Nikita

Ma már a legelcsépeltebb filmes közhelynek számít, ám a maga idejében még az újdonság erejével hatott a Nikita alapsztorija, melyben egy titkos kormányügynökség gyilkossá képez ki egy elítélt és hivatalosan halott nőt, aki ezek után különféle akciókban vesz részt, ám elérkezik az idő, amikor ki akar szállni, de persze ez nem olyan egyszerű, ám Luc Besson nem elégedett meg ennyivel; nem a zúzást állította középpontba, hanem az emberi, azon belül is a női drámát. Ez esetben is értette és érdekelte a főszereplő karaktere.

Besson, a modern francia film egyik nagy újítója, gond nélkül hozza a megszokott formáját, ami ekkoriban még színvonalat jelentett: látványos akciók, Tchéky Karyo, az elmaradhatatlan Jean Reno, egy nagy színész húzónévnek, ez esetben Jeanne Moreau, na és a női akcióhősök egyik alapvetése, Anne Parillaud, aki törékeny megjelenése ellenére simán megbirkózik a kormányügynök gyilkos szerepével, a figura pedig attól is működik, hogy egy vasággyal együtt is alig 50 kilós fiatal nőtől senki nem várna őrült vérengzést.
Mindezt remekül kiegészíti Eric Serra hangulatos zenéje, no meg a nem kevés feszültség (lásd pl. a velencei akciót a fürdőszobában).

Néhány éven belül Hollywood is elkészítette a saját verzióját Bridget Fonda főszereplésével, aztán egyre-másra születtek a hasonló történettel operáló, de inkább a hentelésre fókuszáló mozik, ám a Nikita úttörő mivoltát nem lehet elvitatni. Akció-klasszikus.