A homár

Rengeteg a szingli, ami hatalmas üzleti lehetőséget biztosít a társkereső oldalak, irodák és persze telefonos appok készítőinek, üzemeltetőinek. Legtöbbjük persze csak a pénzlehúzásra megy, de - állítólag - vannak olyan párok, akik online találtak egymásra, szóval talán - ismétlem: talán - van valami a dologban.

Hogy a sok magányos szív minek köszönhető, egyértelműen nem megválaszolható. Irreális elvárások, a karrier fontossága, időhiány, lustaság, félénkség, stb., egy azonban biztos: mindenki társra vágyik, és sokan úgy vannak vele, hogy inkább belemennek egy rossz kapcsolatba, semmint egyedül maradjanak.

Mi lenne azonban, ha a "társnélküliség" illegális állapot volna? Yorgos Lanthimos filmje ezt a témát járja körül.

A történet:

A nem túl távoli jövőben tilos egyedülállónak lenni, így akinek nincsen felesége/férje, barátja/barátnője, annak be kell vonulnia a Hotelnek nevezett intézménybe, ahol 45 napja van arra, hogy társra találjon, de ha ez nem sikerül, átváltoztatják valamilyen állattá.
Miután felesége lelépett egy másik férfival, David is bekerül a párkereső közösségbe. Amennyiben a határidő lejárta előtt nem tud összejönni egy nővel, kívánságának megfelelően homárrá változtatják.
Telnek a napok, ám Davidnek csak egy látszólag tökéletesen érzelemmentes nő jut, akivel nem is megy a közös élet, így a férfi elhatározza, hogy megszökik. A közeli erdőben összetalálkozik egy csapat törvényen kívülivel, így jobb híján hozzájuk csapódik, nem sokkal később pedig megismerkedik egy nővel, akivel titkos - tiltott - románcba kezd.

A nő reloaded

Ha Spike Jonze depressziósabb lenne, talán ilyenné formálta volna kiváló filmjét, ami eléggé hasonló jelenséget dolgozott föl, némileg talán szórakoztatóbb, érthetőbb, de ugyanolyan elgondolkodtató formában. A két főszereplő közötti hasonlóság (szemüveg, bajusz) is eléggé szembeötlő, bár ez nyilván csak a véletlen műve, esetleg valami sztereotípia, ami a két rendező fejében ugyanúgy élt az elmagányosodott átlagember megjelenéséről.

A görög direktor munkája kissé... hogy is mondjam... elvontabb, és mindenképp furcsább, emiatt pedig fesztiválokra kiváló alapanyag, de mozikban... hááát... Maradjunk annyiban, hogy abszolút érthető, amiért hozzánk csak DVD-n hozták be, de jó eséllyel nem ezen fog meggazdagodni a kiadó.

A hangulat kissé melankolikus, zene alig van, jellemzően ugyanaz a hangsor ismétlődik, a főszereplők játéka visszafogott, szinte már eszköztelen, gondolok itt elsősorban Colin Farrellre, de a többi színész is jó, ráadásul valahol félidő tájékán feltűnik Rachel Weisz és Léa Seydoux.


Állítólag a film scifi-komédia; előbbit még megértem, hiszen nem minden scifi űroperett, nevetni viszont nem igazán lehet rajta, talán egy kicsit vontatott is a tempója, de azért nem válik unalmassá.
Abszurdnak is abszurd, ez kétségtelen, sőt még azt is lehet rá mondani, hogy szatíra, és még néhány szimbólum is akad benne, ezzel együtt azonban A homár a "nem egyszerű olvasmányok" táborát gyarapítja, bár kétségtelen, hogy erősen gondolatébresztő, de ehhez erősen oda kell rá figyelni, ami persze jó dolog, csak épp az agyrohasztó hollywoodi dömping közepette nem biztos, hogy erre mindenki képes még - ezért aztán óriási nézőtáborra, sikerre sem számíthat, legfeljebb a cinefilek és a különlegességre vágyók körében.