Superman halála

Az elmúlt néhány évben a DC - hasonlóan az élőszereplős filmjeihez - animációs fronton sem gurított túl nagyokat, bár azért néha fel-felbukkant egy színvonalasabb produkció, amiben a vég nélküli zúzás mellett némi épkézláb történet is előfordult.
Általánosságban elmondható, hogy a tendencia a véresebb irányba ment el, maximum közepes vagy gyenge sztorikkal, amik így inkább csak egyszer nézhető végeredményeket hoztak.

Hogy a(z eredetileg 1992-ben képregényben megjelent) The Death of Supermannel mi lesz, még nem tudni, személy szerint viszont nekem tetszett, leginkább azért, mert bár ebben is van rengeteg zúzás, a cselekmény végre érdekes.

Az expozíció elég hosszú, a film legalább kétharmadát teszi ki, ennyi idő alatt építi fel Sam Liu rendező a jól ismert karaktert, aki még nem kavar Lois Lane-nel (csak civil alteregója), sőt, a hölgy még az Acélember valódi személyazonosságát sem ismeri, ill. ennyi idő kell ahhoz is, hogy a kerettörténet kialakuljon, ez által pedig létrejöjjön az az ok-okozati összefüggés, ami végül a címszereplő halálához vezet.
Nem mondom, hogy ez baj, épp ellenkezőleg, hiszen kell a fenének, hogy a szereplők folyton csak ész nélkül harcoljanak, és a DC/Warner ezt akarja filmként eladni.

Ha feltétlenül negatívumot kell mondanom, akkor egy dolgot tudok említeni, nevezetesen azt, amikor Clark Kent elmondja a titkát Loisnak, mert itt szerintem elég gyorsan átugrották a sztori dramaturgiailag tán legfontosabb pontját, de hát sietni kell, hiszen Végítélet ekkor már javában a Föld felé tart, és kell még idő a bunyónak, amiben aztán a nagy kék cserkészfiú szépen önfeláldozza magát, hogy megmentse Loist.

Több ismert színész hallható az eredeti hangok között (pl. Jerry O'Connel, Rebecca Romijn), és érdekesség, hogy több stáblista-közti jelenet is van, amik későbbi eseményekre utalnak.