot a színpadias, a ripacskodást sokszor szándékosan megközelítő figurából, amire rátesz egy lapáttal a parádés magyar szinkron Sinkó László jóvoltából.
Az elkészült film óriási siker lett, valóságos Batmania tört ki, ami a Warner marketingesei remek húzásának is köszönhető, mivel letarolták a piacot Batmanes termékekkel, a zokniktól kezdve az uzsonnás táskákig (ehhez hasonlóra legutóbb a Star Wars esetében került sor, legközelebb pedig a Jurassic Parknál). Amerre az ember akkoriban csak nézett, mindenhonnan a denevéres embléma köszönt vissza, ami szintén tudatos döntés volt, így a promóanyagokon csak ez szerepelt, nem pedig a szokásos fotós, arcképes montázsok. Az emberek megőrültek, amikor az első trailer kijött; sokan csak azért vettek mozijegyet, hogy megnézhessék az előzetest, míg a nagyfilmre már nem voltak kíváncsiak (hasonló a Baljós árnyak idején fordult elő).
A Batman körülbelül 40 millió dolláros költségvetése busásan megtérült: 10 nap alatt elérte a 100 milliós álomhatárt, a belföldi bevétel meghaladta a 250 milliót, míg világszerte hozott még 150-et, így több mint 400 millió dollárral zárt, és ez csak a jegybevétel, amire rájöttek még a különféle merchandising termékek és a videós, ill. tévés megjelenések profitjai, szóval mindent egybevéve a teljes haszon megközelítette az 1 milliárd dollárt – Jack Nicholson tehát igen jól járt, amikor részedést kért a film bevételéből, ennek köszönhetően ugyanis durván 90 millió dollár ütötte a markát.
A film 1990-ben Legjobb látványtervezés kategóriában Oscar-díjat nyert, a sötét, expresszionista, gótikus, „dark deco” stílust pedig átvette/tovább vitte az 1992-ben induló Batman – A rajzfilmsorozat.
Na, de mindezek után muszáj feltenni a kérdést, hogy 35 év távlatából milyen film a Batman. Mai szemmel nézve is teljesen korrekt, nem öregedett rosszul, a trükkök is rendben vannak, Danny Elfman és Prince zenéi fantasztikusak, jó a fényképezés, a karakterek viszont kissé egysíkúak, jobban is ki lehetett volna dolgozni őket és a motivációikat, a jelenetek pedig talán kicsit gyorsabban követik egymást a kelleténél, mintha az lett volna a cél, hogy minél előbb jussunk egyik szcénából a másikba. Remek atmoszférája van, plusz egyfajta képregényes fantasztikuma is, ami azt eredményezi, hogy nem olyan hiperrealista, mint Christopher Nolan trilógiája és pláne nem hasonlít a Matt Reeves-féle The Batmanhez, ami egy nyomasztó városi noir-thriller.
Anyagi értelemben az 1989-es film csak az ötödik legsikerültebb produkció, de mégis talán a figura legjobb élőszereplős ábrázolása, ami nagyrészt Michael Keatonnak köszönhető; a rajongók legalábbis ezen a véleményen vannak, amit csak megerősített A Villám 2023-ban, melyben Keaton 72 évesen is denevérgúnyába bújt - hiszen ő Batman.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése