Az utolsó emberig

A 2000 óta egyre inkább lejtmenetben lévő Mel Gibson az elmúlt másfél évtizedben szerepelt ugyan filmekben, de jobbára felejthető - és főleg a barátai által készített - darabokban, a nagyközönség pedig inkább az antiszemita kirohanásai és a részeg ordítozásai miatt emlékszik rá.

Hogy az egykor jobb napokat is látott színész-rendező megbánta-e azóta a tébolyodott fröcsögését, nem tudni, de valaki tutira szólhatott neki, hogy "figyelj, Mel, jobban tennéd, ha kurv@ra összekapnád magad és elkezdenél rendesen dolgozni, hogy visszaszerezd az emberek szimpátiáját, mégis csak te vagy Mad Max, Martin Riggs és William Wallace, b@szd meg!".

Gibson, úgy tűnik, megfogadta a tanácsot, mert lassan elkezdett visszamászni a gödörből, még ha ehhez el is kellett vállalnia a Machete gyilkol és A feláldozhatók 3. főgenyájának szerepét, hamarosan viszont mozikban az egekig dicsért új rendezése, A fegyvertelen katona, addig pedig az évek óta nem látott lányáért bármit megtevő apa szerepében tűnik fel.

A történet:

A balhés múltú John Link magányosan él egy kis sivatagi közösségben. Tetoválóként keres némi pénzt, és egyre várja a híreket évekkel korábban eltűnt lányáról. A most 17 éves Lydia egy mexikói bűnöző barátnője, egy félresikerült akció után viszont menekülnie kell a banda bosszúja elől, így telefonál az apjának, aki azonnal a segítségére siet.
Habár a börtönt kockáztatja, Link bármire hajlandó annak érdekében, hogy megóvja a lányát, és hogy saját magának is megváltást találjon.

Apa csak egy van

Mel Gibson öregszik, de jól áll neki, ráadásul az utóbbi években (konkrétan Liam Neeson és az Elrabolva óta) újra egyre "divatosabb" az egyszemélyes hadseregként bűnözőkön végiggázoló, idősödő akcióhős figurája, aki nem egy esetben a családját, gyermekét védő apa.
Denzel Washington, Keanu Reeves és Sean Penn után most Gibsont is elérte ez a "végzet", bár nála kisebbfajta újraélesztésnek is beillik, hiszen minimum leszálló ágban lévő karriernek nevezhető, ha az ember egy hód alakú kézibábbal játszik egy filmben.

Gibson tehát szinte önmagát is alakíthatná Jean-François Richet akciómozijában, és csak bízni lehet abban, hogy mélyen megbánta már az őrült kirohanásait - kár lenne ugyanis a színészért, aki annyi kellemes élményt adott a rajongóinak.

John Link vezekel, ezért telitalálat Mel Gibson erre a szerepre, még úgy is, hogy alapvetően egy B-moziról van szó, melynek átlagos, egyszerű a története, ám a rendező többet akart annál, minthogy egy hajdani akciósztárt újra beküld a húsdarálóba.

Az utolsó emberig (megint egy hülye magyar cím, aminek semmi köze a film cselekményéhez...) elsősorban dráma, és csak ez után zúzás, ami lehet, hogy azoknak, akik maratoni hentelésre vágynak, csalódást fog okozni.
A hangsúly az apa és a lánya figuráján van, ill. az ő kapcsolatuk alakulásán; persze, azért nem kell hosszú lelkizésektől félni, de mégis meglepő, hogy egy jellegű filmben ennyire fontosak a főbb karakterek, hiszen nem ilyesmire számítanánk pl. az előzetes alapján.

Azért persze a világot sem váltja meg a produkció, Linken és Lydián kívül eléggé egydimenziósok a szereplők, a jók jók, a rosszak pedig rosszak, a kettő között pedig ott van William H. Macy, aki helyzetgyakorlatozik egy kellemeset.

Diego Luna letudja a kötelező köröket, melyeket a szerepe megkíván tőle, Erin Moriarty pedig behúzhat egy újabb pipát, amivel a sorozatszínésznői karrierjét lassan mozifilmesre cseréli.

Mel Gibson játéka is teljesen rendben van, illik hozzá a megtért jófiú karaktere, aki azért mégsem teljesen pozitív, inkább antihős, és csak eleinte válogat az eszközökben, hogy jó maradhasson, de amikor végül átlépi a határt, akkor sem válik gonosszá, hiszen erkölcsileg ekkor is ő marad a bajnok.


Amit a film vállalt, azt teljesítette, talán még egy kicsit többet is annál.
Szerintem célszerű úgy tekinteni rá, mint ugródeszkára Mel Gibson számára, aki ezzel újabb lépést tett meg az újbóli elismertség felé, addig pedig ilyenekkel vezekel, szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt.